Andruskó Imre elnézést kért

Komárom. Elnézést kért Andruskó Imre képviselőtársától, Kovács Dávidtól, amiért indulatos kirohanásban támadta őt a legutóbbi, nyár eleji testületi ülésen.

Kovács Dávid korábban Andruskó Imre felszólítására mondott le a digitalizációs és átláthatósági bizottság éléről, az indulatos szavak is ennek kapcsán hangoztak el. Viszont a bizottság élére július elején senkit nem választottak meg, így most újra a testület elé került a kérdés.

Andruskó Imre elnézést kért Kovács Dávidtól „impulzív” felszólalása miatt, megjegyezve, nem ilyen formában kellett volna hozzászólnia. Egyúttal visszavonta azt a korábbi javaslatát, mely a bizottság megszüntetésére vonatkozott. Kovács Dávid elfogta a bocsánatkérést, viszont ő tett javaslatot a bizottság felszámolására, azzal indokolva azt, hogy a bizottság elvégezte feladatát, mégpedig Komárom új weboldalának előkészítését.

Keszegh Béla polgármester elmondta, rendben lezajlott a városi honlap elkészítésére kiírt közbeszerzés, melyet egy olyan brünni székhelyű vállalat nyert, mely komáromi szakemberekkel is dolgozik, egyúttal korábban ők csinálták Trencsén város díjnyertes weboldalát is. Az új honlap nagy hangsúlyt fektet majd az áttekinthetőségre és a transzparenciára, ha minden jól megy, már az év végére elkészülhet.

A képviselők egyhangúlag támogatták a digitalizációért és átláthatóságért felelős bizottság megszüntetését.

(cs)

Andruskó: szeptembertől nem lesz nyugalom

Top