Közélet

Eldőlhet a volt Poliklinika sorsa

Eldőlhet a volt Poliklinika sorsa

Újabb nehéz döntést kell meghozniuk a komáromi képviselőknek. A jelek szerint magyarországi forrásból érkezhet pénz a volt Poliklinika egykor gyönyörű, mára borzalmas állapotba került épületének felújítására. Jelen állás szerint ez csak akkor lehetséges, ha Komárom beleegyezik abba, hogy az épületben többek között egyházi fenntartású zeneiskola és szabadidőközpont is működjön. Ez viszont a meglévő, néhány lépésnyire

Júliustól töb bet fizet a város a szemétért

Komárom városának a következő években mintegy 58 ezer euróval kerül majd többe éves szinten a lakossági vegyes hulladék elhelyezése. Mindez azután dőlt el, hogy a képviselők megszavazták a várossal szerződésben álló izsai Reko Recycling kérvényét.

Lesz-e magyar megyefőnök Nyitra megyében?

„Úgy érzem, ezúttal a törésvonal nem a szlovák és a magyar pártok között húzódik majd, hanem a hagyományos pártok és a feltörekvő szélsőséges párt(ok) között“ – vélekedik az őszi megyei választásokról Farkas Iván, akit az MKP Nyitrai Kerületi Tanácsa május 24-én megyeelnökjelöltté választott. Villáminterjúnk.

Kis lépésekben szépül a Holt-Vág

Több tavaly beharangozott kisebb felújítás, fejlesztés is megvalósult a Holt-Vágon. A tó egyre népszerűbbé válik a komáromiak körében, a vízminőség idén is megfelelő, fürdésre alkalmas, azonban nem árt szem előtt tartani, hogy fürdés csak saját felelősségre történhet. Évről évre egyre szebbé válik a környék, amiben oroszlánrészt vállal a vízgazdálkodási vállalat, de a város és mások

Egy elfeledett tragédia emlékművéhez

Vasárnap, június 11-én a Komáromi Zsidó Hitközség Komárom és környéke zsidósága deportálásának 73. évfordulója alkalmából megemlékezést tart. Ennek keretében, 12 órától, az Erzsébet-sziget végénél felavatásra kerül az 1944-45-ben Dunába lőtt áldozatok emlékműve is. Mi történt több mint hét évtizeddel ezelőtt? Milyen események vezettek az elfeledett tragédiához?

Top