Teljesen megújul a Polgár utca

KOMÁROM. Eldőlt, hogy idén a Polgár utcát újítják fel teljesen, beleértve az úttest melletti parkolóhelyeket is. További kisebb fejlesztésekre is rábólintottak a városatyák, továbbá döntöttek arról, hogy rendőrőrsöt hoznak létre az I-es vagy a II-es lakótelepen. A buszjáratokat viszont ritkítják. Az önkormányzat kinyilvánította, határozottan kiáll a komáromi bencés rend mellett.

A képviselők elvi hozzájárulásukat adták a belügyminisztérium kérvényéhez. A tárca a volt Zdravcentrum épületében (Széna tér) szeretne kialakítani egy ügyfélközpontot, mely az egyes közigazgatási hivatalok – illetve kihelyezett irodáik – gyűjtőhelye lenne, és célja, hogy különböző hivatalos ügyeket egy helyen lehessen elintézni. Mivel a jelenleg üresen álló, egyre rosszabb állapotba kerülő épület részben városi, részben megyei tulajdonban van, Komáromnak is rá kell bólintania az épület eladására. A belügy jelképes 1 eurót ajánlott, azonban a város egy másik ingatlant kér a tulajdonrészéért cserébe.

Helyenként indulatos vitát váltott ki a parkolórendszer elmúlt évéről szóló beszámoló, pontosabban a hozzá csatolt határozati javaslat, mely a parkolócég kezdeményezésére született. Ennek lényege, hogy a 2012-es megállapodáshoz képest a város sokkal kevesebb havi átalánydíjat fizetne a vállalatnak, viszont a szerződés meghosszabbodna további 3 évvel. Az ellenzők arra mutattak rá, a lakosok rossznak tartják a parkolórendszert, helyesebb lenne megvárni, míg 2016-ban lejár a jelenlegi szerződés, és csak azt követően dönteni, illetve mindenképpen alaposan megfontolni a további lépéseket. A javaslatot végül visszavonta az alpolgármester, de valószínűleg folytatódik majd a vita a parkolási rend jövőjéről.

A képviselők jóváhagyták, hogy idén a VII-es lakótelepen található Polgár utcát újítják fel teljesen, beleértve az úttest melletti 104 parkolóhelyet is, mintegy 179 ezer euró körüli összegből. Tavaly a Petőfi utca felújítása valósult meg hasonló költségvetési forrásból, ám akkor a képviselők nem dönthettek arról, melyik utcára essen a választás. Most a Polgár utca mellett a Lehár utca felújítása volt az alternatív javaslat, azért is, mert mindkét esetben készek a tervek, megvannak a szükséges engedélyek. Így azonnal ki lehet írni a közbeszerzést, és a kivitelező kiválasztása után indulhatnak is munkálatok. Elfogadták a közlekedésügyi bizottság módosító javaslatát is, mely szerint még idén elkészítik az Eötvös utca teljes körű felújításának terveit, hogy ha például jövőre megszavazzák, ennek az utcának a rendbetétele is minél hamarabb megkezdődhessen.

A testület megszavazta a városi buszjáratok ritkítását, illetve bizonyos járatok útvonalának rövidítését is. Ennek hátterében az egyre csökkenő utaslétszám áll, amit részben az elszaporodó taxik okoznak, melyek a konkurenciaharc következtében viszonylag olcsón kínálják szolgáltatásukat. Tavaly csaknem 11 ezerrel kevesebben utaztak a városi buszokon, az üzemeltető Arriva Kft.-nek emiatt kisebb a bevétele, a kiesést viszont a városnak kell kipótolnia. Tavaly a betervezetthez képest (évi 170 ezer euró) Komáromnak 4 ezer euróval többet kellett fordítania a tömegközlekedésre, a módosítással viszont pont ugyanekkora megtakarítás érhető el. Azon járatokat érinti a változás – elsősorban az útvonal rövidítése –, ahol a legalacsonyabb az utasok száma, a javaslatot a busztársaság részletes elemzése, a sofőrök visszajelzései alapján készítették. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a tömegközlekedés problémájával a jövőben foglalkoznia kell a városnak.

Varga Tamás (Híd), a közlekedési, köztisztasági és közrendi bizottság elnökeként a városi rendőrséggel kapcsolatban tett javaslatokat. Egyrészt a rendőrség új alapszabályzatára, másrészt arra, hogy alakítsanak ki egy rendőrőrsöt az I-es vagy a II-es lakótelepen, ami által nagyot javulhatna az itt élők közbiztonsága. Elhangzott, ebben a városrészben a leggyakoribbak a rendzavarások, itt él a legtöbb alkalmazkodni képtelen lakos, és a tapasztalatok azt mutatják, már a rendőri jelenlét önmagában is sokat jelent a jobb közbiztonság felé vezető úton. Hogy pontosan hol lesz a városi rendőrőrs, még kérdéses, de egy földszinti egyszobás lakást már jelképes összegért felajánlottak erre a célra. Mindkét javaslatot elfogadták.

rendorseg

További kisebb fejlesztéseket is megszavaztak, a Híd 6 képviselője és Szabó Béla (MKP) közösen osztotta el a korábbi megállapodás szerint rájuk eső 49 ezer eurót. Javaslatukra 2500 euróból megvalósul a Bauring lakótelepen található sportálya megvilágítása, 4-4 ezer euróból konténerállomás létesítése az Építők utcája és az Ipari utca kereszteződésében, illetve az Eötvös utcán, 20 ezer euróból közlekedési tanpálya kialakítása óvodások és alapiskolások számára, valamint 16 ezer euróból parkolóhelyek létesítése a Hegesztő utcán. Ezen kívül 2500 eurót felajánlottak egy őrsújfalui fejlesztésre, melyről a városrész képviselője, Rajkó Ferenc (független) dönthet.

Nagy többséggel szavazták meg a városatyák azt a polgármester által terjesztett nyilatkozatot, melyben a város kiáll a komáromi bencés rend megmaradása mellett. A dokumentum leszögezi, a bencések szorosan kötődnek a városhoz, iskolaügyének kialakulásában nagy szerepet játszottak. Az önkormányzat egyben reményét fejezi ki, hogy a jövőben is aktívan közreműködhetnek a város életében. A nyilatkozatot a nagyszombati egyházmegyének, a Magyar Bencés Kongregáció legfőbb elöljárójának és a Vatikánnak is eljuttatja a város.

(csaba)

Top