A KFC után egy másik gyorsétteremlánc is fiókot nyit Dél-Komáromban. Az építkezés július 13-án kezdődött, vélhetően a jövő év elejére fejeződik be.

Múlt héten megkezdődtek a McDonald’s új éttermének építési munkálatai Dél-Komáromban – jelentette be a város polgármestere, Molnár Attila. A gyorsétterem a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a híres Jánoska cukrászdával szemben, a Generációk Háza szomszédságában létesül. A vendégeket egy 85 férőhelyes belső tér, valamint egy 24 fő befogadóképességű terasz várja majd – derül ki a McDonald’s magyarországi étteremhálózatának közleményéből. A beruházás megvalósításán a következő hónapokban több mint száz szakember dolgozik majd – a cél az, hogy egy modern, a helyi közösség igényeire szabott étterem jöjjön létre.

„Örülök, hogy városunk egy nemzetközileg ismert szolgáltatással gazdagodik. A beruházás közel 80 új munkahelyet teremt, valamint hosszú távon hozzájárul Komárom gazdasági fejlődéséhez és iparűzési adóbevételeinek növekedéséhez is” – jelentette ki Dél-Komárom polgármestere, aki szerint a gyorsétterem 6-7 hónapon belül meg is nyithat – vagyis valamikor a jövő év elején.
Dél-Komáromban három évvel ezelőtt nyitott meg a KFC (Kentucky Fried Chicken) étteremlánc helyi üzlete. Észak-Komáromban eddig egyetlen gyorséttermeket működtető világcég sem telepedett meg, ugyanakkor a 12 éve működő helyi Tripl’s mind kínálatában, színvonalában és külsőségeiben egy McDonald’s étteremhez hasonlít.
cs
Tavasszal nyit az amerikai gyorsétterem
Új gyorsétterem nyílik Komáromban