Újra felforgatta életünket a vírus

Múlt héten további óvintézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A központi válságstáb, illetve a Szlovák Közegészségügyi Hivatal döntése értelmében országszerte bezárták a középiskolákat, színházakat, mozikat, fürdőket, az utcán is kötelezővé tették a szájmaszk viselését, az üzletekben, vendéglőkben kemény korlátozásokat vezettek be, gyakorlatilag betiltották a tömegrendezvényeket, és csak öt sportág legfelső szintű bajnokságai folytatódhatnak – nézők nélkül. A szigorítások visszavonásig maradnak hatályban.

„Szlovákia rálépett a csehországi útra, ahol naponta ezrével nő a Covid-19-fertőzöttek száma. Nagyon hasonlóan alakul nálunk is a fertőzések görbéje, nagyjából két héttel vagyunk Csehország mögött. E pillanatban szigorú intézkedéseket kell hoznunk, hogy a fertőzési görbét ellaposítsuk. Mindent meg kell tennünk azért, hogy minél kevesebb súlyos lefolyású megbetegedés legyen, és minél kevesebben szoruljanak kórházi ápolásra“ – Marek Krajčí egészségügyi miniszter ezekkel a mondatokkal indokolta az újabb korlátozások szükségességét.

„Azon tevékenységek körében szigorítottunk, amelyek a hétköznapi életünkben nem nélkülözhetetlenek, ugyanakkor a Covid-19 vírus terjedése szempontjából jelenleg kockázatot jelentenek. Az egyre rosszabbodó járványügyi helyzet proaktív lépéseket követel meg. Az új koronavírus terjedésének megakadályozásához az emberek mozgásának és találkozásának csökkentését kell elérnünk, amit a szigorúbb intézkedésekkel biztosítani tudunk“ – ezt már Ján Mikas országos tisztifőorvos nyilatkozta.

Középiskolák bezárva

Már múlt hétfőtől elrendelték a középiskolák bezárását, így távoktatással folytatódik a tanév. Az óvodák, alapiskolák és nyolcosztályos gimnáziumok első négy évfolyama az eddigi rezsimben működnek tovább. A döntéshozók a megkülönböztetést azzal indokolták, hogy a középiskolások jóval többet utaznak iskolájukba – akár tömegközlekedéssel –, azaz nagyobb az esélye annak, hogy fertőzést visznek a közösségbe, míg például az alapiskolák általában a tanulók lakóhelyéhez közel helyezkednek el. Ugyanakkor az alapiskolákban is megtiltották a tornatermek használatát, ugyanígy a szabadidőközpontok és művészeti iskolák csoportos foglalkozásait is felfüggesztették.

Maszk az utcán is

Csütörtök reggeltől a maszkviselés szabályai is szigorodtak. Lakott területen belül már az utcán is kötelező hordani, csak a természetben, lakott területen kívül szabad levenni abban az esetben, ha idegenektől legalább 5 méteres távolságot tartunk. Az egy háztartásban élőknek természetesen nem kell távolságot tartaniuk. A maszkviselés már az alsó tagozatos – 1–4. évfolyam – tanulóknak is kötelező, az óvodákban pedig erősen ajánlott. A 6 éven aluli gyerekeknek az utcán is ajánlott a maszk, de nem kötelező. Van néhány kivétel is, mentálisan sérülteknek, siketeknek, vagy éppen sportolóknak nem kell maszkot hordaniuk továbbra sem.

Ha valaki nem tartja be a maszkviselés szabályait, a rendőrség akár 1000 euró helyszíni bírságot is kiszabhat, sőt, amennyiben az illetékes regionális közegészségügyi hivatalt is bevonják a folyamatba, akár 1659 euróra is felkúszhat a bírság összege.

Tömegrendezvények

Gyakorlatilag betiltottak minden tömegrendezvényt, pontosabban legfeljebb 6 főben korlátozták az egyidejűleg jelenlévők létszámát. Kivételt képeznek az olyan rendezvények, ahol minden résztvevő friss – legfeljebb 12 órája készült – negatív koronavírus-teszttel rendelkezik, egyúttal 48 órával a rendezvény előtt bejelentették azt az illetékes regionális közegészségügyi hivatalnak. Ebben az esetben ételek és italok is felszolgálhatók az esemény során.

Szigorú korlátozások betartása mellett ugyancsak lehet tartani esküvőket-lakodalmakat, keresztelőket, temetéseket és halotti torokat. Beltérben itt is érvényes a legfeljebb 1 személy/15 négyzetméter előírás, a szájmaszkviselés, fertőtlenítés, illetve a 2 méteres távolságtartás is – kivéve azoknál a személyeknél, ahol a szertartás ennek betartását nem teszi lehetővé.

