Új zenei megoldásokra készül a Borostyán

Remek hangulatú koncertet adott a 30. születésnapját ünneplő Borostyán együttes és hét zenész vendége az óév végén a Komáromi Jókai Színházban. Nagy Lászlót, a megzenésített verseket előadó zenekar alapítóját, valamint Nagy Hollósy Zsuzsanna hegedűst, énekest először a három évtized főbb történéseiről faggattuk.

A Borostyán együttes

„Az első tíz év egyik fő eseménye az volt, hogy megjelent első, ››Ha itt születtél‹‹ című hanghordozónk” – kezdte Nagy László –, „Mihályi Molnár László versének első sorát választottuk a kazetta címéül, nagy örömünkre, most, a harmincadik születésnapunkra cédén is kiadhattuk. Rácz Zoltán, majd Rácz Csaba csellózott a zenekarban, Szalay Szilvia furulyázott; vendégként, később tagként Benkő Annamária énekelt és fuvolázott. Az együttes sajátos hangzásvilága (gitár-hegedű-cselló-fuvola) miatt úgy hívtak bennünket, a lírai hangú Borostyán” – emlékezett a zeneszerző, előadóművész.

„A második évtizedben, a zenekar megalakulásának tizenötödik évfordulójára megjelent a következő albumunk, a ››Rév-Komárom vára‹‹ – vette át a szót Nagy Hollósy Zsuzsanna. Akkor érkezett a zenekarba Mits Krisztina csellista. Sok felvidéki költő verseit zenésítettük meg” – idézte fel a kétezres éveket a hegedűs, énekes.

„Tíz éve zenélünk a jelenlegi felállásban” – árulta el Nagy László –, „2014-ben jelent meg harmadik cédénk, az ››Üllői úti fák‹‹, és jött az új dallamvilág, dobbal, ütősökkel és  basszusgitárral” – tette hozzá a zenekar-alapító.

Borostyán-1986-fotó-Krűger Viktor

Évente megrendezett zenei rendezvénysorozatuk, a Borostyán Fesztivál immár 22 esztendős, a világzene, a dzsessz, a folk előadóinak legjavát hívják Komáromba minden ősszel, és természetesen ők is koncertet adnak. Idén tavasszal Rimaszombat országos szavalóversenyén, a Tompa Mihály Országos Verseny nyitógáláján szerepelnek majd, hamarosan gyermeklemezt készítenek.

„Szeretnénk egy felnőtteknek szóló albumot is, ez a kortárs költők cédéje lesz. Annyit még elárulok, hogy más előadókat is meghívunk majd a stúdióba. Szeretnénk új zenei megoldásokkal színesíteni a zenei világunkat” – avatott be Nagy László.

Bárány János

Fotó: Kürti Zsolt és Krűger Viktor

Top