Rendhagyó véradás a komáromi kórházban

Pénteken több szempontból is rendhagyó véradáson vehetnek részt a segíteni vágyók, mivel a vér feldolgozásának a folyamatába is betekinthetnek az érdeklődők. Sajnos, menetrend szerint megérkezett a nyár eleji vérhiány is a kórházba, emiatt is bíznak a nagyszámú pénteki látogatóban.

A Véradók Világnapja alkalmából egy rendhagyó alkalomra kerül sor június 13-án, pénteken a komáromi kórházban. A segíteni vágyókat most nem csak kávéval és édességgel várják, de alkalom nyílik betekinteni a vér feldolgozásának folyamatába. Az osztály munkatársai válaszolnak az érdeklődők kérdéseire, de egy videó segítségével is bepillantást lehet nyerni a levett vér feldolgozásának pillanataiba.

„Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a véradók tudják, hogyan dolgozzuk fel és tároljuk a vért. Ezen keresztül láthatják, miért pótolhatatlan a vér és miért olyan fontos a rendszeres véradás. Különösen fontos ez az első véradóknál, akik így eloszlathatják a félelmeiket, amit egy ismeretlen dolog kapcsán érezhetnek” – mondta Radi Bauer Enikő, a hematológiai osztály főorvosa.

Megint vérhiánnyal küzdenek

Ahogy a nyár elején lenni szokott, újra vérhiánnyal küzdenek a komáromi kórházban, így kiemelten fontos volna, hogy még többen menjenek „adakozni”. Mindegyik vércsoportból hiány van, de főleg az Rh negatívakból – árulta el kérdésünkre Radi Bauer Enikő. Várnak minden segíteni vágyót, hiszen egy véradó akár három embernek is segíthet.

Vért adhat minden 18 és 65 közötti személy, akinek testsúlya legalább 50 kg. A vér levétele előtt egy gyors kivizsgáláson esnek át. A véradás előtti éjszakán, és másnap reggel kerülni kell a nehéz (zsíros) ételek és az alkohol fogyasztását, továbbá érdemes sok folyadékot fogyasztani.

(d)

Top