Sport

Szeptemberben lesz a komáromi utcai futóverseny

Mivel Dél-Komárom idén nem vett részt a Komáromi Napok szervezésében, májusban elmaradt a Komárom – Komárno Nemzetközi Utcai Futóverseny is. Szeptember 3-án, szombaton azonban pótolják a hagyományos, immár 46. alkalommal sorra kerülő eseményt. A neten augusztus 20-ig lehet nevezni, személyesen később is, de az drágább.

Sorozatban harmadszor bronzérmes a női focicsapat

A KFC újjáalakult női csapata először a 2018/19-es szezonban mérettette meg magát, és az ötödik helyen debütált a második ligában. Azóta további három szezont játszottak le a komáromi hölgyek, és minden egyes alkalommal a tabella harmadik pozícióját csípték el. Így volt ez legutóbb is, szerencsésebb esetben pedig az ezüstérem is elérhető lett volna.

Lemondott Szüllő Béla, a KFC alelnöke

Még 2017 júliusában jelent meg a Magyar Közlönyben a hír, mely szerint a komáromi KFC a magyar államtól 1,8 milliárd forintnyi támogatást kap a jelenlegi stadion felújítására. A klub az évek során további támogatásokat is lehívhatott, ebben pedig Szüllő Béla játszotta az egyik kulcsszerepet magyarországi kapcsolatainak köszönhetően. Éppen ezért a klub szimpatizánsait némileg meglepetésként érhette,

Jubileumi Csárda Túra

Komárom. A népszerű kerékpáros teljesítménytúra idén ünnepli 20., jubileumi évfordulóját. A Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület a Komáromi Napok rendezvénysorozat keretén belül, április 30-án, szombaton szervezi meg az eseményt.

Top