Konkrét, határon átnyúló együttműködés kezdődik a szlovákiai Komáromi AGEL Kórház és a magyarországi Esztergomi Vaszary Kolos Kórház között. A cél, hogy a szlovákiai betegek a magyarországi intézményben gyógyulhassanak olyan esetekben, amikor a határ túloldalán megfelelőbb ellátást kaphatnak, illetve fordítva. Egyelőre arról van szó, hogy két éven át a két kórház bevonásával tesztelik, hogyan működhetne egy ilyen rendszer a jövőben, és a tapasztalatok alapján megoldási javaslatokat dolgoznak ki, illetve egy újabb uniós projektet is előkészítenek. A két kórház 455 ezer eurós uniós támogatást nyert el a programra.
Július első felében több határon átnyúló pályázat is uniós támogatást nyert el. Az Interreg Magyarország-Szlovákia (HUSK) Program keretében 11 olyan projekt lett sikeres, amelynek célja az egészségügyi intézmények határon átnyúló együttműködésének fejlesztése. Az egyik sikeres pályázatot a komáromi kórház és az esztergomi kórház nyújtotta be közösen és nyert el 455 ezer eurónyi támogatást.
A projekt célja, hogy területileg és szakmailag is, egymást kiegészítve elősegítsége a határ mentén élők hozzáférését a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz. Valacsai Filkó Gabriella, a Komáromi AGEL Kórház orvos igazgatóhelyettese – egyben komáromi önkormányzati képviselő – rámutatott, Dél-Komáromban csak egy kis kórház működik, amely jóval kevesebb szolgáltatást képes nyújtani, mint az észak-komáromi kórház. Vagyis, vannak olyan egészségügyi szolgáltatások, amelyek egy dél-komáromi páciens számára sokkal elérhetőbbek, ha csak a hídon kell átjönnie, mintha ugyanezt Magyarországon szeretné, ahol mondjuk el kell utaznia a győri kórházig. Ugyanez a helyzet az esztergomi régióban, ahol a párkányiak vannak hasonló helyzetben, mint nálunk a dél-komáromiak.

Pozitív uniós példák
Az Európai Unióban jónéhány pozitív példa akad két ország együttműködésére, a betegjogok határon átnyúló érvényesítésére – ezek alapja egy 2004-es és egy 2011-es uniós rendelet. A rendeletek elvi lehetőséget teremtenek arra, hogy sürgősségi és tervezett beavatkozásokat hajtsanak végre a határon túloldalán, valamint az egyik országban felírt receptek másik országban történő kiváltását is lehetővé teszik.
Egyre több országhatáron engedélyezett a mentőautók és egyéb mentő járművek áthaladása, különösen, ha az adott jármű van a legközelebb a baleset helyszínéhez. Egy infarktus vagy stroke esetén életet menthet, ha a legközelebbi mentőautó a legközelebbi kórházba szállíthatja a beteget, függetlenül a jármű felségjelétől és a kórház ország szerinti elhelyezkedésétől. A legkiterjedtebb ilyen együttműködés a német-holland-belga hármashatáron található Maas-Rhine Eurorégió területén működik, ahol éves szinten 900 határon túli bevetésre kerül sor. De akad jóval közelebbi pozitív példa is: pár éve osztrák-magyar és osztrák-szlovák megállapodás is született a határon átnyúló mentési beavatkozásokról.

Tavaly Szlovákia és Magyarország között is felpörögtek a mentőszolgálatok együttműködését célzó egyeztetések. Mostanra azonban megrekedni látszanak az államközi szerződés előkészületei. Ennek egyik oka, hogy a határ menti kórházak nincsenek arra felkészülve, hogy egyik pillanatról a másikra sokkal több páciens ellátását végezzék el – a határon túlról érkező több páciens összességében az ellátás színvonalát csökkentené. Valacsai Filkó Gabriella ezzel kapcsolatban megjegyezte, a pályázat készítésekor kifejezetten figyeltek arra, hogy olyan egészségügyi területeken működjenek együtt az esztergomi kórházzal, ahol nem lesznek ilyen jellegű gondok – tehát a két kórház mind a korszerű eszközök terén, mind az egészségügyi személyzet kapacitása terén készen áll a többletszolgáltatás nyújtására.
Komárom és Esztergom együttműködése
A hamarosan induló és két évig tartó projekt során a komáromi szülészeti, valamint a klinikai és sugárterápiás onkológiai osztályok szolgáltatásait elérhetővé teszik magyarországi betegek számára is. Ezzel párhuzamosan az esztergomi szemészeti beavatkozások elérhetővé válnak a szlovákiai páciensek számára is – a Dôvera Biztosító egyébként már eddig is lehetővé tette ezt ügyfeleinek, az itt szerzett tapasztalataikat a projekt során is felhasználják. A Komáromban sugárkezelt betegek számára az esztergomi hiperbárikus oxigénterápiás központ fog utógyógykezelést nyújtani. Ez mind az itteni, mind a magyarországi betegek számára előnyös, mivel a komáromi kórházban olyan két lineáris gyorsítóval sugárkezelik a betegeket, amelyekből Szlovákiában nincs is több és Magyarországon is csak kettő van. Az esztergomi hiperbárikus kamra pedig jelenleg az ország legkorszerűbb berendezése.

