REAL-K

Változások a parkolásban

SONY DSC

Egy héttel ezelőtt új parkolóórákat szereltek fel Komáromban – a lehető legkorszerűbb technológiára cserélték a régieket. Hamarosan további változások várhatók a parkolórendszert illetően, a képviselők az ősz folyamán döntenek az új szabályozásról. Drágulás nem várható, sőt, az éves parkolókártyák még olcsóbbak is lehetnek, viszont nem kizárt, hogy a Kossuth téri parkolók mindegyike fizetős lesz.

Tavaly novemberben a Comorra Servis városi cég vette át a komáromi parkolórendszer működtetését. Ennek legfőbb előnye, hogy így több pénz folyik be a városi kasszába a parkolódíjakból. Nagy Tamás, a Comorra Servis vezetője elmondta, az ősz folyamán új parkolási alapelveket terjesztenek a képviselők elé, de egy lényeges változás már augusztus elején megtörtént: a régi parkolóautomatákat újakra cserélték. Közbeszerzés útján választották ki a City Parking Group vállalatot, mely korábban magát a rendszert működtette – most tőlük vásárolták az új parkolóórákat, illetve a jövőben ők látják el szervizelésüket is. A városi cég 10 éves szerződést kötött a vállalattal, mely havi 5 ezer euróért üzemelteti az automatákat – ebben a havi díjban a berendezések ára is benne foglaltatik, illetve az egész rendszer hátterét biztosító szoftverek és technológiák (pl. felhő alapú kommunikáció, banki terminálok, adathálózat) után fizetendő jogdíjak, illetékek is.

DSC_1361

Négyféle fizetési mód

Ferenczi Tibor, a City Parking komáromi igazgatója elmondta, az új parkolóautomaták jelenleg a legmodernebbek az egész országban. Energiájukat a tetejükre szerelt fotovoltaikus panelekből nyerik. Tovább bővül a parkolójegyek megvásárlásának módja, az ellenőrzés is sokkal hatékonyabbá és gyorsabbá válik, a fizetési fegyelem pedig ennek következtében jelentősen javulni fog – ami azt eredményezi, hogy a városhoz, illetve a Comorra Servishez még több bevétel kerül majd.

Összesen négyfajta fizetési mód vált elérhetővé. Érmés fizetésre eddig is volt lehetőség, de most már bankkártyát is elfogad a gép, akár érintősen is. Megmaradt az SMS-vásárlás lehetősége, viszont már a Click Park nevű mobil applikáció segítségével is lehet jegyet váltani – ez utóbbi lehetőség nem közvetlenül a parkolóórákhoz, hanem a most bevezetett új rendszerhez kapcsolódik.

Az első napokban nem mindenki fogadta kitörő örömmel az új automatákat, volt akinek gondot okozott a kezelése, amely valójában nem bonyolultabb, mint készpénzt felvenni egy bankautomatából. A jegykiadó berendezés magyar, szlovák, angol és német nyelven is tájékoztat – a zászlós gombbal váltható a nyelv –, sőt, piktogramok segítségével is világosan követhető használatának módja. A legfontosabb változás, hogy a parkolójegyek konkrét autóhoz kötöttek, tehát minden vásárlási forma esetén meg kell adni a rendszámot.

De miért kell megadni a rendszámot?

A régi automatákhoz szokva sok komáromi előbb az érméket próbálta bedobálni a berendezésbe, azonban a leglényegesebb változás, hogy előbb a rendszámot kell megadni. A rendszámos jegyeknek több előnye van, miközben csupán egyetlen hátránya: néhány másodperccel tovább tart a jegyvásárlás, hiszen pötyögni kell. De mik az előnyök?

Először is, a jegyvásárlás megtörténtekor, abban a pillanatban, hogy megkaptuk a jegyet, a rendszer ezt elkönyveli, megjegyzi, tehát a parkólódíjat rendeztük – valójában papír alapú jegyre nincs is szükségünk (azért a biztonság kedvéért őrizzük meg), ezért nem is kell visszamennünk az autónkhoz, hogy azt látható helyre tegyük. Egyúttal az ellenőrzés is sokkal gyorsabbá és hatékonyabbá válik, hiszen a városi rendőrök egy leolvasóval sétálva pillanatok alatt ellenőrzik, mely kocsiknak van érvényes parkolójegye, melyeknek nincs. A rendszámleolvasó azonnal jelzi a bliccelőket, és abban a pillanatban jelzést küld a központi gépre. Sőt, a rendőröknél lévő mobil nyomtató már automatikusan nyomtatja is a kihágásról szóló értesítést, illetve idézést a városi rendőrségre a nem befizetett parkolódíj ügyében, melynek alapvetően bírság lesz a vége.

