Új egészségügyi központ Komáromban

Egyetlen napig sem maradt tüdőgyógyászat nélkül Komárom: december végén ugyan bezárt mindkét korábbi rendelő, januártól viszont egy új nyílt meg a teljesen átépített Semmelweis Egészségügyi Központban. Hónapokon belül tucatnyi orvosi rendelő is beköltözik az épületbe, ahol másfél éve a felnőtt orvosi ügyelet is működik. Leghamarabb az optika és egy nagy gyógyszertár nyithatja meg kapuit, de röntgen és több laboratórium is lesz a központban.

A rendszerváltás után fokozatosan megszűntek az egészségügyi központok Komáromban, összefüggésben azzal, hogy a kérdéses épületekkel a tulajdonos állam – vagy később a megye – nem igazán törődött, a körülmények egyre rosszabbakká váltak. Az orvosok igyekeztek jobb helyet találni, így a város különböző pontjain nyitották meg rendelőiket. Ez a páciensek számára nem volt túl kényelmes, hiszen egy szakorvos, egy röntgenfelvétel vagy vérvétel miatt a város távolabbi részébe kellett menniük, sokszor a gyógyszer kiváltását sem lehetett helyben elintézni, vagy éppen a parkolás volt problémás. Lassacskán azonban újra megfordult a trend, az elmúlt bő egy évtizedben újra kezdtek kialakulni a kisebb-nagyobb egészségügyi központok, ahol több rendelő volt elérhető – ezek az ingatlanok már magánkézben voltak, a tulajdonosok pedig általában jobban ügyeltek a színvonalra.

DSC_1652A felnőtt orvosi ügyelet már másfél éve itt működik, januártól a tüdőgyógyászat is

Az új tulajdonos hozott változást

Nagyjából ez történt a Petőfi utcai volt kommunista pártház esetében is, ahol a ’90-es években egészségügyi központ kezdett működni – sokan Zdravcentrumként ismerik ma is –, azonban a 2000-es években kiürült, az orvosok elköltöztek a megyei többségi tulajdonba került, leromlott állagú ingatlanból. 2017-ben történt változás, amikor a NOE Kft. megvásárolta a 4/5 részben megyei, 1/5 részben városi tulajdonú, teljesen kiürült épületet.

Nem sokkal később az új komáromi tulajdonos belefogott az épület teljes körű felújításába és átépítésébe, hogy ott újra egészségügyi központ működhessen – ugyanez a társaság működteti az Eötvös utcán található Szent Valéria Rendelőintézetet is, ami szintén az egy helyen több egészségügyi szolgáltatás alapelvet követi. 2018-ban felavatták a kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője mellszobrát az épület előtt, ekkor a központ is a világhírű magyar orvos nevét vette fel.

SONY DSC

2017 nyarán itt tartott a felújítás

A tervekhez képest lassabban haladtak a munkálatok, az építkezés szakemberhiány, a különböző engedélyeztetési folyamatok és a bürokrácia miatt is csúszott. Mostanra viszont gyakorlatilag befejeződött a felújítás. Az egyes rendelők készen állnak arra, hogy beköltözzenek az orvosok, már csak néhány helyen végeznek kisebb munkálatokat – válaszolta kérdésünkre Czirfusz Attila, a Semmelweis Egészségügyi Központ orvosigazgatója.

Megnyílt az új tüdőgyógyászat

Másfél éve már a négyszintes épületben található a felnőtt orvosi ügyelet, mely munkanapokon 16 óra és 22 óra között tart nyitva, míg hétvégén és ünnepnapokon 7 óra és 22 óra között. Egy éve autovakcinás mikrobiológiai laboratórium is működik, az idei év elejétől pedig új tüdőgyógyászati rendelő fogadja a betegeket.

DSC_1736Egy éve autovakcinás mikrobiológiai laboratórium is működik az épületben

Ez utóbbi igazán fontos a komáromi egészségügyi ellátás szempontjából, hiszen – mint tavaly ősszel megírtuk – mindkét addigi komáromi tüdőgyógyászati rendelő beszüntette működését a 2019-es év végén. Részben azért, mert mindkét szakorvos bőven betöltötte a nyugdíjkorhatárt, részben pedig azért, mert bosszantónak találták az évről évre sokasodó adminisztratív pluszfeladatokat, amik felesleges terheket róttak rájuk, miközben kevesebb idejük maradt a pácienseikre.

