Taroltak a ReDance tánciskola növendékei

Régió. Hatalmas sikert arattak a ReDance Tánciskola növendékei a múlt hétvégén megrendezett országos bajnokságon. A kizárólag szóló táncosok számára meghirdetett nagyszombati megmérettetésen a lányok bebizonyították, hogy a kemény munka, a hit, és a kitartás mindig meghozza gyümölcsét.

Viki, Lujza és Hanna tanárnőjükkel

A ReDance sikertörténete mögött Benkő Vivien alapító szakmai elhivatottsága áll, aki 3,5 évesen ismerkedett meg a művészi táncokkal. Bár később a hastáncba is belekóstolt, az igazi fordulatot a televíziós táncos show-műsorok világa hozta el számára. Tizennégy évesen beiratkozott az érsekújvári tánciskolába, ahol tehetsége hamar megmutatkozott, standard és latin páros táncokban is több nemzetközi győzelmet ért el.

A tanításra a főiskolai évei alatt nyílt először lehetősége, idővel elvégezte az edzői képzést is, és 2018-ban megnyitotta Gútán, majd egy évvel később Komáromban a ReDance tánciskolát. „Itt megtaláltam a helyemet, és nagyon sok örömet ad, hogy láthatom a gyerekek fejlődését” – mondta Vivien, majd hozzátette, kezdetben a latin-amerikai táncokon volt a hangsúly, de azóta a paletta színesedett, és ma már hip-hop csapatok is erősítik a jelenleg mintegy 150 tagot számláló klubot.

A nagyszombati országos bajnokságra a növendékek megfeszített tempóban készültek, a csoportos foglalkozások mellett számos magánórán csiszolták tudásukat. Az eredmények pedig magukért beszélnek, hiszen több kategóriában is az élmezőnyben végeztek a lányok. A Junior 1 latin kategóriában Nagy Lujza Róza utasított mindenkit maga mögé, így ő állhatott a dobogó legfelső fokára, megszerezve a bajnoki címet. Ugyanebben a mezőnyben Czabánik Viktória a 8., míg Berkman Hanna a 16. helyen zárt. A Junior 2 latin mezőnyben is erős volt a ReDance jelenléte: Takács Cyntia az előkelő 7. helyet szerezte meg, Harsányi Luca pedig a 9. helyen végzett. Az összevont Ifjúsági, U21 és Felnőtt latin kategóriában Hámori Zoé Anna éppen csak lecsúszott a dobogóról a 4. hellyel, Bogár Fruzsina a 9., Fábrik Lilla a 12., Szabó Georgina Amina a 21., Szabó Scarlett Johanna pedig a 24. helyen zárt a rendkívül erős mezőnyben. „Minden egyes lépés mögött rengeteg munka, kitartás és hit áll” – fogalmazott Benkő Vivien.

A ReDance táncosai számára nem ismeretlen a nemzetközi környezet sem. A klub színeiben korábban már olyan helyszíneken bizonyíthattak, mint Macedónia, Mallorca vagy Horvátország. Idén márciusban pedig Bogár Fruzsina Isztambulban képviselte az iskolát egy rangos nemzetközi versenyen. „A sikerszéria pedig folytatódik, a napokban Hámori Zoé Annáért izgulhatott kis közösségünk, aki a nívós angliai Blackpool Dance Festivalon jutott ki, és tizennegyik helyen végzett, és éppen, hogy csak lecsúszott az elődöntőről, ami egy ilyen nagy volumenű versenyen, amelyre a világ minden pontjáról érkeztek táncosok, hatalmas eredmény, büszkék vagyunk rá” – mondta az iskola alapítótanára.

JN.

Top