Komáromi parkolási ábécé

Július elsejétől ismét módosulnak a belvárosi parkolással és a sétálóövezetbe való behajtással kapcsolatos szabályok, miután a vonatkozó rendeleteket módosította a képviselő-testület. Elsősorban a belvárosi sétálózónában lakók, illetve az itt dolgozók és vállalkozók érdekében fogadtak el enyhítéseket, miközben az önkormányzat továbbra is törekszik arra, hogy nyugodtan és biztonságosan sétálhassanak a családok a belvárosban, és minél kevésbé zavarják őket áruszállító gépjárművek, vagy éppen leparkolt autók.

Legutóbb január elsejétől változott a gépkocsik sétálóövezetbe való behajtásának, illetve parkolásának szabályozása Komáromban. A képviselők által decemberben jóváhagyott változások szigorították a behajtást, illetve drágult az itteni parkolás. A módosításokkal szemben azonban kifogásokkal éltek egyes belvárosi lakosok, vállalkozók, illetve itt dolgozó alkalmazottak is. Ezért az elmúlt hónapokban egy újabb, kompromisszumos javaslatot dolgozott ki a városi hivatal, mely a panaszosok kifogásait is figyelembe vette, ugyanúgy a parkolási rendszert működtető Comorra Servis, valamint a városi rendőrség meglátásait is beledolgozta az új szabályokba. Ezeket májusban a képviselők is megszavazták, így július elsejétől hatályba lépnek.

Változások júliustól

Ezek szerint a sétálózóna körüli fizetett parkolókra vonatkozóan már vállalkozók, jogi személyek és panziók tulajdonosai is igényelhetnek parkolókártyát. Bevezetik a Panzió parkolókártyát, melynek éves díja 60 euró, és a belvárosi szállások vendégeinek parkolását szolgálja. Ugyancsak megszületik a Vállalkozó elnevezésű kártya, mely évente 100 euróba kerül, és olyan vállalkozók igényelhetik, akik nem a belvárosban laknak, viszont itt működtetik vállalkozásukat – mindkét új kártya személyautók parkolására vonatkozik.

További változás, hogy a Lakos elnevezésű rezidens parkolókártyát már azon lakosok is igényelhetik, akiknek csak átmeneti lakhelyük van a belvárosban, illetve bérleti szerződés alapján laknak ott. Az egész városra érvényes Komplet parkolókártya éves díja 300 euróról a felére csökkent, azaz már 150 euróért kiváltható, fél évre pedig 75 euróba kerül. Ez utóbbi kártyával Komárom összes fizetett parkolóhelyére érvényes, nem kötött helyhez, parkolási zónához, és csak az adott járműre vonatkozik.

Bővül továbbá a behajtásra jogosult járművek köre. Ha ugyanis az autótulajdonosnak garázsa, illetve udvara van a sétálóövezetben, ahol le tudja parkolni autóját, akkor annyi járművel hajthat be, amennyi számára parkolóhelyet tud biztosítani saját területén. Ez sem lesz díjmentes, naponta jelképes 0,028 euróba kerül a saját udvarban/garázsban parkolás is – vagyis ha valaki egy éven át minden nap behajt, illetve parkol a belvárosban (saját területén), akkor ez 10 euró 22 centbe kerül neki. Ez jogi személyekre is vonatkozik, vagyis például egy intézmény parkoltathat gépkocsikat saját területén az említett feltételek mellett.

Amennyiben egy belvárosban élő vagy vállalkozó lakosnak nincs saját parkolóhelye, akkor is jogosult arra, hogy egy konkrét járművel behajthasson a sétálózónába, ugyancsak napi 0,028 eurós díj ellenében, de csakis a szükséges időre, utána el kell hagynia a zónát. Engedélyezik továbbá minden olyan jármű behajtását, amely karbantartási munkák, szervizelés, vagy éppen építkezési munkák elvégzése céljából érkezik egy vállalkozás helyszínére, vagy a belvárosban élők lakásaihoz – legyen szó tulajdonosról vagy bérlőről. A belvárosban leállított járműveken látható helyen kell elhelyezni a kiadott engedélyt.

Az árufeltöltésre szolgáló idősáv egy órával bővül, immár reggel 6 órától délelőtt 10 óráig lehet árut szállítani a belvárosi üzletekbe – ez egyébként január előtt is így volt. Lényeges tudnivaló, hogy továbbra is érvényben marad az a szabály, hogy a belvárosban tilos a parkolás közterületen – csakis a fenti indokolt és engedélyezett esetekben lehet leállni gépkocsival.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere hangsúlyozta, a mostani változtatásokkal igyekeztek a belvárosban élők és vállalkozók életét megkönnyíteni, ám legalább ilyen fontos az is, hogy a sétálóövezet a korzózni vágyóké és családoké legyen, és a gyalogosok számára biztonságos és kényelmes legyen. Varga Tamás alpolgármester pedig kiemelte, a városi rendőrség következetesen be fogja tartatni az új szabályokat, és a jogosulatlanul belvárosba hajtókkal, kényelmi okok miatt ott parkolókkal szemben fel fog lépni. Rámutatott, a vár melletti ingyenes gyűjtőparkoló csupán hárompercnyi sétára van a központtól, így bárki díjmentesen is parkolhat a belváros közelében. Az alpolgármester hozzátette, a Komáromhoz hasonló, történelmi központtal rendelkező városokban kifejezetten ritka, hogy díjmentesen lehessen parkolni a központ közvetlen közelében.

