Épülnek az új szeméttárolók Komáromban

Megérkeztek az új hulladéktárolók, melyeket e héttől kezdve (a legfrissebb információk szerint jövő hét elejétől) helyeznek ki Komárom hét pontján, a lakótelepeken. A gyűjtőpontok alapzatait már lebetonozták. Kamerákat is felszerelnek annak érdekében, hogy rendezettebbek legyenek ezek a hulladéktároló állomások, a szabálysértők bírságra számíthatnak. Felmerült, hogy a válogatott hulladékot a jövőben a város szállítja és válogatja. Jövőre folytatnák a szeméthelyzet rendezését.

Az új városvezetés határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy kulturáltabbá váljon a hulladék kezelése Komáromban, illetve emelkedjen a szelektált szemét aránya, ami a városnak megtakarítást is jelentene. Jelentős lépés ebbe az irányba az a több évre tervezett folyamat, melynek során új, szarkofágos hulladéktárolókat helyeznek ki a lakótelepi gyűjtőpontokon, illetve felújítják a régi szemétállomásokat. Idén márciusban a városi képviselők különösebb vita nélkül hagyták jóvá az elképzelést, üdvözölve a komáromi szeméthelyzet javítása érdekében hozott erőfeszítéseket.

20190809_124210

54 új tároló 7 gyűjtőponton

Az önkormányzat egyelőre az idei évre hagyta jóvá a pénzügyi keretet, mintegy 160 ezer eurót. A városvezetés részéről Varga Tamás alpolgármester koordinálja a fejlesztést. Kérdésünkre elmondta, közel 20 ezer eurót költöttek el tereprendezésre, vagyis a hulladéktárolók helyének előkészítésére – ahol kellett lebontották a régi állomást, eltávolították a felesleges betont, majd új felületet betonoztak le az új tárolóknak. Összesen 54 darab, Németországban gyártott konténert vásároltak, természetesen közbeszerzés által, erre a célra 134 ezer eurót költöttek. A fennmaradó összegből kamerákat szereztek be, illetve a nagyon rossz állapotú, meglévő szemétgyűjtő pontokat újítják fel – lefestik, kijavítják az építményeket, illetve ahol szükséges, kicserélik a tetőt. Ez utóbbi munkálatokat a város önerőből végzi.

Napokon belül tehát a város hét különböző pontjára helyezik ki az új szeméttárolókat. A Hegesztők utcája, a Komenský utca, az Udvar utca, a Mély utca, az E.B. Lukáč utca egy-egy pontján, illetve az Építők utcájában két helyen lesznek új konténerállomások. Ez utóbbi helyen 3-4 útszéli parkolóhely is felszabadul ennek köszönhetően. Meglévő gyűjtőpontokat több helyen tesznek rendbe, többek között a Csillag utcában, a Seres utcában, a Király püspök utcában és az E.B. Lukáč utcában. Ezek vannak a legrosszabb állapotban, több patkányfészket is fel kell számolni a munkálatok során.

Varga2

Szarkofágos megoldás

Az új tárolók egyik része a tervezettnél hamarabb, még augusztus elején megérkezett, múlt pénteken pedig a másik felét is leszállították. Esztétikus betonkockákról, ha úgy tetszik szarkofágos hulladéktárolókról van szó, melyek belsejébe belehelyezhetők a régi, meglévő 1100 literes kukák – maga a szemét ezekbe kerül. Ugyanakkor a tárolóknak külön bedobó nyílásuk van, mely teleszkópos tetővel van ellátva, ami nehezíti a kukázók dolgát, akadályozza, hogy a szemetet kidobálják, vagy éppen a szél fújja azt szét. A vegyes szemét gyűjtésére szolgáló tárolók teteje fekete, míg a válogatott hullafékfajták tárolói színes fedelűek – sárga a műanyag, kék a papír, zöld az üveg részére. Ezt kétnyelvű feliratokkal is jelzik.

