Újdonságok a Duna Menti Múzeumban

Komárom. Nemcsak felújítás, hanem folyamatos megújulás is zajlik a Duna Menti Múzeumban. A Zichy-palotában 150 ezer eurós beruházással korszerűsítik a fűtési rendszert és a klimatizációt, új belépőjegyeket és látogatóbarát nyitvatartást vezettek be, bővítik a múzeumpedagógiai kínálatot, ősszel pedig két nagyszabású kiállítással készülnek.

Hushegyi János igazgató tájékoztatása szerint a felújítás miatt a múzeum Zichy-palotabeli részlege július 15-től augusztus 15-ig zárva lesz. (A Zichy-palota felújításáról múlt heti számunkban írtunk részletesen.) Jelenleg korlátozott a római kőtár, a lapidárium látogatása is, ide előzetes bejelentkezésre van szükség.  A jelenlegi tervek szerint előreláthatólag 2028-ban készülnek el a Kultúrpalota felújítása miatt lebontott állandó kiállítások. „Galo Vilmos történész, a múzeum igazgatóhelyettese dolgozta ki kollégáival az állandó kiállítás installálásának forgatókönyvét, szeretnénk, ha Nyitra megye a jövő év elején ki tudná írni a közbeszerzési pályázatot” – mondta az igazgató.

Meghosszabbították viszont a nyitvatartást, már 17 óráig várják a látogatókat, és korszerűsítették a belépőjegyek kínálatát is. A több különálló épülettel rendelkező múzeumok mintájára bevezették a kombinált, kedvezményes árú belépőjegyet, amellyel valamennyi kiállítás látogatható. További újdonság a családi jegy, amely két felnőtt és 2-4 gyermek számára 12 euróba kerül, de a nyugdíjasklubok szervezett csoportjaira is gondoltak: tíz fő felett személyenként 1 euróért látogathatják a múzeumot. A további jegyárakról és lehetőségekről érdemes a múzeum honlapján tájékozódni.

Hushegyi János megjegyezte: intézményük már korábban is együttműködött a tanintézményekkel, ezt a jövőben is szeretnék folytatni. Az egész éves bérlet mellé sokoldalú, kreatív és informatív, játékos formában megtartott múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja Farkas Eszter a tanulókat.

Jelenleg a meglévő állandó kiállításokon kívül a Kultúrpalotában a Suiseki – Több egy puszta kőnél című kiállítás látogatható még a hónap végéig. Ősszel Sipos Anna védnökségével nagyszabású tárlat várja majd az érdeklődőket a Kultúrpalotában. Szeptember 17-én nyílik a balassagyarmati Jánossy Képtár vándorkiállítása A magyar hozomány – kelengyeládák titkai a Kárpát-medencében címmel, amely hatvan, a komáromi asztalosok munkái mellett a Kárpát-medence jelentős asztalosműhelyeiben készült, jelenleg különböző múzeumok gyűjteményében található tulipános ládák népművészet mesterei által készített pontos és hiteles másolatát mutatja be. Nem sokkal később a múzeum gazdag természettudományi gyűjteményében található lepkegyűjtemény kerül bemutatásra a Zichy-palotában. A kiállítás kurátora Butz Veronika zoológus, Dancsa Dániel entomológus és Dorotovic Csilla botanikus. Hushegyi János igazgató befejezésül hozzátette, annak ellenére, hogy szűkös keretből gazdálkodnak, törekednek arra, hogy olyan kiállításokat hozzanak létre, amelyek valamennyi korosztályt meg tudják szólítani, és élményekkel is gazdagítják a látogatókat. A Múzeumok Éjszakája programsorozat sikere is azt bizonyítja, hogy erre valódi igény mutatkozik.

JN.

(Cikkünk a Delta múlt heti számában jelent meg.)

Top