Czirfusz Attila már három hónappal ezelőtt jelezte, azon dolgozik, hogy minél hamarabb egy új tüdőgyógyászati szakrendelő nyíljon a Semmelweis Központban. Ez a vártnál is hamarabb, már január elejétől megtörtént, így egyetlen napig sem maradt tüdőgyógyászat nélkül Komárom. Egy fiatal, dunaszerdahelyi származású doktornő, Malík Bábi Zsuzsanna érkezett a városba. A bezárt Duna utcai rendelő orvosa, Soós Ágnes is segíti munkáját tapasztalatával, bizonyos napokon ő is fogadja a pácienseket.

DSC_1697Januártól fogadja a pácienseket Malík Bábi Zsuzsanna tüdőgyógyász

„Eredetileg Dunaszerdahelyen szerettem volna rendelőt nyitni, amikor Czirfusz Attila egy érdekesebb lehetőséget ajánlott, amit elfogadtam. Kitűnő körülmények között dolgozhatom, sok évre tervezek Komáromban, remélem, hogy innen megyek nyugdíjba“ – mondta el kérdésünkre Malík Bábi Zsuzsanna. Az új tüdőgyógyászat az első emeleten található, munkanapokon reggel 7-től délután fél 4-ig tart nyitva.

Komáromon kívül még egy tüdőgyógyászati – pulmonológiai – rendelő működik a járásban, mégpedig Ógyallán.

DSC_1660A patika márcsak a gyógyszerészekre és a gyógyszerekre vár

Tucatnyi rendelő, patika, optika

Az elkövetkező hetekben, hónapokban tucatnyi orvosi rendelő és más egészségügyi szolgáltató kezdheti meg működését a központban. A leghamarabb, január 15-én az optika és heteken belül egy nagy gyógyszertár nyílik meg, már csak néhány engedély kiadására várnak. A következő hónapokban pedig további rendelők nyitnak majd. Lesz bőrgyógyászat, sebészet, belgyógyászat, immunológiai és allergológiai rendelő, nőgyógyászat, onkológiai rendelő, szemészet, két neurológiai és három-négy háziorvosi rendelő is. Az optika az első emeletre költözik, az alsó szinten egy vadonatúj radiológiai részleg – klasszikus digitális röntgen, mammográfia, tomoszintézis, fogászati panoráma röntgen, felnőtt és gyermek ultrahang –, továbbá egy korszerű hematológiai és biokémiai laboratórium is működik majd a legfelső szinten.

DSC_1704Rajtra készen az optika

Czirfusz Attila hangsúlyozta, minden egyes rendelőt az egészségügyi előírásoknak megfelelően alakítottak ki. Mindegyikhez külön személyzeti toalett is tartozik, sok esetben zuhanyzó, illetve váróterem is, miközben az egész épületben ügyeltek az akadálymentes közlekedésre, a mozgássérültekre – külön szociális helyiségekkel, széles ajtókkal, valamint egy nagy lifttel, melyben hordágyon fekvő betegek is gond nélkül elférnek. Az egyes termeket a beköltöző orvosok igényei szerint alakítottak ki, a padlót, csempét, a fal színét, a belső elrendezést, adott esetben a bútorokat is. A központnak saját informatikai hálózati rendszere van, így az orvosok, a laboratóriumok, a röntgen részleg és a patika „házon belül“ tudnak majd egymással kommunikálni. A beköltöző orvosok nagy többsége jelenleg is Komáromban rendel, más-más helyszínen.

DSC_1719A majdani nőgyógyászati rendelő szociális helyisége

A központ igazgatója megjegyezte, már csak az engedélyeket kiadó hatóságoktól, valamint az érintett orvosoktól függ, mikor nyílik meg egy-egy rendelő, hiszen elvileg azonnal be lehet költözni. Szerinte a tavasz folyamán a legtöbb orvos megkezdi praxisát az új helyén.

„Ami a távolabbi terveket illeti, az épület déli szárnyára még felújítás vár. Szeretném, ha az egyik részében étterem, büfé működne, ott, ahol egy ideig már működött is – ennek üzemeltetését egy hozzáértő vállalkozóra bíznám“ – mondta az igazgató, hozzátéve, a majdani étterem melletti nagyterem pedig konferenciák, előadások, bálok és egyéb rendezvények helyszíne lehet a jövőben.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta január 14-i számában jelent meg.)

Kacsolódó cikkeink:

Mindkét tüdőgyógyászat bezár Komáromban

Mikor nyílik a komáromi egészségközpont?

Semmelweis Ignác előtt tisztelegtek

Megújulás küszöbén a Zdravcentrum

Top