Súlyos aszály sújtja a Kárpát-medencét – régiónkat is. Országszerte alig van víz a patakokban, folyókban, bő egy hónapja legfeljebb lokálisan esik néhány csepp eső, a talajból eltűnik a nedvesség, ezért megkeményedik, a növényzet is szárad. A csapadékosabb téllel ígéretesen indult az év, ám ha májusban nem lesznek komolyabb esőzések, katasztrofális lesz a termés a földeken. Az aszályos évek és a klímaváltozás a városoknak is kihívást jelentenek.
Tavaly is aszály volt tavasszal, most a kedvező évkezdet ellenére újra szélsőségesen száraz időszakkal kell szembenézni. Ez persze senkinek nem jó, sok területen éreztetheti hatását, ám a leginkább mégiscsak a mezőgazdászok érintettek.
Májusi esőkre várva
Pém Bálint pati ökológiai máktermesztő, a Pemak vállalat tulajdonosa kérdésünkre elmondta, az idei január és február csapadékosabb volt, mint az elmúlt években, így bizakodóan tekintettek a jövőbe – úgy tűnt, jó éve lesz a mezőgazdászoknak. Márciusban azonban fordulat történt, áprilisban és május elején gyakorlatilag egyetlen csepp eső sem esett – ebben az időszakban ez egyáltalán nem jellemző. Megjegyezte, ez a trend az egész Kárpát-medencére, sőt Közép-Európára jellemző – elsődlegesen a Skandináviából érkező hideg és száraz levegő okozza.

„Ha kimegyek a határba és körülnézek, a tavalyi évhez képest rosszabb képet mutatnak a földek, ha viszont csak a statisztikákat nézem, összességében az előző évhez hasonlóak az adatok” – jegyezte meg.
Az év legcsapadékosabb hónapjai május és június szoktak lenni, így van még remény arra, hogy az aszály ne okozzon katasztrófát a termés terén. „Ha ezen a héten megérkezik a csapadék, ahogy az előrejelzések mutatják, még menthető az idei évünk. Ebben az esetben – és ha a hónap folyamán lesznek még esőzések – még el tudunk érni egy átlagos terméshozamot. Ha nem így lesz, katasztrofális éve lesz a gazdáknak” – mondta a pati gazdálkodó. Rámutatott, a talajból naponta 5 mm nedvesség párolog el, ezért ennél kevesebb csapadék nem jelent sokat a gazdák szempontjából. „Az lenne a jó, ha legalább 20 mm esne, annyival fellélegezhetnénk egy-két hétre” – jegyezte meg. A meteorológusok szerint hétfőn és kedden erre van is esély. (Friss: az elmúlt két napban az egész országban esett csapadék, a legkevesebb azonban pont régiónkban: 2 mm alatt, ami semmit sem segít.)

Ha május folyamán nem lesznek számottevő esőzések, csapnivaló termés várható, ami az élelmiszerek drágulását okozhatja.
A hosszan tartó szárazság miatt a tűzoltóság is a tűzvészek kialakulásának fokozott veszélyére figyelmeztet – a Komáromi járásban a legmagasabb szintű figyelmeztetés van érvényben.
Kiszáradó települések
Az egymást követő aszályos évek a településeken, városokban is éreztetik hatásukat – a talaj nedvessége a városokban katasztrofális, mint az a különböző mérésekből is kiderül (bővebben kapcsolódó cikkünkben).
Gajdos László, Magyarország leendő környezetért felelős minisztere a múlt héten meghirdette a „vágatlan május mozgalmat”, ezzel reagálva az aszályos áprilisra. Felhívásában arról beszélt, ilyenkor különösen fontos, hogy a növényzet takarja a talajt, hogy az ne száradjon ki annyira. „Ha a füvet gyakran vágják, sokkal többet kell öntözni”, ezért azt kéri, aki teheti, legalább májusban ne vágja le a füvet. A kezdeményezéshez több magyarországi város, köztük Budapest és Székesfehérvár is csatlakozott.

Kovács Dávid komáromi városi képviselő egy nyilvános bejegyzésben vetette fel, mi lenne, ha Komáromban sem nyírnák a füvet egy hónapig – kivéve a lekritikusabb területeket – ezzel hozzájárulva a talaj nedvességének megőrzéséhez. A komáromiak reakciói vegyesek voltak, ugyanakkor – némileg meglepő módon – valamivel többen voltak az ötlet támogatói. Többen is úgy vélekedtek, ha az embereknek elmagyarázzák, miért fontos ez, meg fogják érteni.
A mostani akció célja kifejezetten a talaj nedvességének megtartása, de az elmúlt évtizedben sokan érveltek azzal is, hogy a városok hozzanak létre „méhlegelőket”, azaz egyes területeken azért ne kaszáljanak, hogy a méhek és más hasznos beporzó rovarok táplálékhoz – nektárhoz, virágporhoz – jussanak. A méhlegelők esetében fontos szempont, hogy az nem egy gazos terület, hanem tudatosan kezelt, ritkán kaszált zöld rész, ahol mezei virágok nyílnak.

