Zöld utat kapott a lakópark

Kényes ügyekben döntött Komárom képviselő-testülete múlt csütörtökön: 12 olyan javaslatról, melyek a város területrendezési tervének módosításáról szólnak. Két tervezett ingatlanfejlesztés lakossági tiltakozásokat váltott ki: a Viva lakópark ügye és az egykori benei óvoda területén létesítendő házaké.

Besse Katalin, a városi hivatal építésügyi és területrendezési osztályának vezetője terjesztette a képviselők elé azt a javaslatot, mely a város területrendezési tervének módosításairól szólt. Eredetileg 12 esetben kérték a terv módosítását. Az illetékes állami hatóságok, környezetvédelmi szervek minden esetben véleményezték ezeket. Két javaslatot egyértelműen elutasítottak, így ezeknél a hivatal sem javasolta a módosítást. Akadt két olyan elképzelés is, ami ellen a lakosok petícióval tiltakoztak: a volt benei óvoda helyén tervezett beruházás, illetve a Singellő délkeleti sarkában építendő lakópark ügye, melyekről már korábban mi is beszámoltunk. Mindkét esetben több egyeztetés zajlott a tiltakozók és a beruházók között, ám nem sikerült mindenki számára kielégítő kompromisszumos megoldást találni – derül ki a jegyzőkönyvekből.

Viva lakópark

Az önkormányzat egy évvel ezelőtt hagyta jóvá a csónakházhoz – Vághoz – vezető út melletti, 24 ezer négyzetméternyi, fás-bozótos kihasználatlan terület eladását Varga Zoltán vállalkozónak abból a célból, hogy ott családi házakat, illetve négy négyemeletes lakótömböt építsen, mely a Viva lakópark nevet viseli. A beruházó tervei szerint garázsok és felszíni parkolók épülnek itt, ahogy játszótér is, továbbá fákat ültet ki, parkosítja a területet. Egyúttal vállalta, hogy a 330 ezer eurós vételáron túl nagyjából ugyanekkora értékben kiépíti a bekötőutakat, járdákat, közvilágítást, közműveket, majd a kész infrastruktúrát – nagyjából 4 ezer négyzetméternyi területtel együtt – jelképes 1 euróért visszaadja a város tulajdonába. A tereprendezés el is kezdődött, a területen lévő fákat és bozótot kivágták, továbbá a vállalkozó – állítása szerint – összesen 1740 tonna szemetet szállíttatott el innen.

A lakosok ezzel szemben fájlalták, hogy a beruházó kivágatta a „kiserdőt“. Eleinte elsősorban amiatt tiltakoztak, mert meglátásuk szerint a lakótömbök árnyékot vetnek majd az Augusztus 29. utcán található háromszintes lakóházak egyes lakásaira, sérül az itt élők magánszférája, továbbá megnövekszik az autós forgalom az újonnan ideköltözők miatt. Később felmerült egy további lehetséges probléma, miszerint az új lakópark megépülése után intenzív esőzések esetén rosszabbodna a csapadék elvezetése a környéken, pedig már most is előfordulnak gondok – az egyik felszólaló lakos, Marsalik Krisztián is ezt találta a legégetőbb kérdésnek.

Van megoldás a vízelvezetés gondjaira

Ruman Patrik, a KOMVaK komáromi vízmű vezérigazgatója egyrészt rámutatott, az utóbbi három évben egyetlen ezzel kapcsolatos bejelentés sem érkezett az ottani lakosoktól, másrészt közölte, az Augusztus 29. utca az egész környék legalacsonyabban fekvő része, ezért valóban előfordulhatnak itt problémák akkor, ha rövid idő alatt szélsőségesen sok csapadék esik. Ugyanakkor ezt orvosolni lehet, mégpedig egy csapadékelnyelő, ún. retenciós tartály építésével, illetve azzal, hogy az utcát felújítják, beleértve a járdaszegélyek építését is – ezek együttesen megakadályozzák az esővíz befolyását az alagsorokba. Néhány képviselő jelezte, ezek megvalósulása esetén tudja támogatni, hogy a vállalkozó kérvénye szerint módosuljon a területrendezési terv. A polgármester megjegyezte, a város a közeljövőben pályázni fog egy ilyen tartály építésére, a városi útfelújítási program keretében pedig az Augusztus 29. utca is hamarosan sorra kerülhet.

