Táborlesen: hol nyaraljon a gyerek?

Pár hét, és itt a vakáció. Sok szülőnek már most komoly fejtörést okoz, hogy a 2 hónapos nyári szünet alatt kire bízza gyermekét, milyen programot szervezzen neki. Összeállításunkban megpróbáltuk összeszedni – ezzel ötleteket adva –, milyen lehetőségek kínálkoznak a régióban a nyári táborok terén.

taborok

KOMÁROM.XII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor – július 1-5. Ez a tábor a verset szerető, tehetséges gyermekek tábora. A foglalkozásokat hazai és magyarországi szakemberek végzik. Programkínálatukban szövegválasztás, szövegelemzés és előadás, valamint beszédtechnikai foglalkozások szerepelnek. A tábor programját egy balatonfüredi tanulmányút is színesíti, ezért a jelentkezőknek érvényes útlevéllel kell rendelkezniük. A hét folyamán a tanulókra pedagógusok felügyelnek, és szervezik a táborozók szabadidejét. A tábor részvételi díja bentlakóknak 50 euró, hazajáróknak 30 euró, a tanulmányút részvételi díja 5 euró. A táborozók ellátásának további költségeit az SZMPSZ és a társszervezők pályázati forrásból fedezik. Bővebb információt a 035 7714 755 vagy a 035 7713 572 telefonszámokon kaphatnak.

Az alapiskolás gyerekek számára a szabadidőközpont (CVČ) tart napközis tábort, naponta 6.30 és 16.00 óra között. Időpontok: július első két hete és augusztus utolsó két hete. A program nagyon színes, kézműves foglalkozásokat, társasjátékokat és sportolási lehetőségeket is kínálnak. További információt a 035/7730 396-os telefonszámon kaphatnak.

KFC Napközis Focitábor – A Komáromi Futball Club (KFC) nyári napközis focitáborába – augusztus 3 – augusztus 7 – várja azokat a 2006-2010 születésű fiúkat és lányokat, akik szeretnék jó hangulatban, jó közösségben elmélyíteni foci tudásukat és kellemesen eltölteni a nyári szünidőt! Helyszín: KFC városi sporttelep (Komárno, 945 01, Športová 1.). Részvételi díj: 55 euró/fő. Info: 0907 716 823 – Uzola István (KFC edző)

 

GÚTA.A helyi szabadidőközpont (CVČ) 5 héten keresztül biztosít programot a gyerekeknek naponta 8.00-17.00 óra között: 1. hét (július 1-3.) – 15 euró, 2. hét sporttábor (július 6-10.) – 25 euró, 3. hét (július 13-17.) 25 euró, 4. hét népművészeti tábor (július 20-24.) 36 euró, 5. hét (júl. 27-31.) 25 euró. Az egy hetes vízi tábort július 13-17 között szervezik, melynek ára 30 euró – csak 12 év felett. Bővebb információt személyesen a szabadidőközpontban vagy a 035/7771800-as telefonszámon kaphatnak.

 

ÓGYALLA. – A szabadidőközpont munkatársai az idei évben sok szórakozással, játékkal és sporttal készülnek a nyári szünidő alatt. Június 1-7. – Nyári tábor (Zákopčie-Kysuce) ára: 125 euró. Június 13-17. – Happy children camp I. nappali nyelvi tábor, ára 10 euró. Június 20-24. – Nyári sport tábor, ára 5 euró. Június 27-31. Happy children camp II. nappali nyelvi tábor, ára 10 euró. Augusztus 17-21. – Nyári szünidei játék-tábor, ára 5 euró. Jelentkezés június 26-ig.

 

BÁTORKESZI. – Fireszke nyári gyermektáborok – A Bátorkeszi Református Egyházközség és a Fiatal Reformátusok Szövetsége nyári tábort szervez a 6-13 (1-7. évf.) éves gyermekeknek a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferenciaközpontban. Időpontok: 1. Fireszke gyermektábor: július 6–11. (hétfő – szombat), 2. Fireszke gyermektábor július 13–18. (hétfő – szombat). Férőhely: 1 táborban összesen 60 fő: 42 fő épületben, 18 fő sátorban (a sátrakat a szervezők biztosítják, melyek ágyakkal vannak berendezve). Részvételi díj: épületben: 70 euró/fő, sátorban 65 euró/fő. Jelentkezési határidő: 2015. június 30, Czinke Tímeánál és Zsoltnál a helyi Református Lelkészi Hivatalban (Dolný rad 861, 946 34 Bátorové Kosihy), tel.: 035/77-97-338, mobil: 0918/75-76-58.

 

CSALLÓKöZARANYOS. Kuckó tábor – Július 6. – 10. Helyszín: alapiskola Csallóközaranyos, kezdés hétfőn, gyülekező 7.30-tól 8.00-ig. A többi napon a táborban reggel 7.30-tól – 18.30-ig tartózkodhatnak a bejárós gyerekek, aki szeretne az a táborban is alhat, csak takarót és párnát kell vinni. Foglalkozások: szövés, gyöngyfűzés, üvegfestés, szalvétatechnika, papírmerítés, batikolás. A tábor díja 60 euró. További információ a 0905-245-871-es telefonszámon, és a varadynelli@gmail.com email címen.

Árgyélus tábor – Július 12-17. – színjátszó tábor. Helyszín: alapiskola Csallóközaranyos, kezdés vasárnap, gyülekezés 16.00-tól 18.00-ig. A többi napon a táborokban reggel 7.30-tól – 18.30-ig tartózkodhatnak a bejárós gyerekek, aki szeretne az a táborban is alhat, csak takarót és párnát kell vinni. A tábor díja 60 euró. További információ a 0905-245-871-es telefonszámon, és a varadynelli@ gmail.com email címen.

