Július elsejétől kezdődően fokozatosan 23 utca és útszakasz újul meg Komáromban. Összesen közel 17 kilométernyi hosszúságban kapnak új burkolatot az utcák és járdák. Tizenhét utca esetében a város saját forrásból – beszállítói hitellel – finanszírozza a fejlesztést, a többi pályázati forrásokból valósul meg.
Keszegh Béla, Komárom polgármestere múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt években már kétszer, 2016-17-ben és 2022-23-ban zajlott nagy utcafelújítás a városban, melyek során összesen 38 utca és útszakasz újult meg. Mindkét esetben beszállítói hitelből finanszírozták a beruházást, ami azt jelenti, hogy a város 10 éven keresztül fokozatosan törleszti a kivitelező felé a költségeket. Emellett a város 10 garanciát is kapott, vagyis, ha a felújított felületeken probléma merül fel, azt a kivitelezőnek saját költségén kell rendbe hoznia. Ilyen feltételek mellett valósul meg a mostani utcafelújítási program is.
A programról egy éve döntöttek a képviselők, ám a közbeszerzés elhúzódott, másodjára is ki kellett írni. Végül a győztes Eurovia vállalat 7,65 millió euróért vállalta 17 utca felújítását. Mivel ez több, mint az előirányzott 6,5 millió eurós keret, a képviselőknek még rá kell bólintaniuk a június végi testületi ülésen.

A Komenský utcával kezdik
Július elején egyidejűleg három utca felújítását kezdik meg: a Komenský utcával, az erre csatlakozó Nagy ér sorral, illetve Nap utcával indulnak a munkálatok. Később az alábbi sorrendben kerül sor az utcák felújítására: Petőfi utca (a színháztól a volt Priorig), Gazda utca, Kisizsa utcája, Ferencesek utcája, Csokonai utca, Tó utca, Klapka György utca, Berkenye utca (Örsújfalu), Körút (Singellő), Štúr utca, Állomás utca, Ipar utca, Kossuth tér és Thaly Kálmán utca.
Különösen utóbbi két helyszín jelenthet kihívást, hiszen itt az útfelújítás során a KOMVaK az utcák alatt négy méter mélységben lévő vízvezetékeket és csatornákat is cseréli, és a falazott csatornák még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készültek. Mindez nem várt kellemetlen meglepetésekkel járhat, ami a munkálatok elhúzódását okozhatja. Vagyis, bár az ütemterv szerint az összes utca elkészülhet az év végéig, reálisabb az a forgatókönyv, hogy néhány utca felújítása jövő tavaszra valósul meg.

A program keretében 4 kilométernyi járda is megújul az úttest felújításán kívül, négy utca esetében pedig – Komenský utca, Klapka utca, Thaly utca, Kossuth tér – nemcsak a burkolat újul meg, hanem teljes mélységű rekonstrukció zajlik majd.
Utcafelújítások az erőd mellett
Egy további fejlesztés már pályázati forrásból valósul meg: a roma közösség (marginalizált csoportok) támogatását célzó forrásból Kava városrészben egy 1,1 kilométeres útszakasz (Kertészek utcája) újul meg 458 ezer eurós költséggel.
Ugyancsak sikeres pályázat nyomán a belvárosban további utcák szakaszai is sorra kerülnek. A városi agglomerációs forrásból (Komárom-Érsekújvár Fenntartható Városi Fejlesztési Terület – UMR) több mint 2,7 millió eurós költséggel (ebből 20 százalék önrész) 5 utcaszakasz újulhat meg a központi erőd körül, turisztikai fejlesztés céljából. A Sport utca (stadion), a Várút egy szakasza, a Belső körút két rövidebb része, valamint a Villanytelepi út eddig fel nem újított szakasza kap új burkolatot, illetve 800 méter hosszan járda is épül. A projekt lényeges eleme, hogy a vár melletti ingyenes gyűjtőparkolót, ami az András-vásár helyszínéül is szolgál, leaszfaltozzák.

Keszegh Béla megemlítette, a városi járdaprogram keretében idén a Lúdpiac térrel szemben újítanak fel járdát, a VÚB bank és a Café Frei előtti szakaszokat 50 ezer eurós költséggel.
Elhangzott, az ütemterv összeállításakor igyekeztek ügyelni arra, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon a komáromiaknak – például a Komenský utcát a nyári szünidőben újítják az itteni iskola miatt. Lesznek alternatív közlekedési útvonalak a lezárások idejére, ugyanakkor kétségtelen, hogy az építési munkálatok felborítják majd a közlekedés szokásos rendjét, ezért a polgármester a komáromiak türelmét és megértését kéri.
A most induló utca- és járdafejlesztés során 23 útszakasz, 11 823 méter út, 4 937 méter járda, 1 nagy gyűjtőparkoló lesz felújítva 10,8 millió euró értékben. Jövő tavaszig – vagyis egy éven belül – várhatóan minden betervezett fejlesztés lezárul. „Kijelenthető, hogy ilyen volumenű útfelújítás Komáromban még nem volt” – összegezte Keszegh Béla.
(csá)
Újabb nagy utcafelújítás
Rajtol a komáromi fürdő felújítása
2,2 millióból fejlődhet Komárom