Szivacsváros a jövő?
Domján Nikolett komáromi tájépítész határozottan támogatja a kezdeményezést, ám szerinte itt nem lehet megállni. A jövő az úgynevezett szivacsvárosok kialakítása, ami már jónéhány nagyvárosban meghatározó iránnyá vált az elmúlt 5-10 évben. „Ennek a lényege, hogy minden csapadékot helyben kell tartani. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, erre megvannak a módszerek, vannak működő infrastruktúrák. Zöldtetős épületek, betonozott parkolók helyett vízáteresztő, rácsos-kavicsos felületek, amelyekről nem a csatornába folyik el a víz, hanem a talajba, illetve a növények szívják fel“ – fogalmazott. Minél több a növényekkel teleültetett terület, annál több vizet lehet helyben megtartani. Főként a megfelelő fajtájú fák szükségesek, melyek aztán párologtatnak, ebből felhők lesznek, majd újra csapadék – azaz megtörténik a víz körforgása. Ráadásul a forró napokon a párologtatásnak köszönhetően sokkal elviselhetőbb az élet az ilyen városokban, a hőmérséklet lényegesen alacsonyabb, mintha a sok beton csak még inkább sugározná a hőt. Kiemelte, egy szivacsváros kialakítása nem megy egyik napról másikra, és az emberek segítsége és szemléletváltása nélkül nem is sikerülhet.

Szerinte Komárom jó irányban indult el például a parkolók létesítése terén, hiszen már nem épülnek lebetonozott helyek. Több parkos rész is környezetvédelmi szempontok szerint újult meg – például a VMK előtt, vagy éppen a Petőfi-szobornál. Domján Nikolett már ezek kialakításába is bekapcsolódott. A közeljövőben további parkok és parkos részek revitalizációjára kerül sor a részvételével, amelyek során különös figyelmet szentelnek majd az aszályos időjárás jelentette kihívásnak, azaz a víz megtartásának. Évelő növények, megfelelő fák ültetése, meglévő fák egészségének javítása. Erről a témáról a közeljövőben bővebben is írunk majd.
Aggasztó statisztikák
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet mérései is alátámasztják az országot sújtó szélsőséges szárazságot, aszályt – több szempontból is.
Az intézet rendszeresen figyeli a lehulló csapadékmennyiséget. A múlt heti adatok szerint csak helyi kisebb esők voltak az ország területén, szinte minden régiót – beleértve a komáromit is – a „nagy szárazság” kategóriába soroltak. A Tátra, illetve Kelet-Szlovákia egyes régióit pedig „szélsőségesen száraznak” minősítette az intézet, ami a legsúlyosabb meteorológiai besorolás.
Hidrológiai szempontból a folyók vízhozamát mérik – a Komáromi járásban a Dunát ellenőrzik Izsánál. Az itt mért aktuális havi vízhozamot aztán összehasonlítják az 1961 és 2000 között mért átlagos értékkel. Májusi adatok szerint a Dunán térségünkben a 40 éves átlagos vízhozam csupán 20-40 százalékát mérték. Országszerte jellemző ez, jelentős számú kisebb folyóvíznél, pataknál is hasonlóan csökkent a májusi vízhozam, sőt, néhány tucatnyi mérőállomáson csak a szokásos érték 0-20 százalékát mérték.
A Komáromi járásban három helyen szondázzák a talajvíz állását. Az örsújfalusi és gadóci szondák mérései is alacsony talajvízszintet, vagyis aszályt mutatnak, a nemesócsai mérőpont pedig szokványos érteket.
A hagyományosan mezőgazdasági területek, így a Csallóköz és más síkvidékek önmagában kedvezőbb képet mutatnak a talaj nedvessége szempontjából, mint a dombvidékek, hegyvidékek – ez a földrajzi adottságokból is adódik. Ugyanakkor e területek termelik az élelmiszer zömét, és ehhez mérten már aggasztó a helyzet. A Komáromi járás területének felét „kezdődő szárazságnak” minősítik (összevetve az 1961 és 2015 közötti adatokkal), másik felében ennél súlyosabbnak ítélik a helyzetet a talaj nedvessége alapján – mérsékelten aszályos területek és szélsőségesen aszályosak is találhatók. Utóbbiak főleg Gúta térségében, illetve a Dunaradványtól Marcelházán át Perbetéig húzódó régióban találhatók. Nem meglepő módon Komáromban a legrosszabb a talaj nedvessége – a beépített területek miatt. Ez természetesen minden nagyobb városról elmondható.
(cs)