Július 10-én, csütörtökön nyílik meg Pannonhalmán az Apátsági Major Látogatóközpont; 1,4 milliárd forintból újult meg tavaly november óta az addig üresen álló és omladozó majorsági épület.
Életműdíjat kapott Mokos Attila
A XXVI. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíjat adományozott Mokos Attilának, a Komáromi Jókai Színház színművészének „pályafutásának eddigi érdemdús szakaszáért”.
Kurucz – Kiss Péntek kiállítás Izsán (videó)
Két jó barát, két ismert alkotó kiállítása nyílt meg pénteken délután Izsán. Fotók, rajzok, versek és más prózai művek alkották a megnyitó kínálatát.
Komáromi fődíj az 51. Jókai Napokon
Június közepén került sor az amatőr színjátszók országos seregszemléjére, az 51. Jókai Napokra. A verseny sok izgalmas színpadi alkotást hozott, több elismerés is a komáromi alkotókhoz került. A díjátadón kiértékelték a VII. Kaszás Attila versmondó verseny eredményeit is.
Évadzáró a Komáromi Jókai Színházban
Megtartotta 61. évadjának záró társulati ülését a Komáromi Jókai Színház. Videó-prezentációk segítségével idézték fel az elmúlt évad bemutatóit, Varga Emese dramaturg pedig rövid összefoglalókban beszélt az előadásokról.