Mivel ez sokszorosan gyorsabb eljárás, a rendőröknek jóval több idejük marad fontosabb ügyekre. Nem lesz papucsozás, feleslegessé válnak a kifogások, a bliccelők nem tehetik meg azt – mint a múltban rendszeresen –, hogy egy mellettük parkolótól elkérik a parkolójegyet, és a városi rendőrségen azzal védekeznek, hogy ők vettek jegyet, csak éppen lecsúszott az ablakból. A parkolójegy konkrét autóhoz kötött. „Ha már egyszer fizetni kell a parkolásért, akkor senki se legyen kivétel. Ezzel a rendszerrel nem is lesz“ – fogalmazott Ferenczi Tibor, aki szerint jelentősen nőhet a parkolási fegyelem.

táblazat

A rendszámhoz kötött parkolás lehetővé teszi azt is, hogy valaki egy másik, adott pillanatban számára közelebbi parkolóórát használva hosszabbítsa meg parkolójegyét. A rendszer azonnal észleli, hogy hosszabbítás történt, nem kell visszaloholni ahhoz az automatához, amely a kocsi közelében áll. Sőt, az SMS parkolás, vagy a még kényelmesebb mobilapplikációs vásárlás esetén egy kávé mellől sem kell felállni, vagy éppen az orvosi rendelőből elrohanni, néhány gombnyomással további időre lehet jegyet váltani, miközben az app 10 perccel a lejárat előtt figyelmeztetést is küld. A mobilapp segítségével bármilyen rövid időre vásárolható, hosszabbítható parkolójegy, itt nincs 10 centes minimum sem. Az új rendszerről – vagy éppen a parkolókártyák vásárlásáról – részletes tájékoztatás olvasható a clickpark.sk weboldalon – hívta fel a figyelmet Ferenczi Tibor, aki egyben a Szlovák Parkolási Szövetség alelnöke is. Hozzátette, a héten szórólapokat is osztanak a városban, melyeken az új parkolóórák használatáról tájékoztatnak, de két videót is készítettek erről.

SONY DSC

Nagy Tamás elmondta, néhány napos türelmi időszakot hagynak a komáromiaknak arra, hogy beleszokjanak az új rendszerbe, így ha valakinek azért nincs érvényes parkolójegye, mert mondjuk hibásan adta meg kocsija rendszámát, akkor most még megúszhatja a bírságot, amennyiben valóban ilyesmi történt.

Az alapdíj nem változik, a Kossuth tér fizetős lehet

Kérdésünkre válaszolva a Comorra Servis igazgatója közölte azt is, ősszel terjesztik a városatyák elé a városi hivatal és a City Parking bevonásával készült új parkolási alapelveket, melyeken jelenleg az utolsó simításokat végzik. Részleteket egyelőre nem kívánt elárulni, azonban annyi tudható, hogy a díjszabás nem változik – ezzel a hasonló városokban működő fizetős parkolórendszerek közül Komárom egyértelműen olcsónak számít. Marad a komáromi belváros két zónára történő felosztása is, a rövid távú parkolási zónában továbbra is 70 centbe kerül majd egy órányi parkolás, a másikban 40 centbe, miközben 10 cent a minimum összeg, amennyiért parkolójegyet válthatunk. Hétvégén és ünnepnapokon továbbra is ingyenes marad a parkolás, illetve lapunk információi szerint felmerült az is, hogy hétköznapokon csak délelőtt 8 óra és délután 4 óra között legyen fizetős – jelenleg 17 óráig tart ez az időszak. Ugyancsak tervben van, hogy az éves parkolókártyák díját csökkentsék.

parkoloora

Rákérdeztünk arra is, fizetőssé válik-e a Kossuth téren történő parkolás. Mint ismert, a tér felújítását uniós forrásból finanszírozták, és az elmúlt években azért sem merült fel fizetőssé tétele, mert a pályázat feltétele volt, hogy a megvalósulás után 5 évig a beruházás nem termelhet hasznot. Ez az idő azonban lejárt. Nagy Tamás csupán annyit válaszolt, a képviselők majd eldöntik, fizetőssé váljon-e a Kossuth téri parkolás, Ferenczi Tibor viszont kifejtette, szakmailag indokolt a fizetőssé tétel (a Kossuth tér másik része már évek óta az), mivel hétköznap folyamatosan tele van, sokan gyűjtőparkolónak használják, reggel Komáromba érkezve munkaidőben itt parkolják le kocsijukat, a közelben lakóknak pedig nem jut hely. Ha viszont fizetőssé teszik, akkor a lakosoknak lehetőségük lesz rezidens parkolókártya kiváltására, és meg tudnak majd állni a lakóhelyükhöz közel. A komáromi Újvár és a strandfürdő közötti nagy gyűjtőparkoló azonban biztosan ingyenes marad, hiszen – mint arra Ferenczi Tibor rámutatott – legtöbbször szinte üres, és parkolódíj bevezetése szakmailag akkor válik indokolttá, ha egy egy parkoló kezd bedugulni, és kihasználtsága eléri a 80 százalékot, azaz előfordulhat olyan időszak, amikor elfogynak a szabad helyek.

Nagy Tamás elmondta, a komáromi sportcsarnokban (Sport utca 1.) található irodáikban hétfőn, szerdán és pénteken állnak a lakosok rendelkezésére parkolással kapcsolatos ügyekben, itt lehet kiváltani és megvásárolni a különböző éves parkolókártyákat is. Ferenczi Tibor hozzátette, a már említett clickpark.sk weboldalon lehetőség van arra is, hogy egy online űrlap kitöltésével valaki időpontot kérjen parkolási ügyben, így a Comorra Servis irodáiban már sokkal gyorsabban folyhat az ügyintézés.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkek:

Mi legyen a lakótelepi parkolással?

A városhoz kerül a parkolórendszer

Indul az SMS-parkolás Komáromban

Top