Néhány héten belül elkezdődhet a komáromi termálfürdő főépületének felújítása – egyelőre annak első szakasza, mintegy 900 ezer eurós költséggel. A wellness részleg újulna meg. A munkálatok idejére a főépületet lezárják, a strandfürdőbe a vár felől lehet majd belépni.
Régóta napirenden van a komáromi termálfürdő nagymértékű felújítása, ám az elmúlt években egyelőre csak viszonylag kisebb léptékű fejlesztések történtek. A város ugyanis arra várt, hogy egy valóban nagyszabású, akár 6-7 millió eurós projekt keretében, külső forrásból lehessen teljes körűen felújítani a fürdő főépületét. Kiderült azonban, hogy erre nem nyílik lehetőség, ugyanis a tervezett forrásból – a Komárom-Érsekújvár Fenntartható Városi Fejlesztési Terület (ÚMR) részére elkülönített 30 millió eurós pénzcsomagból – nem lehet meríteni erre a célra. Az illetékes minisztérium nemrégiben kiadott irányelve szerint ugyanis a turisztikai jellegű tevékenységek zöme vállalkozói aktivitásnak minősül, ezeket pedig nem lehet támogatni uniós forrásokból.
Módosultak a tervek, lépésenként valósulhatnak meg
Ezért az önkormányzat úgy döntött, saját kasszából fog bele a fürdő fejlesztésébe, igaz, a korlátozott pénzforrásaira tekintettel csak szakaszonként kezdik meg. Első körben 900 ezer eurót különítettek el erre a célra.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere, továbbá Kollár Gábor, a fürdőt üzemeltető Comorra Servis városi cég igazgatója pénteken tájékoztattak a részletekről. A polgármester felsorolta, a közelmúltban a főépület tetőzetének rendbe tételére 120 ezer eurót költöttek, a termálmedence 70 ezerből újult meg, a csúszdák pedig 6 ezer eurós nagy karbantartáson estek át.
Rávilágított, a komáromi fürdő elhelyezkedéséből adódik, hogy soha nem válik egy 5-10 ezer vendéget befogadni képes komplexummá – nagy bővítésre a rendelkezésre álló terület miatt nincs lehetőség, a jelenlegi kapacitás 1500 fő. Ennek figyelembevételével készültek a fürdő felújításának tervei, illetve a szolgáltatások fejlesztésében is ehhez igazodnak. Éppen ezért a tervek szerint a főépület második szintjén panziószerű szállodai szobákat alakítanak majd ki, összesen 22-őt. Ez kulcsfontosságú lesz abból a szempontból, hogy a fürdő valóban fenntartható módon, költséghatékonyan tudjon működni nemcsak a nyári, hanem a téli szezonban is.

A nyáron induló fejlesztési szakaszban azonban a szállások kialakítása még nem szerepel, erre egy későbbi ütemben kerül sor. Kollár Gábor elmondta, most a főépületben található wellness részleg, azaz a szaunák, benti medencék újulnak meg, illetve a szigetelés és statikai javítások valósulnak meg. Ezen a héten írják ki a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására, ennek lezárulta után pedig azonnal kezdődhet a munka – még a nyáron, vélhetően már július elején. A cél az, hogy idén őszre be is fejezzék, és a téli szezonban már zavartalanul működhessenek a benti szolgáltatások.
Az igazgató kiemelte, ügyelni fognak arra, hogy az építkezés minél kevésbé zavarja a fürdőzőket – a munkálatok a főépületen belül zajlanak majd, amit teljesen le is zárnak. A bejárat és a pénztár a központi erőd felőli oldalon lesz, vagyis 50 méterre a vár melletti 400 férőhelyes ingyenes parkolótól.

Keszegh Béla közölte, a korábbi években több bírálat érte a fürdőben működő büféket. Azóta ezeket felújították, és az idei szezonban már 3 vállalkozó kínál ételt-italt a fürdő területén – remélhetőleg a verseny magával hozza a szolgáltatások javulását is.
Elhangzott, a komáromi fürdő előnye, hogy még mindig a legolcsóbbak közé tartozik, ahol családiasabb a hangulat, a vízminőség és minden más is megfelel a szigorú biztonsági normáknak. A polgármester kiemelte, a komáromi nyugdíjasklub tagjai egy Senior Kártyát igényelhetnek, amivel hetente egyszer ingyen látogathatnak el a fürdőbe – ezt három hónapja vezették be. Hogy ez mennyire népszerű, jól mutatja, hogy a komáromi nyugdíjasklub létszáma hirtelen 100 új taggal bővült – tette hozzá.
Fejlesztés a kempingezőknek
Hamarosan egy pályázat nyomán a fürdő hátsó részében a kempingezők részére építenek ki infrastruktúrát – a futballstadion építése miatt ugyanis az ottani kempinget fel kellett számolni. Ezért a Spirit of Danube (A Duna lelke) pályázat részeként lakókocsi-beállókat (Stell-platz) alakítanak ki a fürdő mögött, tehát olyan parkolókat, ahová bevezetik a villanyt és az ivóvizet, amire a kempingezők könnyen csatlakozhatnak. Keszegh Béla ezzel kapcsolatban megjegyezte, a kempingezés kifejezetten felfutóban van a turizmuson belül, erre pedig Komáromnak is reagálnia kell. „Míg a dunai nagy sétahajókon érkező turisták legfeljebb egy mágnest vesznek a belvárosban, és mennek is tovább, a kempingezők jóval többet költenek, hiszen hosszú ideig itt esznek-isznak, élnek” – fűzte hozzá.

Elhangzott – korábban a Deltában is megírtuk –, ugyanezen pályázat része a Holt-Vág partján kialakított vízibicikli- és csónakkölcsönző környékének fejlesztése. Egy új épülettel bővülne a helyszín, ahol a jegypénztár kapna helyet, különböző eszközök tárolására szolgálna, de a szociális helyiségeket és egy büférészt is ebben alakítanának ki.
(csaba)
Jön a nyár, nyitnak a fürdőink