Bezárják a postafiókot a kettes lakótelepen

Komárom. Minden jel szerint végleg eldőlt, hogy újabb postafiókot zárnak be Komáromban, mégpedig a II-es lakótelepen találhatót. A városvezetés tiltakozott a lépés ellen, egyeztetett a posta vezetőivel, sőt, január végén egy lakossági petíció is indult. Mindhiába – az illetékes hatóság már rábólintott arra, hogy március elsejével megszűnjön a Szlovák Posta Építők utcájában található kirendeltsége.

2020-ban 9, 2021-ben 99, tavaly pedig 35 postafiókot szüntetett meg országszerte a Szlovák Posta. Idén februárban és márciusban pedig további 18 fiók bezárására kerül sor, például Pozsonyban, Nyitrán, Vágbesztercén, Galántán. Erre a sorsra jut a komáromi 3-as számú is, mely az Építők utcájában található. Az örsújfalui fiókot még 2021 márciusában csukták be – a város és a lakosok akkor is követelték megmaradását.

A bezárások fő oka az alacsony kihasználtság, ennek következtében pedig a gazdaságilag előnytelen üzemeltetés – indokolta a döntést Iveta Dorčáková, a posta szóvivője, aki szerint a megszűnésre ítélt fiókok esetében évről évre csökkent az ügyfelek száma. Kiemelte, alapos elemzés után hozták meg a döntést, amelynek okairól az érintett önkormányzatokkal is tárgyaltak. Hangsúlyozta, a postai szolgáltatások a bezárások után is biztosítottak lesznek: „Ez azt jelenti, hogy nem a postai szolgáltatásokat szüntetjük meg, hanem bebiztosításuk módján változtatunk.“

A szóvivő kiemelte, minden bezárásra ítélt postafiókról, így a komáromiról is elmondható, hogy ún. „feladó“ fiók, ahol eddig sem lehetett átvenni az ajánlott küldeményeket, e téren tehát nem is lesz változás. A nyugdíjak kézbesítése sem módosul, ezek ugyanúgy a két megmaradó postán, a Damjanich utcai és a Király püspök utcai fiókokon keresztül történik a jövőben is, a postai futárok pedig szintén a megszokott módon nyújtják szolgáltatásukat. Ezenkívül az ún. BalíkoBOX csomagküldő szolgáltatás is használható küldemények feladására, átvételére – 0-24 órában működik, Komáromban az Eötvös utcán, az M-Market mellett található.

Nincs veszélyben a két nagyobb posta

Iveta Dorčáková kérdésünkre leszögezte, nem tervezik a megmaradó két komáromi posta bezárását. Ezek személyzeti állományát megerősítik, így több ügyfélablak tart majd nyitva egyidejűleg. A nyitvatartás sem változik. A Damjanich utcai 1-es posta hétköznap 7 órától 18 óráig várja az ügyfeleket, a Király püspök utcai 5-ös számú pedig 7.30-kor nyit és 18 órakor zár. Szombaton mindkét fiók délelőtt működik, 9 órától 11 óráig – vasárnap zárva tartanak.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere megerősítette, a posta valóban értesítette a várost szándékáról, ami ellen fel is emelték szavukat, személyesen és írásban is. „Ahogy más városok, mi sem jártunk sikerrel. A postának komoly vesztesége van, mindenhol leépítik a hálózatot. A kettesi postafiók bezárásának jogossága mellett az alacsony kihasználtságot alátámasztó számokkal érveltek. Sajnos nincs rá esély, hogy megmentsük a fiókot, nem tudjuk elérni, hogy pont a komáromi kirendeltségre ne vonatkozzon az országos racionalizációs folyamat.“

Az örsújfalui postafiókot 2 éve zárták be

Múlt hétfőn lakossági aláírásgyűjtés is indult Etheykatz Tímea kezdeményezésére, mely a postafiók megmaradását követeli. Ebben arra hívják fel a figyelmet, nemcsak a környéken élőknek hiányozna a szolgáltatás, hanem azoknak is, akik autóval érkeztek a fiókhoz – a komáromi posták közül ugyanis pont itt a legjobb a parkolási lehetőség. Öt nap alatt közel 500-an írták alá az online petíciót, amit a közlekedésügyi minisztériumnak és a posta vezetésének is el akarnak juttatni. Ez azonban már nem fogja befolyásolni a fiók jövőjét.

A postafiókok megszüntetése ellen az állam léphetett volna fel, hiszen a Szlovák Posta egyedüli részvényese az állam a közlekedésügyi minisztériumon keresztül. Ez viszont nem történt meg, sőt, már az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal is jóváhagyta a tervezett bezárásokat – erősítette meg kérdésünkre a posta szóvivője. Ezzel tehát eldőlt, hogy a „kettesi“ postafiók március elsejével megszűnik.

(csá)

(Cikkünk a Delta eheti számában jelent meg.)

Új csomagátvételi pontok Komáromban
Nem lesz postafiók Örsújfalun
Petíció az örsújfalusi posta megmentéséért
Ismét csalókra figyelmeztet a posta

Top