Komárom. Korlátozott számú meghívott vendég és hallgató jelenlétében tartották szeptember 17-én a Selye János Egyetem tanévnyitóját, amelyen ünnepélyes keretek közt beiktatták az egyetem régi-új rektorát, Juhász Györgyöt, valamint a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar és a Református Teológiai Kar dékánjait. Az eseményt online követhették figyelemmel az érdeklődők.
Juhász György köszöntőjében az elmúlt évet értékelve megjegyezte: a koronavírus miatt a munka nagy része a korábban is ismert, de célirányosan használt virtuális térbe helyeződött át, a jelenléti oktatás helyét átvette a távoktatás. Több rendezvényük is elmaradt, ugyanakkor számos sikerről is be tudott számolni. Az intézmény alapító tagja lett az U10+ Szlovák Egyetemek Konzorciumának, amelynek célja a képzések, a kutatási és fejlesztési tevékenységek összehangolása, közös tanulmányi programok indítása és egységesítése, közös kutatási-fejlesztési programok megvalósítása. A 2021-ben odaítélt Erasmus Charter for Higher Education birtokában a Selye Egyetem továbbra is bekapcsolódhat az új, 2021-tól 2027-ig tartó Erasmus+ programba. Büszkék az egyetem férfi röplabdacsapata, a VK Spartak Rieker SJE Komárom sikerére is, amely áprilisban megnyerte a Szlovák Röplabda Extraligát, így az európai röplabdázók Bajnokok Ligájának 2021/2022-es sorozatába is bekapcsolódhat. A Református Teológiai Kar pedig sikerrel lefolytatta az első habilitációs eljárását, amelynek keretén belül a jelölt docensi pedagógiai-tudományos fokozatot szerzett.
A rektor ismertette az aktuális hallgatói létszámokat is. A most induló akadémiai évben összesen 1865-en iratkoztak be a Selye János Egyetemre, a Tanárképző Karon 898, a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon 896, a Református Teológiai Karon pedig 71 hallgató folytatja tanulmányait. Az elmúlt akadémiai évben összesen 452 végzős hallgatójuk volt, ebből 256 a Tanárképző Karon, 183 a Gazdaságtudományi és Informatikai Karon, valamint 13 a Református Teológiai Karon végzett.
Juhász György reményét fejezte ki, hogy a vírushelyzet lehetővé teszi a hallgatók jelenléti formában történő oktatását. Ún. hibrid oktatással, azaz a hagyományos és a távoktatás ötvözésével kezdenek: azok az előadások, amelyeken több mint 40 hallgató vesz részt, távoktatás formájában valósulnak meg, a 40 résztvevőnél kisebb létszámú előadások, a szemináriumi és gyakorlati órák viszont jelenléti formában.
A tanévnyitón ünnepélyes keretek közt beiktatták az egyetem tavaly ősszel újraválasztott rektorát, továbbá a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar dékánját, Csiba Pétert, aki ugyancsak második ciklusban tölti be a tisztséget, valamint Somogyi Alfrédet, a Református Teológiai Kar dékánját, aki Lévai Attilát váltotta a poszton; a dékánválasztást idén tavasszal tartották.
(vkm)
(Cikkünk a Delta szeptember 21-i számában jelent meg.)