Országszerte 8 olyan zónát határoz meg egy stratégiai dokumentum, ahol a jövőben gyorsított eljárással lehetne szélerőműparkokat létrehozni. Az egyik zóna a Komáromi járás nyugati részén található községeket is érinti. Az érintett önkormányzatok, polgármesterek, lakosok és civilek határozottan tiltakoznak a tervek ellen, a Nyitra Megyei Önkormányzat is elutasítja az elképzelést. Közmeghallgatásra is sor került, ami azonban botrányba fulladt. A gazdasági minisztérium egyelőre nem hátrált meg.
Az elmúlt bő egy hónap egyik legvitatottabb közéleti témájává vált a gazdasági minisztérium azon terve, mely az országban nyolc ún. akcelerációs zónát jelöl ki, ahol a jövőben szélerőműparkok létesítésére kerülhetne sor – a cél, hogy gyorsabbá válhasson a szélerőművek engedélyeztetése a kijelölt zónákban.
A Komáromi járás és a Dunaszerdahelyi járás határán is létesülne egy ilyen zóna, amit Ekecs – Nemesócsa zónának nevez a gazdasági minisztérium stratégiai dokumentuma. Itt Nemesócsától északra egy 1,5×1,5 kilométernyi terület, illetve a falutól északnyugatra egy közel 1 négyzetkilométeres övezet van kijelölve, továbbá Tanytól délre, közel Füsshöz és Kolozsnémához is egy 2 kilométer hosszúságú terület szerepel a javaslatban. Gellértől, Bogyától, Lakszakállástól és Szilastól nyugatra pedig egy további nagyobb, 3 kilométer hosszúságú zóna található, mely nagyrészt Nagymegyer kataszterében lett kijelölve, Ekecs mellett pedig további két terület, melyek közül az egyik Szilas szomszédságában fekszik – a teljes zóna a két járásban 7,9 négyzetkilométernyi területű.

Az említett, járásunkat is érintő zónán kívül országszerte további 7 övezetet jelöltek ki. Tágabb régiónkban van még egy a Dunaszerdahelyi járásban, Nyékvárkony és Alistál közelében összesen 12,25 négyzetkilométeren, valamint az Érsekújvári járásban még három: Udvard térségében (32,6 km2 – ez a legnagyobb területű), Tótmegyer és Érsekújvár között (6,8 km2), továbbá Komját térségében, részben a Nyitrai járásban (6,5 km2).
A zónákban szélsőségesen magas szélturbinák építésével számolnak, a lapátokat is beleszámolva 260 méteresek lennének. Összehasonlításképpen: ezek kétszer akkorák lennének, mint amilyeneket Dél-Komárom környékén, pontosabban Kisigmánd, Nagyigmánd és Bábolna térségében lehet látni.
Szélmalomharc élére áll a volt miniszter
Nagy József, Szlovákia korábbi környezetvédelmi minisztere, a Magyar Szövetség elnökségi tagja „akcelerációs rémálomnak” nevezte a gazdasági minisztérium elképzelését, hozzátéve, vállalja, hogy Dél-Szlovákia Don Quijote-jaként harcolni fog a szélmalmok ellen.

Kiemelte, a 8 zónából 5 magyarlakta vidéket érint. A volt miniszter szerint ez azért is van, mert a kormánypártok számára a magyarlakta vidékeken kisebb a politikai ára ennek a „megabiznisznek”. „Potya EU-s pénzért, bármiért lehajolnak, meghajolnak – szélturbinát, migránst befogadnak –, de leginkább a magyarlakta területekre hoznák. Ezt nem hagyhatjuk annyiban! – jelentette ki. –Egy olyan stratégiai dokumentumról van szó, amire hivatkozva nem kell majd figyelembe venni a helyi és környékbeli lakosság véleményét a szélturbinaparkok kérdésében, mivel immáron meg lett írva, hogy mi hova kerül”.
Megjegyezte, ezek a nagy és otromba szerkezetek egy életen át mellettünk suhognának, míg a napelemek olcsóbban több és kiszámíthatóbb áramot termelnek, jól megbújva a lapos tetőkön. Szerinte szélerőműveket hegygerinceken érdemes építeni, ahogy azt Horvátországban teszik – mert ott fúj igazán és sokat a szél. Hozzátette, ilyen helyeken ugyan drágább az építés, ám erre szolgálnak az uniós támogatások.
Nagy József szerint el kell érni, hogy ilyen nagybefektetést csak akkor lehessen megvalósítani, ha arról egy regionális népszavazás pozitívan döntött. „A felkínált stratégiai dokumentum a regionális érdekekkel nem foglalkozik, ezért azt el kell utasítani” – véli a volt környezetvédelmi miniszter.
Titokban készült terv
Kürthy György, Gellér polgármestere a Deltának elmondta, a stratégiai dokumentum létezéséről csak véletlenül értesültek a Komáromi járás érintett polgármesterei. A gazdasági minisztérium csak azután állt velük szóba, hogy egy közös levélben nehezményezték ezt az eljárást, a kommunikáció hiányát, illetve tiltakoztak mind a folyamat, mind a szélerőműparkos zónák kijelölése ellen. Ennek hatására két hete a környezetvédelmi minisztérium már értesítette őket, hogy a témában közmeghallgatás lesz Pozsonyban, amelyen Mayer Ferenc lakszakállasi polgármesterrel közösen vettek részt – valójában hiába. A rendezvény ugyanis botrányba fulladt, félbeszakadt, részben szervezési hiányosságok, részben egyes résztvevők viselkedése miatt, akik számára a hangos politikai véleménynyilvánítás fontosabb volt a szakmai egyeztetésnél. Múlt csütörtökön ugyan újra megtartották a meghallgatást, ám érdemi szakmai párbeszédre akkor sem került sor.
Gellér polgármestere rámutatott, nyitottak lennének arra, hogy szakmai tájékoztatást kapjanak a szélerőművek hatásairól, hátrányairól, de akár lehetséges előnyeiről is, azonban az sem kérdés, hogy e pillanatban – polgármestertársaival együtt – elutasítja a szélerőműparkok létesítését. Már csak azért is, mert a stratégiai dokumentumot igyekeztek titokban, a bevonásuk nélkül előkészíteni, ami eleve gyanakvásra ad okot.
Mindenki tiltakozik
Nem kérdés, hogy a dél-szlovákiai önkormányzatok, polgármesterek, politikai szereplők és a megszólaló civilek, lakosok sem kérnek a szélerőművekből. Július elején a Magyar Szövetség javaslatára Nyitra Megye Önkormányzata kétharmados többséggel szavazta meg, hogy az új megyei területrendezési terv értelmében nem épülhetnek 220 méteres ipari szélturbinák a megye területén – tájékoztatott Csenger Tibor megyei alelnök. Ez azt jelenti, hogy Nyitra megye nem engedélyezi az ipari beruházásokat a minőségi termőföldeken. Ugyanakkor a tiltás kikerülhető, amennyiben a kormány egy beruházást stratégiai jelentőségűvé nyilvánít.
Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke is egyértelművé tette, nem támogatják a szélerőművek építését a kijelölt csallóközi területeken. A szélerőművek elleni tiltakozási hullám során több petíciót is indítottak.