Varga Zoltán a lakossági egyeztetéseken mindhárom kifogás – árnyékolás, közlekedés, esővíz elvezetése – kapcsán szakvéleményeket mutatott be, melyek szerint ezek nem okoznak majd számottevő problémát. A lakosok ezekkel ellentétes szakvélemények bemutatását ígérték, de állításuk szerint ezek csak egy hónap múlva készülnek el.

„Utat kell adni a fejlődésnek”

Több képviselő szerint is az a fő gond, hogy a beruházók egy-egy városi terület megvásárlása után kérvényezik a területrendezési terv telekre vonatkozó előírásainak megváltoztatását – ami többnyire át is megy –, és nem a meglévő szabályok alapján terveznek. Horváth Attila viszont arra mutatott rá, folyamatosan hallani a komáromiaktól, hogy a város nem fejlődik, ha meg valaki végre fejleszteni akar, akkor mindenki azt keresi, miért ne valósuljon meg, miért ne engedje az önkormányzat. „A fiatalok meg elmennek Komáromból. Utat kell adni a fejlődésnek. Vajon hogyan épültek fel más városok a nagyvilágban?“ – tett fel a kérdést.

Egy további kifogás is felmerült, miszerint a beruházó nincs tekintettel a bástyarendszer közeli szakaszára, „eldózerolta a történelmi út egy részét”. Varga Zoltán indulatosan utasította vissza, hogy bármilyen szabály is sérülne. Hangsúlyozta, a műemlékvédelem illetékeseivel mindenről egyeztettek, semmiféle 3 méteres kerítés nem épül, a 10 méteres védősáv is be lesz tartva, az út pedig nem történelmi út. „Minden egyes előírást betartunk, ezt a műemlékvédelem is megerősíti, de ezt nem Önökkel fogom megbeszélni – válaszolt a vállalkozó Fazekas Tímeának, a Nec Arte Nec Marte polgári társulás jelenlévő képviselőjének. – Őrültködnek a facebookon, Önök választásra készülnek, azt hiszik, ettől szimpatikusabbak lesznek. Nem a lakosokról van itt szó.” Varga Zoltán megjegyezte, kezd nagyon elege lenni a támadásokból, a feljelentgetésekből.

A képviselők végül 18 igen és 4 tartózkodás mellett zöld utat adtak a Viva lakópark építésének, egyúttal a területrendezési terv módosításának. Eszerint a beruházó korábbi elképzelései szerint négy darab 4+1 szintes lakóházat építhet a terület vasút felőli részen, ettől északra pedig 14 családi házat. A terület beépítettségét is növelik a jelenlegi 20 százalékról 35 százalékra.

Benei beruházás

A volt benei óvoda területén tervezett ingatlanfejlesztéssel szemben is indult lakossági petíció. Ezt a telket Kuchár Miloš és Simon Péter vállalkozók cége vette meg. Olyan pletykák terjedtek, miszerint 4 szintesnél is magasabb lakótömbök épülnének itt, ám ennek semmi alapja nem volt. Az viszont felmerült, hogy a jelenleg megengedett 2 szintes épületek helyett 2+1 szintesek épülhessenek.

Ebben az esetben is több egyeztetés volt a tiltakozók és a beruházók között. Ezek eredménye, hogy a vállalkozók végül nem kérték a plusz egy szint engedélyezését, csupán azt, hogy a csaknem 2 ezer négyzetméteres telek beépíthetőségét növeljék meg 25 százalékról 45 százalékra, miközben a zöld terület aránya legalább 50 százalékos marad. Ezzel kapcsolatban elhangzott, a környék háztulajdonosainak többsége sem tartja be a hatályos előírásokat, hiszen sok helyen az 50 százalékot is meghaladja a telkek beépítettségi aránya.

A telek út felőli részén épül fel az 5 ház

A képviselők végül jóváhagyták a beépítettség 45 százalékra emelését. Így egy 5 lakásból álló sorház épülhet itt, legfeljebb két szintesek, amik a főút felőli oldalon lesznek, így elvileg nem zavarják majd a szomszédok magánszféráját – az új ingatlanok illeszkednek a környék jellegéhez.

Egyelőre csak arról döntöttek a képviselők, hogy mely kérvények kerüljenek bele a területrendezési tervbe. Novemberben egy csomagban hagyhatják jóvá a módosításokat.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:

Viva lakópark: csillapodnak a kedélyek
Tettlegességig fajult a benei petíció
Új lakópark a bástyák tövében

Top