Valacsai Filkó Gabriella kérdésünkre elmondta, az uniós projekt lényege, hogy teszteljék, milyen módon juthat el egy magyarországi beteg egy itteni kórházba és fordítva. Ki kell alakítani a megfelelő kommunikációs csatornákat, a lehető legegyszerűbben kiküszöbölni a nyelvi nehézségeket – hivatalos látleletek, dokumentációk nálunk szlovák nyelvűek, odaát magyar nyelvűek –, ki kell dolgozni, milyen esetekben, milyen formában válik valaki jogosulttá egy határon túli kezelésre, de sok egyéb részlet is tisztázásra szorul.
Mindkét kórházban sor kerül eszközfejlesztésre is. Komáromban a részben már megújult szülészeti osztály eszközparkját bővítik, továbbá a sugárterápiás onkológiai osztály felszereltségét is fejlesztik. Esztergomban pedig egy nagy értékű, de elavult – 26 éves – műtéti segédeszközt cserélnek.

A tesztelés eredményeit egy szakpolitikai javaslatcsomagban foglalják össze, amelyet eljuttatnak a két ország egészségügyi minisztériumának. A tervek szerint két év múlva a komáromi és esztergomi önkormányzat egy együttműködési megállapodást ír alá, ami megalapozhatja a két kórház hosszú távú, stratégiai együttműködését. Végül egy újabb projekt alapjait is lefektetik, ami ugyancsak a határon túli egészségügyet érinti – erre a jövőben nemzetközi együttműködés keretében, ugyancsak uniós forrásokból szeretnének támogatást nyerni.
A szülészet fogadná a dél-komáromi kismamákat
Valacsai Filkó Gabriella kiemelte, a komáromi kórház szülészete és újszülött osztálya tavaly már részben megújult, ám ha megvalósul az F pavilon tervezett 13 millió eurós felújítása is, a teljes részleg magas színvonalú ellátást, és minőségi körülményeket képes biztosítani. Miután a szülészet a személyi kapacitás terén is jól áll, az igazgató-helyettes kifejezetten örülne, ha a dél-komáromi kismamákat is fogadhatnák, és nem lennének ennek adminisztratív akadályai – vagyis a két ország egészségbiztosítói megállapodnának az átfizetésről. Mivel a dél-komáromi kis kórházban nincs szülészet, ez a határ túloldalán lévő kismamáknak is sokkal kényelmesebb lenne, mintha például a győri szülészetre kellene menniük.

Komárom polgármestere már évek óta lobbizik a határon árnyúló egészségügyi szolgáltatások lehetővé tételéért – mind a mentőszolgálatok, mind a kórházak és más egészségügyi intézmények terén. Keszegh Béla tavaly a Komáromba látogató szlovák egészségügyi miniszterrel tárgyalt a témáról, másfél hónapja pedig Árvay Nikolettet, a dél-komáromi térség országgyűlési képviselőjét, magyar államtitkárt kérte arra, hogy támogassa a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások összehangolását, a biztosítók közötti elszámolási rendszer kialakítását. „Szeretném, ha ez a folyamat nem állna le, ezért a közeljövőben találkoznék Magyarország új egészségügyi miniszterével is” – jegyezte meg a polgármester.
Csaba Ádám
Kapcsolódó cikkeink:
Fontos határon átnyúló témákról Komáromban
Korszerű, családi típusú szülészet
Miniszterek Komáromban – a határon átnyúló egészségügy is szóba került
Nálunk mentették meg a magyarországi férfi életét
Jó nevet szerzett kórházunk onkológiai központja