Befejeződhet a Munka Utcai Alapiskola felújítása, folytatódik a Művészeti Alapiskola belvárosi épületeinek rekonstruálása, megújulnak a fedett uszoda öltözői és zuhanyzói, de a városi rendőrség is civilizáltabb körülmények között dolgozhat. Cikkünkben összefoglaltuk, mire költ el Komárom 2,2 millió eurót.
Múlt csütörtökön a képviselők elfogadták az előző év gazdasági zárását – a város több mint 2 millió eurós plusszal zárt. Keszegh Béla polgármester sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban megjegyezte, az elmúlt évtizedben Komárom mindig pozitívan zárt. A város adósságállománya 4,7 millió euró, ami a folyó kiadásokhoz képest 12,76 százalékos eladósodást jelent. Ez egy elég kedvező adat, hiszen a szlovákiai önkormányzatok átlaga 19,26 százalék.
Mivel a 2 millió eurós többlet mellett a városi tartalékalapban is maradt csaknem 160 ezer euró, az önkormányzat a fennmaradt 2,2 millió euró elköltéséről is döntött csütörtökön. A képviselők tehát további városi beruházásokra, felújításokra bólintottak rá, kiemelten kezelve az oktatás, a sport és a kultúra területét.

Őszre teljesen megújulhat a Munka utcai iskola
A legnagyobb tétel a Munka Utcai Alapiskolába irányul: 450 ezer euróból teljesen megújul a B és C pavilon, új tetőzet is épül, melyre napelemek kerülnek, így tovább nő az energiahatékonyság az intézményben. Mint ismert, az iskolában jelenleg is folyamatban van egy 1 millió eurós fejlesztés egy sikeres pályázat nyomán, épületrészek újulnak meg, illetve a fűtésrendszer is. Amennyiben a nyár folyamán a most jóváhagyott fejlesztések is megvalósulnak, idén szeptembertől egy teljesen felújított iskola várja majd a tanulókat – mutatott rá a polgármester.

Egy kültéri tanterem is létesül majd 15 ezer euróból a magyar tannyelvű Eötvös Utcai Alapiskola és a vele szomszédos szlovák oktatási nyelvű Rozmaring Utcai Alapiskola „határán”. Jelenleg drótkerítés választja el a két iskolát, ám egy közös kinti tanterem épül a kerítés helyén, mely mindkét iskolát szolgálja majd. Keszegh Béla szerint ez kiváló alkalmat nyújt majd a két iskola tanulóinak arra, hogy a másik kultúráját, nyelvét megtanulhassák.
A Művészeti Alapiskola történelmi épületének nyílászáróit nemrégiben már rekonstruálták, most a homlokzat is megújulhat, illetve a Nyár utcára néző épület esetében most cserélik majd az ajtókat, ablakokat, illetve energetikai fejlesztéseket is végrehajtanak, összesen 340 ezer euróból. Húszezer eurót a speciális alapiskolában a csatornázásra, szigetelésre, javításokra költenek.
Új öltözők és zuhanyzók az uszodában
Sportlétesítményekre csaknem 200 ezer eurót költ a város a mostani keretből. A Komáromi Kajak-Kenu Klub sporttelepén – a csónakházban – most fejeződik be egy komoly fejlesztés, melyet az állami sportalap és a megyei önkormányzat is támogatott. Új kétszintes tornaterem épült, fotovoltaikus panelekkel, most pedig a város egy rehabilitációs központ létesítésére hagyott jóvá 38 ezer eurót.

A városi uszodában 130 ezer euróból az öltözők és zuhanyzók újulnak meg, a munkálatok várhatóan az őszi nyitásra be is fejeződnek. Az örsújfalui sportpályán pedig ugyancsak folytatódhat az évek óta tartó fejlődés, 24 ezer eurós forrással egészítették ki a korábbi 13 ezer eurós keretet.
Lyuk kultúrpont a Tiszti Pavilonban
Mint korábban írtuk, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ főépületére átfogó felújítás vár, egy 2,7 millió eurós támogatásnak köszönhetően. Ezt egészíti majd ki a mostani kisebb fejlesztés: a Tiszti Pavilon alagsorában, az egykori Lyuk étterem helyén egy új kulturális stúdiótér létesül, ahová a városi intézmény olyan alternatív kulturális rendezvényeket szervezhet, amelyek várhatóan kisebb közönséget vonzanak. A rétegműfajokat befogadó kultúrpont kialakítására 130 ezer eurót hagytak jóvá.

Ezen kívül a kavai kultúrház 15 ezer eurót kap fejlesztésre. A testület jóváhagyta egy nyertes, összesen 450 ezer eurós értékű pályázat önrészét, 50 ezer eurót – ez a pályázat a központi erődben található kaszárnyaépület egy újabb szakaszának felújítását foglalja magában, homlokzat és árkádos folyosó, valamint három helyiség felújítását. Része egy nem mindennapi retro számítógépes múzeum létrehozása Kovács Dávid képviselő gyűjteményéből.
Kutyamenhely, városi rendőrség

A harcsási kutyamenhely vizes infrastruktúrájának kiépítését a KOMVaK vállalta, ám az önkormányzat további 200 ezer eurót fordít a létesítményre, ahol összesen 45 ketrecet helyeznek majd el – a szomszédságában egy kisállattemetőt is létesítenek.
Mivel a vonatkozó pályázat sikertelen lett, a városi rendőrség épületét is saját kasszából finanszírozza a város: 380 ezer euróból szigetelik, cserélik a nyílászárókat, felújítják a mosdókat, zuhanyzókat. A Holt-Vág partján működő turisztikai klub 25 ezer eurót fordíthat pihenőzóna kialakítására, a megyeháza beázó tetőzetét 50 ezer euróból javítják, a városháza homlokzatának javítására ugyanennyit költenek.

A szokásosnál keményebb tél miatt 80 ezer euróval meg kellett emelni a téli útkarbantartásra szolgáló keretet, ugyanígy a kátyúzásra szolgáló forrásokat is 50 ezer euróval – mivel az utak apró repedéseibe befolyó víz megfagyott, szétfeszítette a burkolatot, a szokásosnál jóval több úthibát okozva. Új konténerek vásárlására 10 ezer eurót különítettek el, míg az izsai szeméttelepet működtető cégnek 16 ezer eurót – a szerződés értelmében a vállalat minden évben kérheti a lerakási díj emelését az infláció mértékében.
(csá)