Rajtol a KOMBI, indul a bringakölcsönzés!

Jövő héten, előreláthatólag már május 17-én élesben is beindítják a KOMBIbike régiós kerékpárkölcsönző rendszert. Kilenc szlovákiai és magyarországi városban épültek ki dokkoló állomások: Észak- és Dél-Komáromban, Gútán, Ógyallán, Naszvadon, Érsekújvárban, Tatán, Kisbéren és Oroszlányban. Ha úgy tartja kedvünk, hagyományos vagy elektromos kerékpárt is bérelhetünk bármelyik bringaparkolóban, majd eltekerhetünk egy másik városban található állomáshoz. Vissza is biciklizhetünk vele, de akár ott is hagyhatjuk az állomáson.

Még 2017-ben derült ki, hogy sikeres volt a térségünk szlovákiai és magyarországi városait tömörítő Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) pályázata, mely egy közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kiépítését célozta a Duna mindkét oldalán.

A közel egymillió euró összköltségű projekt nagy részét az Interreg V-A Szlovákia – Magyarország Együttműködési Programból finanszírozzák. Összesen 13 dokkoló állomás épült ki az elmúlt hetekben:

– Észak-Komáromban a vasútállomás közelében és a Lehár-parkban,
– Dél-Komáromban a Sport utca főút melletti részén (az artézi kúttal szemben) és a Brigetio termálfürdő közelében,
– Gútán a postánál,
– Ógyallán a csillagvizsgálónál,
– Naszvadon a termálfürdőnél és a városházánál,
– Érsekújvárban is a városháza mellett,
– Tatán a Günter Aréna mellett és a tatai tó partján, az Új Kajakház Ökoturisztikai Központnál,
– Oroszlányban a Gárdonyi Sportcentrumnál,
– Kisbéren a Mini-Magyarország Makettparknál.

Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC igazgatója lapunknak elmondta, összesen 130 kerékpár áll hadrendbe, 95 hagyományos bringa mellett 35 elektromos biciklit is ki lehet majd kölcsönözni. „A fejlesztés célja egyrészt a határ mentén élők, a helyiek közlekedésének megkönnyítése, másrészt a térségbe érkező turisták kiszolgálása“ – hangsúlyozta.

Hogyan bérelhetünk kerékpárt?

Ahhoz, hogy bérelhessünk egy bringát, először is regisztrálnunk kell a három nyelvi változatban elérhető www.kombibike.eu weboldalon, vagy pedig a Kombibike elnevezésű mobilalkalmazáson keresztül. Egyelőre tesztelik a rendszert, a tervek szerint május 17-én, hétfőn élesítik.

Dokkoló állomás az észak-komáromi vasútállomásnál

Regisztrálhatunk alkalmi felhasználóként, amennyiben csak ritkán használjuk majd a kerékpárbérlés lehetőségét, de ha rendszeresen akarunk kerékpárt bérelni, akár bérletet is kiválthatunk. Regisztrációkor meg kell adni adatainkat, többek között email címünket és telefonszámunkat. Ezt követően be kell lépnünk a rendszerbe és alkalmi bérléskor válthatunk napijegyet (1,3 euró), 3 napos jegyet (3 euró), továbbá hetijegyet (5 euró). Ha ez megvan, akkor megadott telefonszámunkra kapunk egy SMS-t egy nyolcjegyű PIN-kóddal. Ezt a kódot kell bepötyögnünk a dokkoló állomásnál elhelyezett vezérlőoszlop kijelzője segítségével, és meg kell jelölnünk, melyik kerékpárt kölcsönöznénk ki – meg kell adnunk a sorszámát. Ezután a választott dokkoló kattan egyet, a bringa elvihető.

