Régió

Átadták az Év mentőse díjat

Ötödik alkalommal adták át az Év mentőtisztje és az Év mentőautó vezetője díjat a ZaMED sürgősségi mentőszolgálat munkatársainak.

Kolozsnémai tervek

A több mint 500 lakost számláló település nevének hallatán sok embernek elsőként a Járási Dal- és Táncünnepély jut az eszébe, holott ezenkívül más rendezvények is szerepet kapnak a Duna-menti községben. Igaz, ezek nem olyan nagy horderejű események, mint a fent említett Csemadok nap, de ezek a közösségi programok nagyon sokat jelentenek az itt élő embereknek.

Vízparti fejlesztések

Egy sikeres pályázat nyomán vízparti fejlesztések valósulhatnak meg Komáromban, illetve a régióban. A hajón érkező turistákat kiszolgáló idegenforgalmi pontok létesülhetnek, a folyóink mellett húzódó kerékpárutaknál biciklis pihenőhelyek, szervizek jöhetnek létre, illetve tájékoztató anyagok készülhetnek. 

Megvették a volt gadóci iskola komplexumát

Nyitra megye önkormányzatának múlt heti ülésén több Komáromi járásban található ingatlan eladását is jóváhagyták a képviselők. Többek között az egykori gadóci mezőgazdasági szakközépiskola épületei és területe is elkelt: egy régióbeli vállalat vásárolta meg 750 ezer euróért. Eldőlt az is, hogy a megyében újabb 10 évig az Arriva üzemelteti a helyközi buszjáratokat.

Top