Új főellenőre lesz Gútának

Hárman jelentkeztek a város főellenőri posztjára, közülük kétfordulós szavazással Némeht Ivetát választotta meg a testület, aki december elsejétől lép hivatalába.

Miután lejárt az eddig főellenőr, Tóth Éva megbízatási ideje – aki két cikluson át töltötte be a tisztséget –, pályázatot hirdetett a város, amelyre Tóth Éván kívül Nagy Telkesi Mónika, a komáromi városi hivatal vagyonjogi főosztályvezetője, valamint Németh Iveta, Keszegfalva község hivatalvezetője, gútai városi képviselő jelentkezett. A jelölteket múlt csütörtöki ülésükön hallgatták meg a képviselők, majd titkos szavazással döntöttek. Mivel első körben egyik jelölt sem szerzett abszolút többséget – 9 voksot –, a második fordulóba a két legtöbb szavazatot kapott jelölt került. A második fordulóban – ahol már az egyszerű többség is elég volt – Németh Ivetára 8, míg Tóth Évára 7 szavazat érkezett (ugyanennyit kaptak az első fordulóban is), így az elkövetkező hatéves ciklusban Németh Iveta lesz Gúta főellenőre. Németh Iveta – bár erre képviselőként lehetősége lett volna – egyik körben sem szavazott.

Mivel a főellenőri poszt összeegyeztethetetlen az önkormányzati képviselői mandátummal, Németh Iveta helyére a tavaly őszi helyhatósági választásokon a körzetében legtöbb szavazatot szerzett, de vonal alatt maradt jelölt, Németh Béla kerül; ő a jelenlegi polgármester, Halász Béla csapatát erősítve függetlenként indult. (vkm)

Top