Az ellenzők, érintett polgármesterek kifogásolták az időzítést, hiszen a közelgő önkormányzati választások miatt pláne lehetetlennek tűnik, hogy érdemi, szakmai vita bontakozzon ki a témáról – a közmeghallgatások lefolyása ékesen bizonyította ezt. Bírálták azt is, hogy ilyen óriási méretű turbinák szerepelnek a tervekben, amelyek a tájképet is torzítják, alapvetően változtatva meg a térség látképét. Féltik az ország legjobb minőségű termőföldjeit – az ilyen nagy építményekhez 20-25 méter mélységű betonalapozás szükséges, ami alapvetően változtathatja meg a mezőgazdasági terület szerkezetét. Ugyancsak káros hatással lehetnek a csallóközi vízkészletre, ami a térség legnagyobb stratégiai kincse. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy a szélerőművek élettartama csak 20-25 év, mások azzal érveltek, a Csallóköz a bősi vízerőművel már bőven kiveszi a részét az ország energiatermeléséből, sőt, az itteni elektromos hálózatok kapacitása nem is elegendő arra, hogy további áramot juttasson a rendszerbe. Felmerül a szélturbinák egészségre gyakorolt esetleges káros hatása is – léteznek olyan tanulmányok, melyek szerint jelentősen nő a szívbetegségek kockázata, amit a szélerőművek által keltett infrahang okozhat.
Pozitív hatás elsősorban anyagi természetű lenne: függően a szélerőműpark nagyságától, valamint a beruházó és az érintett községek közötti megállapodástól, egy-egy helyi önkormányzatnak hatszámjegyű, mindenképpen évi 100 ezer euró feletti bevételt jelentene, ami nem kevés fejlesztésre adna lehetőséget egy faluban.
A kormány szerint csak papírmunka
A tervet készítő gazdasági minisztérium legfrissebb állásfoglalásában megismétli, a stratégiai dokumentum azért született, mert az előző kormány által elfogadott uniós helyreállítási tervből adódóan Szlovákiának kötelessége volt azt elkészítenie – ez feltétele az uniós források merítésének. Állítják, a zónák kijelölésével nem dől el semmi, a lakosoknak és önkormányzatoknak továbbra is lesz beleszólásuk a szélerőművek építésébe – ha ellenzik, nem lesz lehetséges a szélturbinák telepítése.

Robert Fico kormányfő másfél hónappal ezelőtt ugyancsak „adminisztrációs kötelezettségnek” nevezte az akcelerációs zónák kijelölését, mely az uniós helyreállítási alap merítésének feltétele. „Az ország kormányfőjeként hivatalosan kijelenthetem, hogy Szlovákiának nincs szüksége szélerőműparkokra” – mondta.
Jelenleg továbbra is zajlik a szélerőműparkos zónákkal kapcsolatos dokumentum véleményezési folyamata. Ennek végén a környezetvédelmi minisztérium ad ki egy végleges állásfoglalást, majd a kormány dönthet a sorsáról.
Csaba Ádám
Kapcsolódó cikkeink:
Nem akarnak szélerőművet az ifjúságfalvaiak
Nyitra megye is útját állná a szélerőműveknek
Tiltakoznak az új szélerőmű és az új szemétdomb ellen
Vihar a tervezett szélerőmű körül
