Jelentős közlekedési fejlesztések előtt áll Komárom. Júliusban megkezdődik a Vág-híd nagyszabású felújítása, amely ideiglenesen komoly forgalmi korlátozásokkal jár majd, ugyanakkor a beruházások hosszú távon biztonságosabb és rendezettebb közlekedést hoznak – minderről a térség parlamenti képviselője, Zuzana Matejičková tájékoztatta a régió polgármestereit a Komáromi Járás Városai és Falvai Társulásának (ZMOOK) múlt csütörtöki közgyűlésén. Emellett több fontos,…
Már látszik a fény az alagút végén
Az ún. izsai kereszteződés, ahol a 63-as és 64-es elsőrendű utak találkoznak Komárom határában, évek óta a járás egyik leginkább balesetveszélyes pontjának számít. Több tragikus közlekedési baleset is történt már itt. A régióban élők hosszú évek óta várják, hogy megépüljön itt végre a körforgalom, ezért is terjedt futótűzként a közösségi médiában Domin István, Izsa polgármesterének…