Vaiana az angyalkertben

Boldogan menne már iskolába Majer Jázmin, és a budapesti Madách Színház öltözője is hiányzik az Eötvös Utcai Alapiskola hatodikos tehetségének. Nemrég Rúzsa Magdolna meselemezének főszerepében tűnt fel a kis énekesnő, aki hisz az angyalokban, de nem írt ajándéklistát a Jézuskának.

• Milyen napod volt? (Az interjú december derekán készült – a szerk. megj.)

– Négy órát tanultunk, matekot, szlovákot, angolt és magyart. Persze, mindezt online, távoktatásban. Majd egy énekóra következett énektanárnőmmel, Balogh Rózsával, és lesz még ma egy táncórám Varga Veronikával. Az is az interneten.

• Mikor találkoztál utoljára az osztálytársaiddal?

– Másfél hónapja. Azóta a legjobb barátnőimmel is csak a neten beszélgettünk. Próbáltunk kimenni, valahová beülni, de minden be van zárva, és nem tudunk semmit sem csinálni. Ez nagyon bosszantó.

• Gondolom, az egész évedre rányomta bélyegét a koronavírus-járvány.

– Januárban voltak előadások a Rocksuli, a Nyomorultak és a Bolyongók című musicalekből a budapesti Madách Színházban, ahol azután egy Ki mit tud?-ot is rendeztek. Bejutottam a következő fordulóba, de márciusban mindent lezártak a karantén miatt, így a verseny is függőben maradt. A Sing Song énekversenyt viszont megnyertem a Vaiana című Disney-mesefilm Ahol csillan a távoli fény című dalával. A fődíj az volt, hogy a dalt felvehettük a Fambi Stúdióban. A TV2 kereskedelmi csatorna Neked énekelek című műsorában többen adtuk elő a Dance Monkey című dalt, az is nagy élmény volt. Akárcsak az, amikor Rocksulis szereplőtársaimmal otthon egyenként elénekeltük a Zene az kell című dalt, majd Budapesten megszerkesztették a videóinkat, áthangszerelték a számot, és feltették a netre. Szerintem nagyon jó lett a végeredmény. Azután Rúzsa Magdival dolgoztam az Angyalkert című mesén, amit Ordódy Eszterrel ketten írtak, Matyus Dóra és Máthé Kata rajzolták az illusztrációkat. Jövőre musical készül a történetből. A cédén olyan sztárok énekelnek, mint Nagy Edmond, Torres Dani, Polyák Lilla, Bereczki Zoltán, Ács Eszter. Természetesen Rúzsa Magdi is.

• Hogyan jutottál el Rúzsa Magdihoz?

– Balogh Rózsa elküldte a Fambi Stúdióban rögzített Vaiana-dalt Magdiék facebookon közzétett felhívására, amelyben jól éneklő kislányt kerestek. A dal megtetszett nekik, és megkaptam Polly szerepét. November tizenegyedikén jelent meg a könyv a CD-melléklettel.

• Szép mesekönyv lett az Angyalkert?

– Gyönyörű! A mese arról szól, hogy Polly lázálmában bekerül az angyalkertbe, ami a mennyország várókertje. Amikor az ördög megtudja, milyen szép hangja van, elhatározza, hogy három napig ott tartja, és akkor elveszíti a hangját, a földről pedig eltűnik a zene. A többit már nem árulom el.

• Hiszel az angyalokban?

– Abban hiszek, hogy az angyalok vigyáznak a jó emberekre. Szerintem vannak angyalok, és sok helyzetben segítenek, amikor úgy tűnik, nem tudjuk a dolgokat megoldani.

• A Mikulás mit hozott az idén?

– Nagyon vágytam a Lego Harry Potteres adventi kalendáriumára, és ez valahogy a Mikulás fülébe jutott. Kaptam még tőle kézkrémet és csokikat, sőt virgácsot. Azt minden második évben hoz. Ráadásul Mazsola, a kutyusom is kapott virgácsot.

• Készülsz a karácsonyra?

– Igen, de hiányzik a mézeskalácssütés, az iskolába látogató Mikulás, az, hogy kihúzunk egy nevet, és annak az osztálytársunknak apró ajándékkal készülünk. Hatalmas boldogsághormon volt a karácsonyi iskolai ünnepség. Ez most mind elmaradt, és ez nagyon elszomorít.

• Írtál már a Jézuskának?

– Még nem. A barátnőim elmondták, hogy ők már összeállították a listát. Két dolgot szeretnék. Sok színes pamutot, mert imádok karkötőket készíteni és a Twister nevű társasjátékot. Pörgetni kell, azután színes korongokra tenni a kezet, lábat mindenfelé. Ilyet még nem játszottunk a barátnőimmel. Karácsonyra készíteni szoktam ajándékokat. Az idén volt időm bőségesen festegetni, kézműveskedni. Csak azt nem tudom, hogyan fogom átadni a többieknek az ajándékokat.

• Szenteste szoktál énekelni a karácsonyfánál?

– A Mennyből az angyalt. Utána jön az ajándékozás. Az idén nagymamámnál ünnepeljük majd a szentestét, nála fogok énekelni.

• Színpadon mikor álltál utoljára?

– Január végén. Pár hete lett volna a Rocksuli századik előadása. Azt hallottam, elhalasztották jövő májusra. Pedig már ismételtem otthon a koreográfiát, a szöveget. Nagyon elkeseredtem, amikor kiderült, hogy elmarad az előadás, mert hiányoznak a rocksulis társaim, a színészek, a gyermekfelügyelők.

• Mi lenne a három kívánságod az új esztendőre?

– Először az, hogy mindenki legyen egészséges, és örökre érjen véget a járvány! Ne jöjjön vissza, végleg tűnjön el! Másodszor, hogy Rúzsa Magdival be tudjuk mutatni az Angyalkert musicalt. És hogy legyen minden a régi! Ugyanúgy tudjak iskolába járni, mint azelőtt, zongoraleckéket vehessek a zeneiskolában. És hogy úgy mehessek át a határon, hogy előtte ne kelljen antigén tesztet csináltatnom.

Bárány János
Fotó: Jardek Szabina és archívum

Top