Nálunk mentették meg a magyarországi férfi életét

Rosszul lett, de nem kapott megfelelő ellátást egy 76 éves férfi a dél-komáromi orvosi ügyeleten, állítják a magyar állampolgár hozzátartozói. Taxiba ülve az észak-komáromi kórházba siettek, ahol életmentő műtétet kellett végezni a férfin. Ha csak néhány órát késnek, az idős férfi belehalt volna a bélcsavarodásba – számolt be a magyarországi RTL Híradója az esetről, ami még tavaly novemberben történt.

A televízió riportja szerint a 76 éves Attila Dél-Komáromban lett rosszul. Tavaly november elsején ment be lányával az orvosi ügyeletre. A férfinak annyira fájt a hasa, hogy állításuk szerint az ájulás határán volt már, és szinte szürke volt a bőre. „A doktornő nagy kegyesen, szőlőt eszegetve lejött és kérdezte, hogy na, mi a panasz” – számolt be a történtekről Éva, a lánya. „Olyan furcsán viselkedett. Lekezelően, nagyképűen beszélt velünk. Azt mondta, hogy ha maga tud menni, akkor nem beteg” – idézte fel az orvosnő szavait az RTL-nek.

Azt állítják, ezután vizsgálat nélkül elküldték őket. Az ambuláns lapon, amit a kezükbe kaptak, ennek ellenére az szerepel, hogy a férfinak puha, betapintható volt a hasa és egy utasítás: lássa SBA. A televízió több orvost megkérdezett, hogy ez mit jelent, de a szakemberek nem tudták egyértelműen eldönteni – azt mondták, jelentheti egy kórház sürgősségi osztályát, sebészeti ambulanciát, vagy röntgent is.

Az észak-komáromi kórházba siettek

„Apu lefeküdt a padra. Mondtam, hogy itt el fog ájulni. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Mentőt hívjak? Taxit hívjak? Taxit hívtam. Beültünk a taxiba és kérdeztem, melyik a legközelebbi olyan kórház, ahova beérek vele.” Mivel a legközelebbi magyarországi kórházi sürgősségi Tatabányán, 30 kilométerre van, ezért a taxis javaslatára a néhány kilométerre lévő észak-komáromi kórházba mentek – a férfi annyira rosszul volt, hogy a taxis pénzt sem fogadott el az útért.

A Komáromi AGEL Kórházban kivizsgálták, és még aznap megműtötték. „Közölték, hogy a bél egy 9,5 centis szakaszon begyulladt és befordult. Az ottani doktornő azt mondta, hogy ha akkor nem viszem be, pár órán belül meghal” – mesélte Éva. „Elismerésem. Kiváló orvosok. Becsületesek, rendesek. Nem úgy, mint az a magyar doktornő. Ahol fizettem 40 évig. Nagyon köszönöm nekik, hogy megmentették az életemet”– mondta Attila az észak-komáromi kórház orvosairól. Mint mondta, traumatizálta, hogy Magyarországon nem vették komolyan és emiatt majdnem meghalt. „Egy vadidegen országban meg csinálták, amit kell” – tette hozzá.

Nem kaptak kártérítést

Bár a család az eset előtt csak pár napos kirándulásra indult a határ menti településekre, a műtét után a férfi még két hétig kórházban volt, és azóta is Észak-Komáromban tartózkodik, mert ezután is több beavatkozásra volt szüksége. Jelenleg szívességből, egy ismerősük lakásában élnek a kórháztól nem messze. Éva felmondott a munkahelyén, hogy tudja ápolni az apját. Azt mondják, az elmúlt hónapokban minden tartalékukat felélték. Bár a férfinak lett szlovák egészségügyi kártyája, így is több millió forintjukba került eddig a kinti ellátása – derül ki az RTL riportjából.

Az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) 3,5 millió forint kártérítést kértek, azonban a magyarországi mentőszolgálat – az ügyben lefolytatott belső vizsgálat eredményére hivatkozva – elutasította igényüket. Ezért pert fontolgatnak.

Az OMSZ szerint nem állapítottak meg szakmai hibát, a dél-komáromi ügyelet orvosa „a beteget megvizsgálta és további vizsgálat – és képalkotó diagnosztika elvégzése céljából – a megfelelő egészségügyi intézménybe utalta”. Azt is írták, hogy a beteg és a hozzátartozó ezt a helyszínen elfogadta, és a „szükséges tájékoztatást megkapták”. (d)

Top