A sportrendezvények közül a futball, jégkorong, röplabda, kosárlabda és kézilabda legfelsőbb szintű bajnokságai folytatódnak, ám csak zártkapus meccsekkel, és feltételül szabták a játékosok rendszeres Covid-19-tesztelését is. Az alacsonyabb osztályú ligákat átmenetileg leállították.

További kivétel, hogy a helyi és megyei önkormányzatok közgyűléseit, a parlament és a bíróságok üléseit meg lehet tartani a vonatkozó óvintézkedések betartásával.

Üzletek, éttermek, kocsmák

Erősen korlátozták az üzletek, vendéglők, kocsmák, illetve különböző szolgáltatások üzemegységeinek működését is. Általános szabály, hogy beltérben 1 személyre legalább 15 négyzetméternek kell jutnia, ennél többen nem tartózkodhatnak egy helyiségben. Az éttermekben, kávézókban, kocsmákban csakis a szabadtéri teraszokon lehet helyben ételt vagy italt fogyasztani, egyébként csak becsomagolva, elvitelre adhatják ki a vendégeknek. Teraszokon nem kötelező a 15 négyzetméteres szabály betartása, amennyiben az üzemeltető képes biztosítani a 2 méteres távolságot az egyes asztalok között.

Mivel a közegészségügyi hivatal vonatkozó intézkedéseiből nem derült ki egyértelműen, hogy egy asztalhoz hány ember ülhet le, megkérdeztük az illetékeseket. Marek Eliáš, a hivatal országos szóvivője elmondta, egyelőre nem korlátozzák, hogy hány fő tartózkodhat egy asztalnál. Vagyis a teraszokon akárhányan helyet foglalhatnak egymás mellett – amennyiben az egyes asztalok legalább két méterre vannak egymástól.

A nyitvatartást nem szigorították, így továbbra is hatályos, hogy legkésőbb 22 órakor be kell zárni a vendéglőket, üzleteket – csak a házhozszállítással foglalkozó vállalkozások működhetnek tovább. Csakis maszkban léphetünk be egy-egy vendéglőbe, ez a teraszokra is érvényes – utóbbi helyen viszont az étel/ital fogyasztása idejére levehetjük a maszkot. Kézfertőtlenítés vagy eldobható kesztyűk biztosítása a továbbiakban is kötelező.

Időseknek külön idősáv

Újra bevezették az idősek – 65 év felettiek – számára fenntartott idősávot az élelmiszerüzletekben és drogériákban, minden hétköznap 9 órától 11 óráig. Ebben az időszakban más korosztály nem léphet az említett üzletekbe, ugyanakkor az idősek más időpontban is vásárolhatnak. A tisztifőorvos viszont nyomatékosan kéri a 65 év felettieket, a kijelölt idősávban vásároljanak, mivel ők a vírus által leginkább veszélyeztetett csoport. A hétvégi napokon nincs idősek számára fenntartott időszak.

A bevásárlóközpontokba – olyan épületekbe, ahol több üzlet és elárusítóhely van – csak azok a vásárlók léphetnek be, akiknek testhőmérséklete nem haladja meg a 37 fokot. Azaz a belépéskor mérni fogják a látogatók testhőmérsékletét.

Színház, mozi, fürdő: stop

Csütörtöktől bezárták a színházakat, mozikat, illetve minden művészeti előadást bemutató intézményt és vállalkozást. Ugyancsak bezáratták a fürdőket, uszodákat, szaunákat, wellness központokat. A gyógyfürdők ugyanakkor továbbra is működhetnek.

Csaba Ádám


Katonák a komáromi kórházban

Tekintettel a járványügyi helyzetre, múlt szerdán – október 14-én – egy új beléptető sátrat állítottak fel a komáromi kórház bejáratánál. Itt a kórházba érkező páciensek útbaigazítása történik a szlovák hadsereg katonáinak közreműködésével.

A katonák múlt szerdán a kórház kérésére érkeztek Komáromba. Feladatuk, hogy segítsék a kórház alkalmazottainak munkáját, főként abban, hogy az intézménybe érkezők gyorsan és biztonságosan jussanak el a megfelelő helyre. Az egyenruhások ugyancsak segítenek a mobil tesztelési pontnál. Reggel 6 órától este 22 óráig tartózkodnak a kórházban.

Martina Pavliková, a komárom AGEL kórház szóvivője szerint a komáromi kórház jól teljesít a járványügyi helyzetben, a tervezett műtéteket elvégzik, ugyanakkor szigorúan tilos a látogatás az intézményben. Miroslav Jaška kórházigazgató úgy véli, a higiéniai-járványügyi eljárásaik nagyon magas színvonalúak.


(d)

Top