A vezérlőoszlop kijelzője

Ugyanakkor a bérlés nem ennyire olcsó, a fenti összegek csak az alapdíjat fedezik. Hagyományos bringa kölcsönzésekor az első félórát követően minden félórában 50 centet számolnak fel. Tehát ez azt jelenti, hogy ha például végül 3 órán át használtunk egy tekerős kerékpárt, akkor ezért 3,80 eurót fogunk fizetni: 1,3 eurós napijegy + 5×50 cent. Ha elektromos kerékpárt kölcsönzünk, akkor már az első félórára is vonatkozik az 50 centes díjszabás, vagyis e-bicikli 3 órára történő kikölcsönzése összesen 4,30 euróba kerül majd: 1,3 eurós napijegy + 6×50 cent. Alkalmi használóknál a rendszer minden esetben 25 eurós letétet zárol az ügyfél bankszámláján, ezt a bérlés lejárta – a kerékpár dokkolóba állítása – utáni 24 órán belül feloldják (az ügyfél bankjától függően ez tovább is tarthat). Vagyis a bérlő számlájáról minden esetben zárolva lesz 25 euró, ebből számolják le utólag a bérlés költségét, végül a letétből megmaradt pénzösszeg zárolását feloldják. Készpénzes – érmés – fizetésre nincs lehetőség. A 14 év alatti személy nem kölcsönözhet kerékpárt.

Lehár-park, Észak-Komárom

A www.kombibike.eu weboldalon minden kölcsönzéssel kapcsolatos tudnivaló elérhető (figyelem, élesben csak a jövő héttől működik!), de egyúttal a 13 dokkoló állomás pontos helyét is feltüntetik, valamint azt is, hogy az adott ponton mennyi kerékpár érhető el aktuálisan, illetve akad-e szabad dokkolóhely.

Bérletet is kiválthatunk

Ha valaki rendszeresen használná a kerékpárkölcsönzőt, jobban megéri bérletet váltania, hiszen így olcsóbb – ez főként a helyiek számára lehet kedvező. Bérlet – azaz KOMBIbike kártya – váltható 3 havi, féléves és egyéves időtartamra, 2,50 eurós, 12 eurós és 20 eurós alapáron. Ehhez egyszeri 2 eurós kártyadíjat is hozzászámolnak, továbbá ebben az esetben is félóránként 50 cent a kerékpár bérleti díja. Viszont az 1 hónapos bérlet (2,50 euró) olcsóbb, mint a 3 napos alkalmi napijegy (3,00 euró). A bérlet további előnye például, hogy nem kell minden biciklibérléskor jegyet váltani. A KOMBIbike kártyára ugyanis bármikor feltölthető bizonyos pénzösszeg – sőt a bérlet kiváltásakor szükséges is rátenni legalább 3 eurónyi kreditet –, és a konkrét használati díj ebből számolódik le. Ezzel egyszerűbb és gyorsabb a kölcsönzés: elég, ha a kártyát a kibérelni kívánt kerékpár dokkolóján lévő leolvasóhoz érintjük, és már ki is oldódik az elektromágneses zár, vihetjük a biciklit.

Minden városban kialakítanak egy-egy bérletértékesítő helyet, Észak-Komáromban például a Klapka téri TIK-irodában, ám cikkünk írásakor még nem véglegesítették az összes értékesítési iroda helyét.

A kerékpárok mindegyikébe beépítettek egy GPS nyomkövetőt, vagyis az esetleges biciklilopások gyorsan lelepleződnek. Lényeges tudnivaló, hogy egyszerre legfeljebb 10 órára lehet kibérelni egy kerékpárt, tehát legfeljebb ennyi idő telhet el egy dokkolóba állításig. Ha valaki 10 órás használat után sem állítja le a kerékpárt egyik állomásra sem, a rendszer eltűntnek nyilvánítja a kerékpárt és kerestetni kezdik.

Fontos, hogy a kerékpár dokkolóba tolásakor meggyőződjünk arról, hogy a bérlés lezárult. Az üzemeltető arra kéri a felhasználókat, hogy hibák észlelése esetén a megadott telefonszámon, illetve a vezérlőoszlopon elérhető menüpont segítségével mihamarabb küldjenek jelzést.

A maga nemében egyedülálló Európában

Jelenleg a KOMBIbike rendszer tesztelése folyik. Komáromban Bujna Zoltán, a Szabadság Vándorai kerékpárklub vezetője volt az egyik, aki lehetőséget kapott a kerékpárok kipróbálására.

