Változások 2021-ben

Szokás szerint idén is számos változást hoz az új esztendő. Összefoglalónkban a leglényegesebb újdonságokat igyekeztünk összegyűjteni, melyek nagyobb része már január elsejétől hatályba lépett. Emelkedett a minimálbér, kis mértékben nőttek a nyugdíjak és egyes családi támogatások, a 13. fizetés adómentességét viszont megszüntették, az ún. iskolai ingyenebédnek is annyi.

Minimálbér és bérpótlék

Az egyik legkedvezőbb változás, hogy januártól a tavalyi 580 euróról 623 euróra, tehát 7,4%-kal emelkedett a minimálbér. Ez egyben azt is jelenti, hogy a minimális órabér is 3,58 euróra növekszik. Ha tehát valaki minimálbért keres, akkor tisztán 508,45 eurót vihet haza, ami a tavalyi átlagbér 57 százalékának felel meg.

Minimálbér az EU-ban

Az EU tagállamai közül Bulgáriában a legalacsonyabb minimálbér, csupán 312 euró. Az Európai Statisztikai Hivatal adatai szerint a további sorrend a következő: Litvánia (430 euró), Románia (461 euró), Magyarország (487 euró), Horvátország (546 euró), Csehország (575 euró), Észtország (584 euró), Lettország (607 euró), Lengyelország (611 euró) és Szlovákia (623 euró). Ezzel szemben jelenleg Luxemburgban a legmagasabb a minimálbér összege (2142 euró), de Írország (1656 euró) és Hollandia (1636 euró) is dobogósok. Dániában, Olaszországban, Cipruson, Ausztriában, Finnországban és Svédországban ugyanakkor nincs meghatározva a legkisebb munkabér összege.

Megváltozott a bérpótlékok meghatározása is, immár nem a minimális órabérből számítják ki, hanem minimális bérpótlékokat határoztak meg. Eszerint a szombati munkavégzés esetében óránként plusz 1,79 euró jár a bérhez, vasárnap ennek duplája, tehát legkevesebb 3,58 euró/óra, az éjszakai bérpótlék pedig minimum 1,43 euró lett.

Januártól megszűnik a 13. és 14. fizetések adó- és járulékmentessége, amit még az előző kormány vezetett be.

Ingyenebéd helyett adóbónusz

Emelkedett viszont az adóbónusz nagysága: a 6 év alatti gyermek után folyósított összeg havi 46,44 euróra, vagyis az eddigi duplájára nőtt január elsejétől, a 6 és 15 év közötti gyermek után járó adóbónusz viszont majd 2021. július elsejétől nő jelentősebben, mégpedig a korábbi összeg 1,7-szeresére, 39,47 euróra. A 15 év feletti gyerekek esetében nem lesz emelés júliustól, 23,22 eurónyi adóbónusz jár.

Az adóbónusz emelése kompenzáció azért, mert augusztustól eltörlik az óvodás és alapiskolás gyerekek ingyenes iskolai érkeztetésének állami támogatását, tehát megszűnik az ún. ingyenebéd. Jelenleg 1,2 euróval járul hozzá az állam az iskolai ebédekhez, a következő tanévben viszont már csak az anyagi szükséghelyzetben lévő gyerekek étkeztetését támogatja majd.

Családi támogatások

Némileg emelkedik a gyermekgondozási segély (rodičovský príspevok) összege, mégpedig havi 275,90 euróra abban az esetben, ha a kérdéses gyermek után a szülő nem merített anyasági támogatást (materská dávka), és 378,10 euróra, amennyiben igen. A családi pótlék (prídavok na dieťa) 24,95 euróról 25,50 euróra emelkedik.

Április elsejétől egy új szociális támogatást is bevezetnek a várandós nők számára, amivel a terhesség ideje alatt megnövekvő költségeket kompenzálná az állam. Ez a terhesség negyedik hónapja után igényelhető. A támogatás összege 222 euró és 333 euró között mozoghat.

Ebédjegyek vagy készpénz

A Munka Törvénykönyvének módosítása szerint márciustól választhatnak a munkavállalók: ebédjegyet kérnek a munkáltatótól vagy készpénzt. Ezt a döntését 12 hónapon belül egyszer változtathatják meg. Ez az intézkedés az alkalmazottak nagyjából 50-60 százalékát érinti, azokra viszont nem vonatkozik, akiknek munkaadója az üzemi vagy szerződéses étkezdében biztosítja az étkezést.

Változások a betegápolásban

Januártól bővül azon családtagok, rokonok köre, akiknek gondozása esetén igényelhetjük a betegápolási díjat (OČR). Például az egyenes ági rokonokra – ezentúl a nagyszülőkre vagy az unokákra – és a testvérekre is, miközben eddig csak férjre/feleségre, gyermekre, szülőre, anyósra/apósra lehetett. Orvosi jóváhagyás nyomán eddig 10 napra lehetett kérni a juttatást, április elsejétől ez 14 napra hosszabbodik.

Áprilistól egy új szociális juttatást is bevezetnek, az ún. hosszú távú ápolási díjat. Erre olyan betegbiztosítással rendelkező személyek jogosultak, akik otthon ápolják egy közeli hozzátartozójukat (és minden egyéb törvényes feltételt is teljesítenek). Ők 90 napig igényelhetik a bruttó bérük (egyéni vállalkozó esetén kivetési alapjuk) 55 százalékának megfelelő összegű ápolási juttatást.

Otthoni munkavégzés

A járványhelyzet miatt sokakat érintenek a távmunkával kapcsolatos törvénymódosítások, melyek márciustól lépnek hatályba. Eszerint az otthonról dolgozó munkavállalónak például joga van lekapcsolódni az internetről, meghatározni munkaidejét, illetve költségtérítést is kérhet a munkaadójától, amennyiben az nem biztosítja a szükséges eszközöket – például egy laptopot –, és az alkalmazott a saját eszközeit használja a távmunka során.

Kismértékű nyugdíjemelés

Januártól alapesetben 2,6 százalékkal növekednek a nyugdíjak. Ez automatikusan történik, nem kell kérvényezni az emelést, azonban a nyugdíjemelésről írásos határozatot postáznak az időseknek. Az öregségi nyugdíj legalább 9,40 euróval emelkedik, a korkedvezményes nyugdíj legalacsonyabb növekménye 9,10 euró, a rokkantsági nyugdíj több mint 70 százalékos rokkantság esetén legalább 7,80 euróval, 70 százalék alatt pedig legkevesebb 4,40 euróval növekszik. Az özvegyi nyugdíjnál 6 euró, az árvasági nyugdíjnál 2,80 euró a legalacsonyabb emelés.

cs

(Cikkünk a Delta január 12-i számában jelent meg.)

Top