Már kapható a komáromi sör

E héttől kezdve már kétfajta, a komáromi erődben készült kézműves sört is megkóstolhatunk. A Kamarum Városi Sörfőzdében készül 12-es világos, lager típusú sör Klapka tábornok nevét viseli, a 10-es világos Villa Camarum néven fut. Egyelőre üveges kiszerelésben kóstolhatjuk a söröket – arra még néhány hetet várni kell, hogy a várban kialakított sörözőben csapolva is leguríthassunk egy-két korsóval.

Először 2019-ben öltött testet a terv, miszerint a komáromi várban egy kézműves sörfőzde épülne. Ekkor Kuzma György és Gyuricsek Attila megalapították a Kamarum – Komárom Városi Sörfőzde társaságot, majd a komáromi önkormányzat jóváhagyta a vállalkozók szándékát. Eszerint a Kamarummal szorosan együttműködő Stará pevnosť (Öreg erőd) nonprofit szervezet közreműködésével 35 évre bérbe vehették a kaszárnyaépület három helyiségét, hogy ott – természetesen minden műemlékvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági előírást betartva – egy kézműves sörfőzdét alakítsanak ki. Sajnos a Covid-járvány jelentősen lelassította az előkészületeket, néhány további akadály is felmerült, ám mostanra elkészült a sörfőzde, mely pár hete, minden szükséges engedély birtokában meg is kezdte működését.

Kuzma György

Igyon egy Klapkát!

Múlt héten a helyszínen láthattuk, a sörfőzés zajlik, és hétfőtől a sörözőrész is megnyílik – az építési munkálatok gyakorlatilag befejeződtek, csupán az épületrész keleti homlokzatának rekonstruálását kell befejezni, ami azonban nem érinti a működést.

Kuzma György elmondta, az elmúlt hetekben kétfajta kézműves sört készítettek az erődben, melyek már kaphatók is. Egyelőre csak üveges – pontosabban PET-palackos –, literes kiszerelésben. A 12-es világos, lager típusú sör Klapka tábornok nevét viseli, egy literes palack 5 euróért vásárolható meg. A 10-es, ugyancsak világos lager a Villa Camarum, mely literes kiszerelésben 4,50 euróba kerül. Mindkét ital szűretlen, pasztörizálatlan.

A komáromi söröket a sörfőzés helyszínén, a várban lehet megvásárolni, és egyelőre korlátozott nyitvartási időben el is fogyasztani. E héttől kezdődően hétköznap 15 óra és 17 óra között folyamatosan nyitva tart a Lipót-kapu – szombaton és vasárnap 10 és 12 óra között –, vagyis a jelzett időtartamon belül akadálytalanul beléphetünk az Újvár területére, hogy felkeressük a sörfőzdét és a mellette lévő, 50 férőhelyes sörözőt. A nemrég kiépült turisztikai látogatóközpont mellett elhaladva azonnal balra kell fordulni, és a boltíves folyosón a kápolnarész közelében lévő sörfőzdéhez jutunk – az útvonalat táblákkal is kijelölték.

Ősszel csapolt sörök és kinti terasz

Kuzma György elmondta, néhány hétig még eltart, amíg felpörögnek, de a cél az, hogy szeptemberben már teljes kapacitással működjenek. Ez azt jelenti, hogy megnyílna a teraszuk a várudvaron, illetve már csapolnák is kézműves söreiket, valamint a nyitvatartás is jelentősen bővülne – terveik szerint délelőtt 10 órától este 22 óráig, vagy akár tovább is várnák a kézműves sörre vágyókat. Azt is elárulta, hogy októberben egy mini sörfesztivált szeretnének megrendezni, amolyan Komáromi Oktoberfestet, a helyi adottságokhoz igazítva.

Megerősítette korábban is hangoztatott tervüket, mely szerint jövőre szeretnék elérni az évi 7 ezer hektoliter termelést. Jelenleg is tárgyalnak arról, hogy söreik – akár üveges, akár csapolt formában – más komáromi vendéglátóhelyeken is kaphatók legyenek. A sok más kézműves sört is kínáló Gentlemen’s Pubbal gyakorlatilag már meg is egyeztek az együttműködésről, de biztosan lesznek más sörözők is, melyekben meg lehet majd kóstolni a komáromi söröket – üvegben a vár látogatóközpontjában is árusítják majd.

Ferdinánd, az IPA

A már említett két sörön kívül további három készítése van napirenden. Hamarosan sor kerül a Black Bastion sör készítésére, ami 13-as barna sör, érkezik a Ferdinánd elnevezésű, egy szintén 13-as IPA (indian pale ale), illetve a Kronwerk sör, ami egy 11-es világos lager lesz. A felsoroltakon kívül a távolabbi jövőben további sörfajták gyártását is tervezik.

A vállalkozó elmondta, terveik szerint különböző rendezvényeknek is otthont ad majd a Kamarum sörözője, így osztálytalálkozók, legénybúcsúk is megtarthatók lesznek a vár falai között. A későbbiekben ételt is kínálnak, együttműködve a szomszédos Pavillon Kronwerk étteremmel – ez a kaszárnyaépület kápolnarészében működik.

2008 óta nem főztek komáromi sört

Korábban többször is részletesen írtunk arról, hogy Komárom a 17-18. században néhány évtizedig „sörnagyhatalom“ volt a Kárpát-medencében, így most csak dióhéjban idézzük fel a városi sörtörténelem aranykorát. 1696-ban Komáromban alakult meg a történelmi Magyarország első sörfőző céhe, amely azonban a 18. század közepére elvesztette jelentőségét. Az utolsó két komáromi magán sörfőzde a 19. százaz közepén zárta be kapuit.

A sörkészítés csak a második világháború után indult újra régiónkban, ekkor alapították Ógyallán a ma már Európa vezető gyárai közé tartozó sörüzemet, mely a Zlatý Bažant, vagyis Arany Fácán márkájú sörrel nagy népszerűségre tett szert – 1995 óta a Heineken konzorcium alá tartozik.

Dél-Komáromban 1983-ban adták át az évi 250 ezer hektoliter kapacitású sörgyárat, amely Magyarország legjobban működő vállalatai közé tartozott. A rendszerváltás után a Heineken vásárolta meg és a neve Amstel Sörgyár Magyarország lett. 2003-ban azonban, miután a Heineken felvásárolta a Brau Uniont, bezárta, mert már nem volt szükségük négy magyarországi gyárra – így a legkisebbet, a dél-komáromit felszámolták.

1995-ben Észak-Komáromban kezdte meg működését a Sigip manufaktúra, mely a Klapka lakótelepen üzemelt és 13 évig főzte a Karl Beer elnevezésű sörét, évente 2700 hektolitert – ám a kis sörgyár 2008-ban tönkrement.

2019-ben úgy tűnt, újra nyílik egy kisebb, kézműves söröket készítő üzem, a csődbe ment Sigip sörfőzde épületében. Szinte már csak a sörfőzés beindítása volt hátra, amikor a vállalkozók visszaléptek a tervtől.

A legújabb próbálkozást azonban siker koronázta: 2025-ben újabb fejezet kezdődött a komáromi sörfőzés történetében.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:
A komáromi sörfőzés története
Már épül a sörfőzde a komáromi várban
Nyílik az erőd látogatóközpontja

Top