Már idén májusban is súlyos gondokat okozott a szárazság, elsősorban a mezőgazdaságban, mostanra viszont szinte az élet minden területén jelentkeznek a gondok. Folyóinkból eltűnik a víz, fenyeget az ivóvízhiány, több termény esetében is katasztrofális lesz a termés, szenvedünk a 40 fok körüli hőségtől, gyakoribbak a bozóttüzek, miközben Magyarország súlyos energiaválsággal néz szembe. A szélsőségesen forró és aszályos időjárásnak egyelőre egyetlen pozitív hozadéka van: a Vág és a Duna összefolyásánál egy régi híd maradványai bukkantak elő a rekordalacsony vízállás következtében.
Vízügyi szakemberek szerint a vízhiányt, illetve az ezzel összefüggő aszályt három tényező együttes hatása okozza. Egyrészt elmaradt a tavaszi áradás, melyet a hegyek szoktak táplálni – elsődlegesen az Alpokban a hó olvadása. Másrészt gyakorlatilag február óta nem esett számottevő csapadék, harmadrészt pedig a klímaváltozásnak köszönhetően hosszú napokig szélsőségesen forró időjárással kell szembenéznünk – ez pedig jelentősen növeli a párolgást. Tíz évvel ezelőtt még divatos volt megkérdőjelezni a klímaváltozás tényét, mára elhalkultak ezek a hangok – a változó éghajlatot mindenki a saját bőrén érzi.

Amióta mérik a Duna vízállását, még soha nem volt ilyen kevés víz a folyóban – Pozsonyban, Budapesten és Komáromban is megdőlt az eddigi rekord, az elkövetkező napokban pedig várhatóan tovább csökken majd a vízszint.
Veszteglő kirándulóhajók, leálló atomerőmű
A Duna rekordalacsony vízszintje súlyos gondokat okoz Magyarország energiaellátásában is, mivel hétfőre várhatóan teljesen leállítják a paksi atomerőművet (ez eddig nem történt meg, ám nagyon korlátozott üzemmódben üzemel az erőmű). Erre azért van szükség, mert az ottani reaktorok hűtése a Dunából történik, de az alacsony szint miatt már nem lehet megoldani a víz elvezetését az atomerőműhöz. A paksi atomerőmű Magyarország áramtermelésének 40 százalékát adja, a kieső mennyiséget így külföldről kellene pótolni.

A Duna apadása a hajózásra is kihat. A nagyobb merülésű hajók a Duna egyes szakaszain nem képesek áthaladni, ezért ezek lehorgonyozva várják a körülmények javulását – közölte a szlovák közlekedési hivatal. Ezt Komáromnál is meg lehet figyelni, ahol a Duna mindkét oldalán nagyobb kirándulóhajók horgonyoznak, bár arra is volt példa, hogy néhány nap várakozás után továbbálltak. Előfordult, hogy a vízi turistákat autóbusszal szállították a következő megállójukhoz, azaz Budapestre. A hajók utasai Komáromba is benéztek, ám a tapasztalatok szerint inkább csak egy-egy rövid sétát tettek, illetve bekukkantottak a Klapka téri turisztikai irodába – többnyire csak apró szuvenírekre költöttek, miután a hajón minden ellátás biztosított volt számukra.
Értékes történelmi lelet a folyóban
A JOJ tévé pénteki riportjában arról számolt be, hogy az alacsony vízállás miatt egy híd maradványai kerültek felszínre a Vág folyóban Komáromnál. Egész pontosan néhány száz méterre attól a ponttól, ahol a Vág a Dunába ömlik. Összesen 5, fából készült pillér bukkant ki a folyóból, ám további 12-t is megtaláltak a víz alatt.

Eddig a híd létezéséről csak történelmi térképekről lehetett tudni. Nagyjából 200 évvel ezelőtt épülhetett a komáromi híd, valószínűsíthető, hogy az 1849-es várostrom idején is szerepet játszott. Három méter széles lehetett, ami kocsik átkelését is lehetővé tette.
Régészek, illetve a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai jelenleg dokumentálják a vízből előbukkant műemléket, ám a pilléreket nem tervezik elszállítani, azok a folyó medrében maradnak, mivel leginkább itt biztosított a megőrzésük, védelmük. Miroslava Daňová régész arra kérte a komáromiakat, ők se bolygassák meg a híd maradványait, azok most vannak a legjobb helyen.

