Újítják a magyar gimi épületét



Első lépésben a főhomlokzat újul meg, azonban elkészültek a tervek a patinás, száztíz éves magyar gimnázium épületének teljeskörű (külső-belső) felújítására is, amelynek tervezett összege másfél millió euró. Az épületet 1907-ben építették, három hónap alatt, majd 1908 szeptemberében meg is kezdődött falai között a tanítás. Azóta nem végeztek felújítást a külső homlokzaton.


gimi1

A napokban felállványozták a Selye János Gimnázium főhomlokzatát. Mint azt Andruskó Imre iskolaigazgatótól megtudtuk, a balesetveszélyes állapot elhárítására 80 ezer eurót kaptak az iskolaügyi minisztériumtól, Nyitra megye jóváhagyásával. Ebből az összegből a főhomlokzat díszítőelemeit és stukkóit javítják meg, amelyek már többször meglazultak és előfordult, hogy egy épület előtt parkoló autóra zuhantak. Az igazgató arról is beszámolt, hogy a mostani felújítás egy majdani nagyvolumenű felújítási projekt része, amely magába foglalja az egész épület külső renoválását, az összes ablak cseréjét, a fűtési rendszer korszerűsítését és a tornaterem külső hőszigetelését.

gimi2

Az utóbbi években a belső tereken végeztek különböző felújításokat: kibővítették az aula színpadterét, a padlástérben tantermeket alakítottak ki, valamint könyvtárat hoztak létre. Jelenleg 595 diák látogatja a gimnáziumot.

(szt)

Új multifunkciós sportpályát kapott a gimnázium

Élvonalban a Selye Gimnázium és az Ipari

Top