„A hagyományos kerékpárok hét sebességes Shimano Nexus kontrafékes agyváltóval vannak felszerelve. A 26″ méretű kerekeken 44 mm (1.75″) széles gumik vannak, aminek köszönhetően jól elnyeli az út hibáit. A nyeregcső magassága tág határok között állítható, lopásbiztos, a gyorskioldó könnyen nyitódik és záródik. A bringa hátulja könnyű, a súlypont az első keréken van, ahol egy agydinamóra szerelt dobfék lassítja a bringát. Hatásfoka jó. A kerékpár csöndesen veszi az akadályokat, lehet érezni, hogy egyben van és tartós lesz. Ez alól a teljesen zárt műanyag sárvédők sem kivételek. Nem zörögnek menet közben és a szoknyát sem fogja menet közben elkapni a kerék. A kerékagyak speciális lopásbiztos anyával vannak rögzítve. A sebességfokozatot a jobb oldalon lévő forgatható markolattal válthatjuk. A lánc a teljesen zárt láncvédőben fut – nem lesz olajos a nadrágszárunk és a lánc is jobban bírja majd az időjárási viszontagságokat“ – mutatta be a „tekerős“ biciklit Bujna Zoltán.

„Az elektromos változat a hagyományoshoz képest abban más, hogy három sebességes kontrafékes Nexus agyváltót kapott. A gps-es mérés szerint a 250 wattos Bafang motor 24 km/h sebességre gyorsítja a bringát, aminél elég nagy kadenciával (pedálfordulatszámmal) pörgethető a hajtókar. Jó lett volna erre a bringára is egy 7-es Nexus vagy kisebb fogszámú fogaskerék hátra. Az első agymotorra egyébként mechanikus tárcsafék került. Ennek a bringának is könnyű a hátulja, az eleje viszont tanknehéz (aksi + motor + elektromágneses zár). A váz az elektromos bringánál egy kicsit magasabban léphető át, mint a hagyományosnál. A váz oldalán és a kormányon is található egy töltöttséget mutató indikátor, illetve a kormányról változtatható a rásegítés mértéke 0-20-40-60-80-100 százalék mértékben. Az e-bike töltése az állványba való visszaparkolás után automatikusan megkezdődik.“

Bujna Zoltán úgy véli, a KOMBIbike rendszer nagy lehetőségeket rejt magában a régiós turizmus fejlesztése szempontjából, miután a maga nemében egyedülálló határon átnyúló bringakölcsönző rendszer Európában – nincs még egy olyan rendszer, amely ennyi várost és ekkora területet fed le. „Nagyszerű lehetőséget nyújt az elektromos bringa kipróbálására olyanoknak is, akiknek ez a közlekedési eszköz még elérhetetlen a magas beszerzési ára miatt, vagy épp szívesen vásárolnának e-bike-ot, de nincs hol tárolniuk vagy nem sűrűn használnák ki“ – nyilatkozta a Szabadság Vándorai kerékpárklub vezetője, aki egyben városi képviselő is Komáromban. „Bizonyára lesznek olyanok, akik kedvet kapnak ahhoz, hogy autó helyett két keréken közlekedjenek a városban. Ennek azonban elengedhetetlen része lesz a kerékpáros úthálózat fejlesztése is. Ebből a szempontból sem tétlen a város, hiszen a márciusi testületi ülésen a képviselők megszavazták a Rákóczi utca mentén kiépítésre váró kerékpárút-projekt kidolgozásának anyagi fedezetét. A jövőben újabb utcák bővülhetnek kerékpárutakkal, hiszen a célunk az, hogy mindenki biztonságosan tudja használni az utakat“ – tette hozzá Bujna Zoltán, aki egyúttal a városfejlesztési bizottság elnöke. A város a bringák védelme érdekében is tesz lépéseket, mivel egyre több helyen nyílnak kerékpártároló állványok, sőt, két zárható és bekamerázott kerékpártároló is a vasútállomás és a termálfürdő előtt.

Csaba Ádám

(Összeállításunk a Delta május 11-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:
Májusban indulhat a KOMBI bringakölcsönző rendszer
Épülhetnek a játszóparkok és a bringakölcsönzők

Top