A tavaszi terményeknek annyi
Pém Bálint pati ökológiai máktermesztő, a Pemak vállalat tulajdonosa kérdésünkre felidézte, jól indult az év a mezőgazdászok szempontjából, hiszen az idei január és február csapadékosabb volt, mint az elmúlt években. Utána azonban fordult jött, hiszen számottevő csapadék gyakorlatilag nem esett, legfeljebb lokálisan voltak kisebb esőzések. Mindez azt okozza, hogy az őszi vetemények nagyjából átlagos termést hoztak, ám a tavasziak gyakorlatilag katasztrofálisak lettek.
A takarmánynövények szenvedték meg leginkább az aszályt. A szemes kukorica a legtöbb helyen nagyon alulfejlett, a csövek nem fejlődnek rendesen, már az is látható, hogy régiónkban óriási lesz a hiány lucernából és szénából is. Mindez komoly gondot okoz majd az állattenyésztőknek, hiszen a takarmány drágul majd, miközben a tejkrízis és a húskrízis egyébként is sújtja az ágazatot – magyarázta Pém Bálint. Hozzátette, legalább gabonából lesz elegendő, így ezen a téren nincs ok a pánikra.
A pati gazdálkodó rámutatott, a katasztrófa leginkább a homokos talajú területeket érinti – például Dunamocs, Dunaradvány és Búcs, e térségekben szinte minden „kisült”, amin már egy nagy esőzés sem segítene.
Némileg jobb a helyzet azokon a földeken, ahol a talaj jobban megtartja a vizet, ahol az elmúlt hónapokban lokálisan esett, illetve közvetlenül a Vág folyó mentén található területeken. Utóbbi azért van, mert a Vág nincs leszigetelve a gátak által, vagyis a folyóból jut víz a szomszédos területekre, tudja táplálni a talajvizet. Ez azonban a Duna melletti területekről már nem mondható el – mutatott rá Pém Bálint –, ugyanis legnagyobb folyónk árvízvédelmi gátjai egyben el is szigetelik a folyót a töltéseken túli területektől, így azok nem kapnak elég vizet.
Vízmegtartó gazdálkodás a jövő
Az ökológiai gazdálkodó kijelentette, annak ellenére is csapnivaló termés várható a tavaszi termények esetében, hogy a gazdák próbálnak alkalmazkodni a megváltozott időjáráshoz, a klímaváltozás okozta kihívásokhoz. „A gazdák látják, hogy baj van, igyekeznek alkalmazkodni, a klasszikus szántásos módszerek visszaszorulnak” – mondta.
Kifejtette, vízmegőrző technológiák alkalmazásával, ún. regeneratív gazdálkodással lehet csökkenteni az aszály okozta problémákat. Ennek lényege dióhéjban az, hogy minél kevesebbszer kell megbolygatni a talajt, és minél sekélyebben, annak érdekében, hogy a talaj mélyebb régióiban jelenlévő víz, nedvesség ne kerüljön a felszínre, és kevesebb párologjon el. „Ezáltal ráadásul kevesebb széndioxidot engedünk ki a talajból, miközben a kevesebb talajművelet egyben üzemanyag-spórolás is. A másik fontos szempont a talajborítottság fenntartása a lehető leghosszabb ideig – ez is a vízmegtartást szolgálja. Vagyis otthagyjuk a tarlót, a szalmát, majd később maga a zöld növényzet akadályozza a párolgást” – magyarázta lapunknak. Hangsúlyozta, ezek az intézkedések potenciálisan terméscsökkentést okozhatnak, ezért helyesen kell alkalmazni őket, ugyanakkor a mezőgazdászoknak nincs más választásuk, mint alkalmazkodni az új környezeti viszonyokhoz, így el kell felejteni az ideális körülményeket.
Lesz elég ivóvíz?
A Komáromi járás északi felében szolgáltató Nyugat-szlovákiai Vízművek (ZsVS) több régióbeli településen is arra figyelmeztetett, amennyiben az újabb hőhullám következtében kritikus szint alá süllyed ivóvízforrásaik kapacitása, kénytelenek lesznek korlátozni a vezetékes vízhez való hozzáférést – egy ilyen lépésről időben értesítik az érintett falvak és városok lakosságát. Ugyanakkor a lakosokat arra kérik, segítsenek megelőzni a vészhelyzet kialakulását, vagyis takarékoskodjanak a vezetékes ivóvízzel, lehetőleg ne használják azt öntözésre vagy éppen autómosásra.