Ügyintézés a sportcsarnokban

A komáromi parkolórendszer működtetője a Comorra Servis városi cég. Ha bármilyen ezzel kapcsolatos ügyet intéznénk, akkor azt a cég központjában, tehát a sportcsarnokban (Sport utca 1.) található irodákban tehetjük meg. Az irodák minden hétfőn, szerdán és pénteken fogadnak ügyfeleket 9 órától 11.30-ig, illetve 12:30-tól 15 óráig.

Itt válthatók ki a most bevezetésre kerülő új parkolókártyák, de a régiek is. A Lakos kártyáról már esett szó, ezt a belvárosban élők vehetik igénybe, legfeljebb három járműre egy ingatlannál. Az első autó parkolási díja csupán 10 euró évente. Ha valaki két kocsira kér parkolási engedélyt, a másodikért már 100 eurót fizet évente, a harmadik parkolása viszont évi 300 euróba kerül – ez eddig is így volt. A Senior kártya éves díja sem változott, évi 50 euróért válthatják ki azok a 65 évnél idősebb polgárok, akiknek állandó lakhelye Komáromban van. Ezzel – hasonlóan a Komplet rezidens kártyához – a tulajdonos minden parkolási zónában parkolhat jegy váltása nélkül.

Parkolási zónák

Ha már itt tartunk, érdemes felidézni, hogy Komáromban 5 parkolási zónát alakítottak ki, amik a parkolási díj nagyságában, továbbá az első, vagy első két óra ingyenességében különböznek. Az A1 jelölésű övezetben egy órás parkolás 90 centbe kerül. Ide tartozik a Jókai utca, a Ferences barátok utcája belvároshoz közelebbi fele, a Határőr utcai nagy parkoló, Vársor utca, Duna rakpart, Lehár utca és Lúdpiac tér, továbbá a Štefánik park körüli összes parkolóhely, kivéve a főút (Kertész utca) mellettieket.

Utóbbi parkolók ugyanis már az A2-es zónába tartoznak, ahol 50 cent az egy órás parkolás díja. Ide tartozik még a Szent András utca, a Határőr utca iskolától bíróságig terjedő szakasza, a Ferences barátok utcája evangélikus templomtól körforgalomig érő része, a Nyár utca, a Belső körút belvárosi szakasza, a Várút, a Villanytelepi út és a Thaly Kálmán utca.

Az A3-as zónát a Kossuth tér jelenti, ahol ugyancsak 50 cent/óra a díj, viszont az első óra ingyenes. Fontos tudnivaló, hogy ha csak egy óráig parkolunk itt, akkor is szükséges 0 eurós jegyet váltani.

Az A4-es zóna csak néhány parkolóhelyet jelent, közvetlenül a központban, a volt Poliklinika mellett. Ez a legdrágább hely, óránként 1,50-ért lehet itt parkolni.

Végül az A5-ös parkolási övezet a strandfürdő előtti parkolókat jelenti, ahol óránként 50 centért parkolhatunk, viszont az első két óra díjmentes.

Parkolójegyek

Komárom belvárosa környékén minden hétköznap reggel 8 órától délután 16 óráig fizetős a parkolás a kijelölt helyeken. Hétvégén és ünnepnapokon továbbra is ingyenes.

Parkolójegyet SMS-ben, mobil alkalmazással és parkolóórák segítségével is válthatunk. Összesen 38 parkolóóra áll rendelkezésre, ezeket 2017-ben helyezték ki. Érmével és bankkártyával is fizethetünk, először az autónk rendszámát kell megadni. A kinyomtatott jegyet egyébként nem szükséges a leparkolt autónk ablakába tenni, a rendszer a fizetés pillanatában rögzíti a jegyvásárlást – a biztonság kedvéért azért jobb, ha megőrizzük a jegyet. Továbbra is lehetőség van SMS-ben parkolójegyet váltani. Ugyancsak működik a Click Park mobil alkalmazás, amellyel szintén gond nélkül váltható parkolójegy.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:
Elsődleges feladat a fürdő felújítása
Drágul a parkolás, mégis ez lehet a jó irány
Már ingyenesek a városi buszok

Top