Csányi Karol Kínába igazolt

A nemrég még az Újpest színeiben korcsolyázó komáromi származású magyar válogatott jégkorongozóval pár hónapja készítettünk interjút, pár napja viszont remek hírek futottak be szerkesztőségünkbe: Csányi Karol a KHL előszobájának számító VHL-ben szereplő kínai KRS Heilong Jiang csapatába igazolt. Ez azért is nagyszerű fejlemény, hiszen az előbb említett gárda a szintén kínai Red Star Kchun-lun fiókcsapata, mely egy osztállyal feljebb játszik, így Karolnak ismét lehetősége nyílik, hogy pályára léphessen a világ második legerősebb bajnokságában, a KHL-ben.

csanyi

• Mesélj nekünk az új szerződésedről!

– Ez egy úgynevezett kétutas szerződés, amit egy évre írtam alá. Azt jelenti, hogy ha jól teljesítek majd a fiókcsapatban, lehetőséget kapok a kontinentális ligában is.

– Mikor repülsz Kínába?

– Jelenleg Finnországban edzőtáborozunk, ezután pedig egy moszkvai tornán veszünk részt. Később Szentpétervár és Kazany következik, szóval rengeteg lehetőségem lesz a bizonyításra, egy csomó felkészülési meccset játszunk majd. Szeptemberben aztán irány Kína.

– Mennyivel jobb a kontinentális liga második vonala a magyar pontvadászatnál?

– Még csak nemrég kerültem ide, de az egyből látszik, hogy ez egy más szint. Az edzéseket össze sem lehet hasonlítani a magyarországiakkal, akkora az iram. Mondok néhány példát: van, hogy hússzor kell egymás után lenyomni egy 200 méteres sprintet, de olyan is előfordult, hogy 9,6 kilométert kellett teljesíteni úgy, hogy az első 800 métert négy percen belül, majd a rá következő 400-at 1 perc 40 másodperc alatt. Majd mindezt megismételni nyolcszor. Eléggé megizzad az ember. Olyanok a lábaim utána, mintha betonból lennének.

• Gondolom az elején nem is volt egyszerű…

– Néha már csak úgy bírom, hogy kikapcsolom az agyam, és korcsolyázok. Nem gondolkodom ezen, mert csak visszafogna. Egyébként beszéltem is erről az erőnléti edzőnkkel, aki azt mondta, hogy ennek a munkának a gyümölcse majd októberben érik be, ami azt jelenti, hogy az erőnlétünkkel nem lesz probléma.

• Mikor kezdődik a szezon?

– Szeptember 10-én. Már nagyon várom.

• Hogy érzed, mekkora esélyed van a KHL-ben játszani?

– Őszintén, fogalmam sincs, de nem is nagyon gondolkodom ezen. Persze, azért tudat alatt számítok rá. Jelenleg viszont az a legfontosabb, hogy a lehető legjobb teljesítménnyel segítsem a csapatom.

• Hogy jött ez a lehetőség?

– Egy szép napon megcsörrent a telefonom. A régi edzőm, Artur Oktyabrev keresett és azt kérdezte tőlem, érdekelne-e a lehetőség? Már serdülő koromban is az volt minden álmom, hogy a KHL-ben vagy annak közelében játszhassak, így az ajánlatot elfogadtam. Nagyon örülök ennek, ez egy remek kihívás.

• Mit vársz a szezontól, magadtól?

– Igazából nem nagyon tudom, nem láttam még egyetlen meccset sem a VHL-ből, de hallottam, hogy ez egy minőségi, magas színvonalú bajnokság. Rengeteg tehetséges játékos van a csapatokban, akik bármikor beugorhatnak a KHL-be is. Fiatalok, ügyesek, túlnyomó többségük pedig az orosz iskola szerint nevelkedett. Magamtól elsősorban kiegyensúlyozott teljesítményt várok. Ha a KHL-be akarok jutni, akkor a legjobb, vagy még annál is jobb oldalamat kell mutatnom. Remélem, eljutunk a rájátszásig, ott meg már bármi megtörténhet.

(KGD)

(Interjúnk a Delta augusztus 14-i számában jelent meg.)

Top