Ógyallán már épül az első játszópark

A Majk puszta 1. szám alatt található Oroszlányi Bányászati Múzeum másolatát formázó multifunkciós és interaktív Cultplay játszótér építési munkálatait kezdik meg a jövő héten Ógyalla Stred lakótelepén, a Jókai, a Nejedlý és a Komenský utcák között. A nyitást november elejére tervezik.

Cultplay 1

Az ógyallai játszópark terve

Az Interreg V – Szlovákia – Magyarország Együttműködés Program keretében megvalósuló Cultplay játszótér projektben résztvevő Duna menti városok képviselői múlt csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a projekt indítása alkalmából. Ahogy arról többször beszámoltunk, a játszóparkok lényege, hogy az adott településen egy szomszédos vagy baráti város jellegzetes épületének másolata kerül kialakításra, bár a projektet vezető Érsekújvár úgy határozott, hogy hajdani várukat építik ilyen formában újjá.

Észak-Komáromban a dél-komáromi Csillag-erőd lesz a különleges tematikus játszópark fő motívuma, Dél-Komáromban, a Jókai-ligetben, pedig az Újvár és Öregvár másolatai kerülnek kialakításra, Gútán pedig a tatai öregvárat formázza majd a játszópark.

csillagerod1-e1507100736758

Csillagerőd játszópark lesz Komáromban

A Cultplay több mint játszópark. 20×20, illetve 30×30 m-es méreteivel nagyobb mint egy átlagos játszótér. Egyszerre mutatja be a települések értékeit a helyieknek és a turistáknak, játékos formában nyújt ismereteket a fiataloknak, és olyan élményeket ad, amiért érdemes ellátogatni a további helyszíneken működő hasonló játszóparkokba. Elsődleges szempont a helyi vonzóerő, azután az oktató-nevelő szándék, de a Cultplay játszóparknak azzal, hogy összehozza az embereket, közösségépítő szerepe is van. Látványban csak Nyugat-Európában találkozunk hasonlóval.

A múlt heti sajtótájékoztatón egyebek mellett elhangzott, hogy a projekt irányítói szerették volna, ha még az idén megépülnek a résztvevő szlovákiai települések, Érsekújvár, Ógyalla, Komárom, Gúta és Vágsellye játszóparkjai, illetve Szőgyén színpada (ők erre pályáztak), de adminisztratív és egyéb okból Ógyallán kívül a többi játszóparkot csak 2019 tavaszán kezdik építeni.

AM19898-CASTLE-SPECIAL-3

Gútán a Szent Rozália park mellett a tatai vár mása épül fel

„A régiók együttműködése Európa jövője“ – hangoztatta Nagy Dávid, a projektet irányító Érsekújvár alpolgármestere. Horváth Árpád gútai polgármester arról beszélt, hogy a lakosok mindig a második-harmadik helyen jelölik meg a játszóterek hiányát a közvélemény-kutatásokban. Keszegh Béla komáromi alpolgármester, miután felsorolta a tematikus játszóparkok műszaki részleteit, hangsúlyozta, a Cultplay játszóparkok a gyarapodó várost, annak polgárait szolgálják, és a testmozgáson kívül az agy mozgását is segítik.

Bara Zoltán, a projektben közreműködő Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás igazgatója tudatta, már működik honlapjuk, a www.cultplay.eu, ahol minden fontos információ megtalálható.

A kulturális örökség innovatív használata érdekében létrehozandó interaktív tematikus parkok jóváhagyott költségvetése 2 873 580,08 euró. Az Európai Régiófejlesztési Alapból érkezett támogatás 2 442 543,08 euró. Az önkormányzatok önrésze 5 százalék.

Bárány János

Kiterjesztett valóság a játszóparkokban

Játszóterek éve Komáromban

Eldőlt hol épül meg a Csillagerőd járszópark

Épülhetnek a játszóterek és bringakölcsönzők

Top