Főellenőri vizsgálatot sürget az MKP

A Magyar Közösség Pártja komáromi szervezete nyilatkozatban kéri a város főellenőrét, vizsgálja ki a Singellőben található 242 áras telek eladását, egyúttal arra kéri a polgármestert és a képviselő-testületet, hogy hirdessenek új versenytárgyalást. Mint korábban megírtuk, a területet Varga Zoltán vásárolta meg, és egy lakópark építését tervezi ott. Az adásvételi szerződést már három héttel ezelőtt aláírták, a vevő pedig át is utalta a szükséges összeget.

Lakópark építését tervezik a fás-bozótos területen

Új versenytárgyalást követelnek

„Az MKP helyi elnöksége elítéli az előző hetekben széles körben medializált és a szociális hálón óriási felháborodást kiváltó 242 áras, értékes singellői telek eladásának módját!“ – áll abban a közleményben, melyet Králik Róbert, a komáromi MKP elnöke juttatott el szerkesztőségünkbe múlt szerdán. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy Komárom választott képviselői beiktatásukkor arra esküdtek fel, hogy óvják a város vagyonát és igyekeznek azt gyarapítani, ám „a szóban forgó ingatlaneladás nem ezt az elvet és szándékot támasztja alá“.

„Megkérdőjelezhető a hivatalos értékbecslés hitelessége is, hiszen néhány hónap leforgása alatt az ingatlan nem veszítheti el az értéke mintegy felét, és a város nem olyan gazdag, hogy a pályázati beadványokat értékelő bizottság formai okokra hivatkozva kizárja a versenyből azt a vevőt, aki mintegy 180 ezer euróval többet adott volna az említett telekért, mint az, akinek a bizottság és a testület végül megítélte és jóváhagyta a vásárlást. Ez az eljárás számos kérdést felvet, etikai és jogi értelemben egyaránt“ – vélekedik az MKP helyi elnöksége.

Ezért arra kérik a város főellenőrét, hogy vizsgálja ki az ügyet, és ha bármilyen visszásságot lát, jelentse az esetet az illetékes ügyészségnek, amely hivatalból járjon el az ügyben és lehetőség szerint nyilvánítsa semmissé az eladást. Egyúttal arra kérik a polgármestert és a képviselő-testületet, hogy írjanak ki és hagyjanak jóvá egy új versenypályázatot, amelybe meghívást kap a korábban kizárt érdeklődő is.

Érvénytelen ajánlatok

Két héttel ezelőtti számunkban részletesen írtunk a telekeladás folyamatáról, illetve arról, hogy az új tulajdonos egy lakópark építését tervezi a kérdéses területen. A városi képviselők még idén június 25-én hagyták jóvá a telekeladásra vonatkozó versenypályázat feltételeit, ennek nyomán augusztus 10-ig tehettek ajánlatot az érdeklődők. Végül hárman jelentkeztek, de csak egy ajánlat, Varga Zoltáné felelt meg a követelményeknek. Mint kiderült, számszerűleg egy olyan társaság tette a legmagasabb, nevezetesen 514 ezer eurós árajánlatot – a komáromi MKP erre az érdeklődőre utal nyilatkozatában –, amely mögött egy Seychelles-szigeteki adóparadicsomban bejegyzett társaság áll. Néhány képviselő korábban utalt rá, ez a tény nem éppen bizalomgerjesztő a társaságra nézve. Ugyanakkor, mivel ez az ajánlattevő nem térítette meg az előírt letét összegét, a kiírás értelmében ki kellett zárni a versenyből. Volt egy további érdeklődő vállalat is, amely azonban három feltételt sem teljesített, így ugyancsak kizárásra került.

Így a bírálóbizottság – majd a képviselő-testület is – az egyedül érvényesen pályázó, a komáromi Varga Zoltán 330 ezer eurós árajánlatát fogadta el. Ugyanakkor ő vállalta azt is, hogy a vételáron felül nagyjából 350 ezer euró körüli összegből utakat, járdákat, közvilágítást is kiépít a területen, ami Komárom vagyonát gyarapítja majd – mivel ha elkészül, jelképes egy euróért visszaadja a városnak a nagyjából 4 ezer négyzetméternyi területet.

Az új tulajdonos – akivel már szeptemberben aláírták az adásvételi szerződést – lapunknak korábban elmondta, a lakópark a Viva nevet viseli majd, és 2024-re tervezi a befejezést. 14 családi házat és két négyszintes lakótömböt tervez építeni, lesznek mélygarázsok és felszíni parkolók, kiépülnek a közüzemi hálózatok – víz, gáz, villany, csatornázás, internet –, parkos részek és játszótér is létesül majd a területen.

A város átláthatóságért felelős szakbizottsága egyébként megvizsgálta a versenytárgyalás folyamatát, és többségi döntéssel rendben találta azt. Ezt követően, szeptember közepén döntött a testület a telekeladásról: 15 igen, 1 nem, 2 tartózkodás mellett jóváhagyta a versenytárgyalás eredményét, vagyis az önkormányzat az egyetlen érvényesen pályázónak adta el a városi területet. Az ülésen egyetlen felszólaló képviselő sem érvelt az eladás ellen. Az MKP-nak jelenleg egyetlen tagja sincs a komáromi közgyűlésben.

(csaba)

Új lakópark a bástyák tövében

Top