Egyre nagyobb érdeklődés övezi a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvényt, melyet a Múzeumi Világnap apropóján már 10. alkalommal rendeztek meg Komáromban. A kezdeményezés Franciaországból indult még 1999-ben, s azóta elterjedt szerte Európában.
Erődök Interregionális találkozója
A Világörökség címre pályázó Komáromi Erődrendszer dél-komáromi erődjeinek hasznosításával foglalkozó nonprofit társaság 2014. június 5-6. között immár másodszor látja vendégül az „AT FORT – Atelier European Fortresses – Powering local sustainable development” című projekt partnereinek képviselőit, szakértőit a Monostori Erődben.
Felavatták az Egressy-szobor talapzát
Felvatták Egressy Béni szobárnak talapzatát a komáromi Városi Művelődési Központ (VMK) előtt. A talapzatra a zeneszerző szobra kerül majd, azonban az még kérdéses, hogy a VMK felveszi-e a Klapka induló komponálójának nevét. A kérvényre reagálva ugyanis a városi tanács egy újabb névvel rukkolt elő.
Feszty Árpádra emlékeznek Ógyallán
Feszty Árpád felvidéki magyar festőművész halálának 100. évfordulójára emlékeznek kiállítással Ógyallán.
Svejk időtlen tragikomédiája a Monostori Erődben
Megírták! Megfilmesítették! Megrajzolták! De most a Monostori Erőd korhű falai között sétálószínházi formában elevenednek meg a jól ismert jelenetek.