Figyelmeztető táblák, kamerák

A gyűjtőpontoknál táblákat is kihelyeznek (lásd képünket), melyeken az egyes hulladékfajták elszállítási időpontjait tüntetik fel. Egyúttal arra is figyelmeztetik a lakosokat, hogy tilos a konténerek mellé lerakni a szemetet, ellenkező esetben bírságra számíthat a szemetelő. Varga Tamás kérdésünkre elmondta, a szabályok betartatása érdekében kamerákat helyeznek ki a problémás helyekre, melyek felvételeit a városi rendőrség ellenőrzi – így akár azonnal, akár utólag fel tudnak majd lépni egy-egy szabályszegővel szemben. „Nagyon sajnálom, hogy ilyen eszközökhöz kell folyamodnunk, de sajnos nem látok más megoldást. Valahogy el kell érni, hogy a lakosok ne a tárolók mellé szemeteljenek, hogy olyan fajta szemetet rakjanak bele, ami bele való, az építkezési hulladékot pedig a harcsási gyűjtőudvarban helyezzék el. Ugyanis előfordulnak olyan esetek is, hogy a kerti városrészek lakosai autókkal a lakótelepi szeméttárolókba hordják szemetüket“ – mondta az alpolgármester. Hozzátéve: a figyelmeztető táblákon is szerepel majd, milyen szemét nem való a lakótelepi tárolókba – egyikbe sem –, ahogy az is, mikor tart nyitva a gyűjtőudvar.

Bez názvu – 1Táblákon is jelzik a legfontosabb tudnivalókat

Sokba kerül, ha sok a vegyes szemét

A szelektált hulladék kapcsán rámutatott arra az év eleje óta hatályos törvényre, amely jelentősen megemelte azon illeték összegét, amit az önkormányzatoknak kell kifizetniük a nem válogatott háztartási hulladék mennyisége után. Sőt, jövőre újra emelkedik majd ez az összeg. Komárom esetében – ha nem sikerül csökkenteni a vegyes hulladék mennyiségét – ez évi 80 ezer euró pluszkiadást jelent majd. Emiatt az önkormányzatnak el kell érnie, hogy a lakosok minél többet szelektáljanak és a válogatott hulladék oda kerüljön, ahová való. Varga Tamás bízik abban, hogy az új, színekkel jelölt tárolók is arra ösztönzik majd a lakosokat, hogy válogassák a szemetet, ugyanakkor ezt a célt szolgálja a nemrég indult 480-as kampány is – ennek keretében a környezettudatosságra hívják fel a lakosok figyelmét, a komáromi iskolák pedig szelektált hulladék elhelyezésére alkalmas kukák vásárlására, valamint közösségi kertek kialakítására is kapnak támogatást.

A város kezelné a szelektált hulladékot

Felmerült az is – részben a visszatérő lakossági panaszok nyomán, miszerint előfordul, hogy a szolgáltató, a Clean City vállalat egyszerűen összeönti a válogatott hulladékot –, hogy a város veszi át a szelektált hulladék elszállítását. Mint Varga Tamás elmondta, ebben az esetben a gyűjtőudvar üzemeltetését is átvennék. Egy városi céget alapítanának, szükség lenne egy szemétszállító járműre, néhány alkalmazottra, továbbá egy hulladékpréselő gépre is. Egyelőre csak ötlet szintjén foglalkoznak a témával, hosszabb távon azonban ez bevételt jelenthetne a városnak. Egy 2016-tól hatályos jogszabály alapján ugyanis azon termékek gyártói és beszállítói, melyeknek termékei másodlagos hulladékkal járnak – például különböző csomagolóanyagok – kötelesek ún. termelői felelősségvállaló szervezetekbe (OZV) tömörülni, és ezeken a szervezeteken keresztül finanszírozni a szelektív hulladék begyűjtésének és elszállításának költségeit.

DSC_0389Szarkofágos tárolók Érsekújvárban

Jövőre folytatnák

Érsekújvárban még 2017-ben döntött a képviselő-testület a komáromival azonos hulladéktárolók kihelyezéséről, azóta a legtöbb helyen le is cserélték a régi kukákat, amit pozitívan fogadtak a lakosok. Tavaly és idén mintegy 1,4 millió eurót hagytak jóvá erre a célra. Ebből is látszik, hogy Komáromban épp csak elkezdődött a folyamat, így – függően a jóváhagyott pénzforrásokról – évekig eltarthat, amíg az összes gyűjtőpontot felújítják, illetve új tárolókat helyeznek ki.

„Jövőre folytatni akarjuk a megkezdett munkát, bízom benne, hogy a képviselők is támogatják ezt. Kérjük a lakosokat, legyenek partnerek a szeméthelyzet javításában, mert csak közösen tudunk látható eredményeket, jelentős változásokat elérni” – hangsúlyozta Komárom alpolgármestere.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:

Hogy ne lepjen el a szemét

Épülhetnek az új hulladéktárolók

Oldanák a szemét-ügyet

Top