Sport

Biankáért futnak szombaton

Gúta. Az ötéves csicsói Skuba Biankát választotta jótékonysági terepfutása támogatottjának a DGSprint nyolctagú szervezőcsapata. A mosolygós hősről szóló kisfilm az esemény internetes oldalán tekinthető meg.

Remek körülményeket talált Ógyallán

Goran Antunovič Komáromban született, és pici kora óta a focinak él. Tizenöt évig a KFC berkeiben nevelkedett, a helyi felnőtt labdarúgócsapatban pedig lehúzott két félszezont, majd magasabb szintre váltott. A fiatal tehetség Dunaszerdahely színeiben már megjárta a szlovák extraligát, majd Bősön és Nagymegyeren is megkedveltette magát a szurkolókkal. Az agilis középpályás 5 évet az osztrák

Tanévnyitóra befejeződik az iskolai sportpályák felújítása

Komárom. Szeptemberre az összes önkormányzati alapiskola szabadtéri sportpályája megújul. Az elöregedett, repedezett aszfaltborítást korszerű, uniós normáknak megfelelő burkolatra cserélik – egy-egy kültéri pálya több sportág űzésére is alkalmassá válik. Sőt, végre újra lesz atlétikai futópálya Komáromban.

Születésnapján döntött Guinness-rekordot az úszó

A komáromi származású Plavec Péter négy éve költözött Bécsbe, és csupán ekkor kezdett komolyabban foglalkozni az úszással. Főleg a jeges vízben való versenyzést preferálta, és ahogy telt-múlt az idő, egyre hosszabb távokon és egyre nívósabb megmérettetéseken mutatta be tudását. Július 16-án aztán három társával (a féli Nyáry Richárddal, a felbári Pék Dezsővel, valamint a pozsonyi

Radványi a KFC kispadján rácáfolna a kritikusokra

Július 24-én, szombaton a KFC hazai pályán kezdi meg az országos szlovák labdarúgó másodosztály 2021/22-es szezonját, a délután öt órakor kezdődő mérkőzésen Dubnica lesz az ellenfél. A klub lapzártánkig 8 új labdarúgó érkezését jelentette be, ezzel egyidőben kulcsjátékosok megtartását is, ennek köszönhetően az új edző, Radványi Miklós a közelgő kihívások teljesítéséhez megfelelőnek találja a keretet.

Top