Közélet

Valami elkezdődött

Valami elkezdődött

Komárom egyik kitörési pontja a turizmus lehet – hallhattuk eleget az elmúlt években. Tavaly, a kampány során a munkahelyteremtés mellett szinte minden polgármesterjelölt a turisták régióba csábításának fontosságát hangsúlyozta. De történtek-e előrelépések a turizmus terén az elmúlt fél évben, és mi várható a közeljövőben?

Megnyílt a rendőrőrs a kettesen

KOMÁROM. Múlt héten megkezdte működését a városi rendőrség kihelyezett rendőrőrse a II-es lakótelepen. Két rendőr tartózkodik majd itt, akik járőröznek is a környéken, és a lakosok felkereshetik őket, ha valamilyen közrenddel kapcsolatos problémájuk adódik. Cikkünkből megtudhatja azt is, milyen esetekben bírságoltak a legtöbbször a városi rendőrök.

Pont kerülhet a régóta húzódó ügy végére

KOMÁROM. Múlt szerdán ismét összeültek a városatyák, hogy azokat a programpontokat is megtárgyalják, amelyekre az előző heti maratoni ülésen nem maradt idő. Peren kívüli egyezség lehet a Com-Varga Kft-vel kapcsolatos ügy vége, a város a többségi tulajdonosnak adná el tulajdonrészét. Hosszas vita folyt a Komáromi Napokról is. Július végén lehet a következő ülés.

Milliókra lenne szükség

Miért van az, hogy a komáromi erődrendszer magyarországi részei megújultak, az északiak restaurálása viszont csigatempóban halad? Mennyi pénz kellene egy teljes rekonstrukcióhoz? Hogy áll a kaszárnya tetőszerkezetének felújítása? Felkerülhet-e a világörökségi listára az erődrendszer? Összefoglaló cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Láthatatlan önkormányzat

Elhanyagolt utak, hiányzó buszjáratok, felújításra váró iskolai épületek – gondolta volna, hogy mindezekért a megye felel? Viszonylag sok embert közelről érintenek a megyei önkormányzat döntései, a lakosság nagy része azonban nincs tisztában hatásköreivel, és a megyei képviselők neve is ritkán cseng számukra ismerősen.

Top