Újabb öt évig az Ipari élén

Komárom. Január közepén újraválasztották Vetter Jánost a komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola élére. 2002 óta tölti be az igazgatói tisztséget, február elsejétől számítva újabb 5 évig marad a neves iskola élén. Az Ipari jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

Vetter Jánosnak nem volt kihívója, egyedül pályázott az Ipari igazgatói tisztségére. Érdeklődésünkre elmondta, pályázatában négy fontos területet emelt ki, elsőként az iskolai infrastruktúra helyzetét: e téren kifejezetten eredményesek voltak az elmúlt évek, hiszen az iskola épülete megújult, ugyanígy az egyik sportpálya is. A közeljövőben a kollégium épületét, valamint a B épületszárnyat szeretnék hőszigetelni, ami már az összes többi épületrésznél megtörtént. Ugyancsak folytatnák a tantermek klimatizálását. Ennek érdekében figyelik a pályázatokat, illetve a fenntartó Nyitra Megyei Önkormányzat kínálta lehetőségekkel is élni akarnak.

Az igazgató szerint az oktatási eszközök terén is nagyot lépett előre az Ipari, immár több mint 30 jól felszerelt, korszerű eszközökkel ellátott szaktanterem áll rendelkezésükre.

Jelenleg közel 500 diák látogatja a komáromi iskolát, ám Vetter János szerint ennél jóval nagyobb az érdeklődés, számos felvételizőt el kell utasítaniuk. „Ha megtehetnénk, sokkal több tanulót vennénk fel, ám ez a minisztérium korlátozása miatt nem lehetséges – egy évfolyamba legfeljebb 120 diák felvételét engedélyezik. Hibásnak tartom ezt a rendelkezést, hiszen miközben az iskolák a diáklétszám függvényében kapnak juttatást az államtól – ún. fejpénzt –, a kormányzat mégis beleszól abba, hogy az iskolák valóban ‘piaci alapon’ működjenek. A létszámkorlátozást arra hivatkozva vezették be az előző kormány idején, hogy egy-egy szakon ne legyen feleslegesen sok végzős, akik esetleg nem találnak munkát az iskolából kikerülve. Én viszont úgy látom, lehetetlen előre megmondani, hogy egy elsős felvétele után

5 évvel pont milyen végzettségre lesz szükség, például mennyi gépésznek kínál állást a munkaerőpiac. Öt évre előre megjósolhatatlan, hogy bezár-e mondjuk egy autógyár a régióban, esetleg nyílik-e egy újabb” – fejtette ki az igazgató. Az Ipariban három szak választható: gépész, elektrotechnikai, valamint műszaki és informatikai szolgáltatások. Négy magyar és egy szlovák tannyelvű osztály működik évfolyamonként.

Vetter János elmondta, a negyedik fontos terület a tanári kar minősége, ami ugyancsak jónak mondható. Itt ugyanakkor gondokra számít a közeljövőben, mivel egyszerre több mérnöki végzettségű szaktanár éri el a nyugdíjkorhatárt, akiket pótolniuk kell majd, ami komoly kihívást jelent. Annál is inkább, mert a mérnököknek versenyképes fizetést kínálhatnak az ipari szektorban is.

(csá)

Top