Újabb félmillió a komáromi focira

A december végén megjelent Magyar Közlöny ismét pozitív híreket tartogatott a komáromi lilák számára, hiszen itt olvashattunk először arról, hogy a “Révkomáromi Sport Akadémia” a magyar államnak köszönhetően 140 millió forint támogatásban részesül. Többek között erről kérdeztük Hajabács Gábort, a KFC utánpótlásért felelős elnökségi tagját.

foci2

• Ez a hír is derült égből villámcsapásként érte a klubot?

– Az előző jó hír (a stadion fejújítására jóváhagyott magyar állami támogatás – a szerk.) sem érkezett teljesen váratlanul, hiszen beszélgetések, tárgyalások előzték meg azt is. A mostani támogatásról viszont már hamarabb tudtunk, de amíg nem lett hivatalos, nem akartunk róla beszélni.

• Van olyan, hogy Komáromi Sport Akadémia?

– Már formálódik a komáromi utánpótlás magasabb szintre helyezése. Vincze “Pilu” István egykori sokszoros magyar válogatott labdarúgó a Puskás Akadémia megbízásából heti szinten jár hozzánk és aktívan figyeli a gyermek- és serdülő csapatok edzéseit. Tajti József (szintén Felcsútról) dolgozta ki azokat a terveket, melyek alapján az anyaországon kívüli magyar érdekeltségű kluboknál is jól működhet az utánpótlás-nevelés. Ő is rendszeresen meglátogat minket, de a mi edzőink is gyakran járnak nála. Az edzéseink az ő tapasztalatai, meglátásai alapján zajlanak.

• Miért lehet ennyire fontos a határon túli labdarúgó-képzés?

– Erre a pontos választ nem tudom, de érzéseim és tapasztalataim szerint mifelénk más a gyerekek mentalitása. Talán itt egy kicsit komolyabban veszik még pubertás korban is az edzéseket, több időt szánnak a játékra, mint a körítésre. Vagyis a nálunk kinevelt fiatal játékosok később hasznára lehetnek a magyar labdarúgás számára.

• Mikor jut a klub ehhez a csinos összeghez?

– Még nem tudni pontosan, de az egyeztetések már zajlanak. Reményeink szerint tavasszal a számlánkon lesz.

• Hogy sikerült megszerezni ezt a támogatást? Várható máshonnan is némi pénz?

– Pályáztunk és a megfelelő ajtókon kopogtattunk. Ezenkívül egyébként Szlovákiában is próbálkoztunk, megyei és kormányszinten, és örömmel mondhatom, hogy érkezett néhány pozitív visszajelzés, tehát e téren is optimisták vagyunk. Nyilván nem akkora pénzekről van szó, mint amekkorát a magyar féltől remélünk, de a mi klubunknak minden cent jól jön.

• A félmillió euró a működésre lesz felhasználva?

– Nyolc korosztályos és egy női csapatunk van. A klub jövője az utánpótláson múlik, ezért meggyőződésem, hogy a támogatás a lehető legjobb helyre kerül. Jelenleg az a helyzet, hogy sok minden a szülőkön múlik, hiszen ők azok, akik rengeteget segítenek anyagilag is, hogy a gyermekük megfelelő képzést kapjon. Valljuk be, ez nem egy tartható, és főleg nem szerencsés állapot, hiszen a kiadások fedezetét a klubnak kellene előteremtenie. Az edzőket is jobban meg kellene becsülni, motiválni, ez a pénz majd ebben is segítséget nyújthat. Hosszú távon azonban a lényeget abban látom, hogy a felnőtt csapatunk tele lesz olyan saját nevelésű játékosokkal, akik megállják majd a helyüket az országos bajnokságban, sőt, idővel jó hírünket viszik majd a nagyvilágba is. Ez az, amit mindannyian szeretnénk.

• Látni ilyen gyerekeket az edzőpályán?

– Tehetségeink bőven akadnak, ez mindig így volt, ezúttal viszont végre jó lenne nem elherdálni őket. Fontos, hogy be tudjuk nekik biztosítani a versenyképes körülményeket, hogy a nagyobb klubok ne tudják őket elcsábítani. Nagyon tud fájni az, amikor egy szép jövő előtt álló fiatal focistánk sok évnyi közös munka után egyszerűen csak itt hagy minket, mi pedig a temérdek befektetett időért cserébe a szövetségtől kapunk párszáz eurót, amolyan nevelési kompenzálásként. Ezt nem tartom helyesnek, és jó lenne, ha a jövőben változna. Nem szólnék egy szót sem, ha ezek a gyerekek hazai topcsapatokba igazolnának, de az esetek többségében sajnos nem erről van szó. Pontosan ezért is teszünk meg mindent, hogy a jövőben sokkal jobban érezzék magukat nálunk.

foci

• Azt rebesgetik, hogy Felvidéken a KFC lesz a DAC kistestvére?

– Fogalmazhatunk így is. Fontos kijelenteni, hogy eszünk ágában sincs velük konkurálni. Tiszteljük a szerdahelyi csapatot. A legideálisabb helyzet az lenne, ha egymást segítenénk. Jelenleg nagyon jó a kapcsolat a két klub között, és remélem ez így is marad. A jövőben épülő stadionunkkal kapcsolatban is nagyon sok jótanáccsal elláttak minket.

• Ha már stadion, mi a jelenlegi helyzet?

– A szezontól még a saját régi otthonunkban szeretnénk búcsúzni, majd reményeim szerint elkezdődnek a munkálatok is. Komoly tárgyalásokat folytatunk, hiszen a következő idényben szinte biztosan albérletbe kényszerülünk. Több környékbeli település is szóba jöhet, ami viszont már szinte biztos, hogy a gyerekcsapataink Hetényen lépnek majd pályára, köszönhetően a két klub közti nagyszerű viszonynak. A nagycsapat ellenben csak a második ligára is akkreditált pályán abszolválhatja a mérkőzéseit, de igyekszünk a szurkolóinknak is elérhető megoldást találni. A 2019/20-as bajnoki idényt már a megújult stadionban szeretnénk elkezdeni.

• Lehet valamit tudni a játékosmozgásról?

– A téli felkészülés január 10-én kezdődik, a munkát már az új edző, Jozef Olejník vezényli. Három-négynaponta tervezünk felkészülési mérkőzéseket játszani. Igyekeztünk erősebb ellenfeleket választani, így összecsapunk Aranyosmaróttal, a Puskás Akadémiával, a Videoton B-csapatával és a győriekkel is, ezeken pedig próbajátékosokat is megnézünk majd. A jelenlegi stabil mag 12-13 focistát jelent, köztük saját nevelések és olyanok, akik az utolsó néhány szezonban is velünk voltak már. A látókörünkben nagyjából 40 játékos van, többségük magasabban jegyzett klubokban, vagy külföldön futballozik. A cél egy erős huszas keret kialakítása, de főleg a védelmünkre összpontosítunk, hiszen ősszel a legnagyobb bajok ott voltak.

• Bár nyilvánvaló, mégis megkérdezem: ebben a bajnokságban mi lehet a cél?

– Egyértelmű, hogy bent kell maradnunk. Szerintem ez sikerülni is fog, ezért dolgozunk, és a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét.

Kovács Gerzson Dávid

Kapcsolódó cikkeink:

Látványos stadion épül

Magyar milliók templomra és focira

Top