Gazdaság

Rosszul áll a régiós turizmus, fellendítenék

Komárom/Régió. A meglévő turisztikai attrakciókat kell fejleszteni, és azok mellé kiegészítő programokat szervezni, ezzel is növelve egy-egy térség vonzerejét, miközben az infrastruktúrát is fejleszteni kell – összekötni, kényelmesen hozzáférhetővé tenni az egyes idegenforgalmi látványosságokat. Ez volt az egyik fő megállapítása a múlt heti turisztikai konferenciának, ahol az is elhangzott, régiónkban és országos szinten is az

Pályázatírásban segítenek a községeknek

Múlt szerdán megnyitották a Nyitra Megyei Önkormányzat tanácsadó-segítségnyújtó központját Komáromban, a Tiszti Pavilon első emeletén – a főbejárat felett. Az iroda célja, hogy tanácsokat adjon, illetve támogassa a járás településeit, vállalkozóit és polgári társulásait abban, hogy minél hatékonyabban tudjanak külső forrásokat meríteni, pályázni.

Mi épül a hetes lakótelepen?

Tizenkét emeletes toronyház, alacsonyabb lakóház, parkolók épülnek – találgatták a lakosok a közösségi oldalon azt követően, hogy a múlt héten építési munkálatok kezdődtek meg a hetes lakótelepen, a toronyházakkal „szembeni“ területen. Kiderült, bérelhető parkolókat építenek a tulajdonosok, a közeljövőben más nem épül itt.

Csökkennek az ingatlanárak

Tavaly őszig három éven át folyamatosan drágultak a házak és lakások országszerte, azóta viszont megfordult az irány, az idei év első felében fokozatosan egyre olcsóbbak lettek – az árcsökkenés minden régióban érezhető. Komáromban átlagosan 86 ezer euróért kel el egy régebbi háromszobás lakás, ám 60 ezer euró alatt lehetetlen egy 65 négyzetméteres lakást vásárolni.

Top