A Komáromban és a járás déli részén szolgáltató KOMVaK-nál jobb a helyzet. Ruman Patrik vezérigazgató elmondta, egyelőre képesek feltölteni a víztárolóikat, ami alapfeltétele annak, hogy vezetékes ivóvízzel lássák el a lakosságot. „Egyetlen munkatársunk sem tapasztalt még ilyen alacsony talajvízszintet, de bízunk abban, hogy vízforrásaink, kutaink, amelyek közvetlenül a Duna mellett találhatók, elbírják a mostani helyzetet is” – jelentette ki, hozzátéve, ebben segítene, ha a lakosok mérsékelnék a vízfogyasztást. „Tapasztalataink azonban sajnos azt mutatják, hogy ha olyan intézkedésekre hívjuk fel a lakosság figyelmét, amelyek csökkenthetnék a vízfogyasztást, pont ennek fordítja történik, és még több vizet használnak el az emberek” – jegyezte meg a KOMVaK vezetője.
Hétvégén jön az enyhülés
A tisztorvosi szolgálat arra figyelmeztet, kánikulában alapvető fontosságú a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, hogy az ember eleget igyon, még akkor is, ha nem érzi magát szomjasnak. Mérsékeljük a fizikai aktivitást, minél kevesebbet tartózkodjunk a tűző napon, fogyasszunk könnyű ételeket, viseljünk fejfedőt, napszemüveget, használjunk naptejet.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a mostani hőhullám legalább augusztus 7-ig tart, 38-40 fokos csúcshőmérsékletekre kell számítani. Térségünkben várhatóan éjszaka sem hűl le a levegő 26 fok alá, ami trópusi éjjeleket jelent – vörös riasztás van érvényben. Csak a hétvégén jöhet enyhülés, szombaton (augusztus 8-án) csökkenhet 30 fokra a hőség. Csapadék is ekkor várható, nagyjából 5-10 mm (a frissebb előrejelzés szerint jóval kevesebb).

Összefogtak a komáromiak a fákért
A hőség és szárazság okozta kihívások megmozgatták Komáromot. Domján Nikolett tájépítész, aki ebben a minőségében jó néhány komáromi parkos rész revitalizálásában vett részt az elmúlt években, múlt hétfőn felhívással fordult a komáromiakhoz. Ebben – tekintettel az újabb hőkupolára és a vízhiányra – arra kérte az embereket, lehetőségeikhez mérten segítsenek a fiatal fák és kiültetések öntözésében. „Később a kifejlett példány árnyékkal hálálja meg, ha túléli ezeket a napokat” – mutatott rá a közösségi oldalon, azt is kérve, hogy egyeztessenek arról, ki melyik fák öntözését vállalja, illetve a KN Smart Servis városi céget is bátran keressék az öntözés részleteivel kapcsolatban.
A városi hivatal közleményében rámutatott, a KN Smart Servis munkatársai ugyan folyamatosan végzik a fák öntözését, de nagyon nagy területről és sok fáról van szó, ezért ők is a lakosok segítségét kérték az öntözésben: „Különösen fontos ez a fiatalabb fák esetében, amelyek gyökérzete még nem hatolt elég mélyre ahhoz, hogy a talaj mélyebb rétegeiből megfelelő mennyiségű vizet tudjon felvenni.” A segítségnyújtás lehetőségeiről a KN Smart Servis weboldalán található elérhetőségeken lehet érdeklődni.
Három nap alatt viszonylag sokan csatlakoztak a felhíváshoz. Domján Nikolett kérdésünkre elmondta, nagyjából tucatnyian jelentkeztek nála és kezdték meg a fiatal fák öntözését, emellett sokan a városi cégnél jelezték, hogy segítenek. „Boldogan tapasztalom, hogy sok embernek fontos a természet. Köszönet érte” – fűzte hozzá.
Jozef Černek, a komáromi Matica slovenská elnöke arról számolt be, hogy miután egyeztettek a KN Smart Servisszel, a szervezet férfitagjai két nap alatt minden egyes facsemetét megöntöztek a hetes lakótelepen, illetve a Gazda utca térségében. „Nagyjából 3-4 ezer liter vizet használtunk el, remélhetőleg ez segít a fáknak. Eddig nem tudatosítottam, milyen sok fa van városunkban… Ha minden lépcsőházban csak egy ember akadna, aki megöntözné a legközelebbi fiatal fát, városunk talán még szebb hely lehetne. Együtt élünk itt” – jelentette ki.
Az előrejelzések szerint péntekig marad a szélsőséges hőség, addig mindenképpen folytatni kellene az öntözési akciót.
Csaba Ádám
(Összefoglalónk a Delta eheti számában jelent meg.)
Megsokszorozódtak a tűzesetek
Idén is bekopogott a tavaszi aszály
Környezettudatosságra nevel az ökocentrum