Március 16-tól hivatalosan is használatba vehették a lakosok a Miklósháza falurész irányába húzódó csatorna felett átívelő kis hidat, valamint a Kisújfalusi út mellett épült, több mint egy kilométeres járdaszakaszt; a beruházás az Integrált Területfejlesztési Alap 300 ezer eurós támogatásából valósult meg. „A Kisújfalusi úttal párhuzamosan, a falu központjából vezető, 1200 méteres, széles járdaszakasz építése múlt…
Júliusban indul a hídfelújítás
Jelentős közlekedési fejlesztések előtt áll Komárom. Júliusban megkezdődik a Vág-híd nagyszabású felújítása, amely ideiglenesen komoly forgalmi korlátozásokkal jár majd, ugyanakkor a beruházások hosszú távon biztonságosabb és rendezettebb közlekedést hoznak – minderről a térség parlamenti képviselője, Zuzana Matejičková tájékoztatta a régió polgármestereit a Komáromi Járás Városai és Falvai Társulásának (ZMOOK) múlt csütörtöki közgyűlésén. Emellett több fontos,…
Gőzerővel folytatódó hídrekonstrukciók
A Nyitra Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a kedvezőtlen időjárás okozta kényszerpihenő után ismét ütemterv szerint halad a vágfüzesi és a nagyszigeti, regionálisan fontos híd felújítása. Míg a gútai városrésznél már a befejező munkálatok zajlanak, a vágfüzesi átkelőnél május közepére várható a forgalom visszaállítása. Nagyszigetnél a munkálatok a befejező szakaszba értek. A második szakaszban a kivitelezőnek…
Kedden kezdődik a nagyszigeti híd felújítása
Felújításra kerül a Gúta és Nagysziget közötti, a III/1478 sz. úton levő híd. Ez a VI., azaz nagyon rossz állapotba soroltatott a legutóbbi műszaki szemle során. A Nyitrai Megyei Önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázatra egyetlen pályázat érkezett. A felújítás költségei a megye tájékoztatása szerint 259 515 eurót tesznek ki, áfával. A munkálatok kedden, szeptember 9-én…