Újul a református templom tornya

Komárom. Magyar állami támogatásból újul meg a komáromi református templom tornya. A gyülekezet célja az, hogy fokozatosan a templom többi részét is rekonstruálják.

Farkas Gáspár, a komáromi gyülekezet főgondnoka kérdésünkre elmondta, a rekonstrukció a Magyar Templom-felújítási Program keretében, a műemlék templomokra vonatkozó támogatások felhasználásával történik. Egy támogatási pénzkeretet bocsátottak a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház rendelkezésére, melyet az elmúlt években fokozatosan különböző templomaik felújítására fordíthatott a zsinat döntése alapján. Többek között a komáromi református templom tornyának felújítására is előirányoztak egy jelentős összeget, melynek munkálatai nemrégiben megkezdődtek.

Farkas Gáspár közölte, a templom műemlék, így csakis az eredeti állapotának megfelelően történhet a rekonstrukció. A munkálatok mostani szakaszában a toronysisakot, díszítéseit és a torony oldalfalait is teljesen felújítják, egészen a templomhajó tetejéig – elképzelhető, hogy a munkálatok befejezése átcsúszik a jövő évre. Hozzáfűzte, a komáromi református gyülekezet célja az, hogy fokozatosan teljesen felújítsák templomukat, tehát az utcafronti részt és egy további szakaszban az oldalsó falakat is.

A templom 1788-ban közadakozásból épült – az építési költség kétharmadát a komáromi szekeresgazdák adták össze. Kőtornyának építését 1832-ben fejezték be, addig csupán fatornya volt. 1849 márciusában a Komáromot ostromló császári sereg lövedékei felgyújtották a templomot, a tetőzete leégett, harangjai leolvadtak. 1853-ra állították helyre.

(d)

Top