 

KARVA.Hagyományőrző Amatőr Kézműves és Képzőművészeti Tábor – Július 12-18. A karvai KORAVA Duna menti Vidékfejlesztési és Kulturális Társulás XIV. alkalommal szervezi meg táborát, ahol lehetőség nyílik a hagyományos kézműves mesterségek elsajátítására, de a modern képzőművészeti technikák rejtelmeibe is betekintést nyernek a táborlakók. Mindezek mellett tartalmas és szórakoztató szabadidős programokkal várjuk a táborozókat egy egész héten keresztül. Íme egy kis ízelítő a programból: agyagozás, csuhézás, gyertyaöntés, festés, tojásdíszítés, batikolás, gyöngyfűzés, papírmerítés, grafika, szalmafonás, nemezelés, gyöngyszövés, kosárfonás, ólomüvegezés, ékszerkészítés. Helyszín: a volt karvai alapiskola területe a Duna partján. Ár: szállás: sátorban (80 euró/fő), épületben (90 euró/fő), bejáróknak: 10 euró/fő/nap. Korhatár: 8 – 15 év. Jelentkezési határidő: június 30. Infó: 0908 834 770, 0905 679 883.

I. Duna menti Ifjúsági Tábor – Július 26-31. A táborban lehetőség nyílik hasznosan és szórakoztatóan eltölteni egy fergeteges hetet, mely segít a gyermek személyiségének pozitív fejlesztésében, lehetőség nyílik új kapcsolatok megteremtésére a határon innen és túl élő fiatalokkal is. Ízelítő a programból: makramé, batikolás, túra, csapatépítő játékok, városnézés, strandolás, előadások, beszélgetések, kvíz. Helyszín: a volt karvai alapiskola területe a Duna partján. Ár: szállás: sátorban (80 euró/fő), épületben (90 euró/fő), bejáróknak: 10 euró/fő/nap. Korhatár: 13 – 18 év. Jelentkezési határidő: július 10. Infó: 0908 834 770.

I. Okostojás Tábor – augusztus 9-14. A táborba nagy szeretettel várják azokat az érdeklődő gyermekeket, akiket érdekel, hogyan működik a bennünket körülvevő világ, a természet, akik szeretnek kutatni, kísérletezni. Az egy hét alatt lesz természetjárás, csillagles, túra, nyomkövetés madárles, tájékozódás, kísérletek, előadások, beszélgetések, tudományos kvíz, kézműveskedés, játék. Helyszín: a volt karvai alapiskola területe a Duna partján. Ár: szállás: sátorban (70 euró/fő), épületben (80 euró/fő), bejáróknak: 15 euró/fő/nap. Korhatár: 8-15 év. Jelentkezési határidő: július 20. Infó: 0908 834 770.

Színjátszótábor – A Komáromi Jókai Napok Alapítvány és a Komáromi Városi Művelődési Központ 2015-ben is meghirdeti hagyományos színjátszó táborát július 31 – augusztus 9. (péntek – vasárnap) között. A tábor helyszíne Karva, a helyi középiskola parkja, épülete és kollégiuma. Olyan diák- és felnőtt színjátszók jelentkezését várják, akik szeretnének egy intenzív nyári tanfolyam keretében többet tanulni a színpadi beszédről, mozgásról, zenéről és magáról a színházcsinálásról. A tanfolyamot neves hazai és magyarországi oktatók vezetik: Solténszky Tibor – dramaturg, Szabó Csilla – drámapedagógus, Sereglei András – színész, rendező, Hernádi Kriszta – beszédtanár, Benkő Ágnes – mozgástanár, Kovács Áron Ádám – zenetanár. Részvételi díj: 80 euró, amely tartalmazza a szállás-költséget, napi háromszori étkezést és a lektorok tiszteletdíját. Jelentkezési határidő: 2015. július 15. Jelentkezés és bővebb tájékoztatás a: csengel.monika @gmail.com e-mail címen.

 

LAKSZAKÁLLAS.Bátor tábor – Július 27 – 31 között a Molnár házban tartják a bátor tábort, melyben igyekszenek bemutatni környezetünk természeti szépségeit, népi kultúránk emlékeit. Tervezett program: népi játékok és mesterségek, kalandtúrák, vízi játékok és versenyek, gyógynövények gyűjtése, íjászat, kenyérsütés, egy napos autóbuszos kirándulás. A tábor naponta 8.30 órától 16.00-ig foglalkoztatja a gyermekeket. A tábor részvételi díja: 25 euró, amely tartalmazza a háromszori étkezést, foglalkoztatók díját, anyagköltségeket és az utazást. Korosztály: 6 éves kortól 12 éves korig. Jelentkezni június 28-ig lehetséges. Információ: 0908 431498, 0905 451393

 

MARCELHÁZA. – Horgásztábor – Július 4-től 11-ig szervezik meg a Kavicsoson a horgászat iránt érdeklődő gyerekeknek a horgásztábort. Részvételi díj. 30 euró.

Többnyelvű napközis nyelvi táborok – a nyár folyamán a gyerkőcöknek lehetőségük nyílik a községben játékos módon nyelveket tanulni. Színes, kreatív és sportfoglalkozások egész sora várja a résztvevőket, ebéd biztosítva. Július 20.-24. német nyelv, július 27.-31. szlovák nyelv, augusztus 3.-7. angol nyelv és augusztus 10.-14. angol nyelv (az angol nyelvi táborok anyanyelvi tanárral kerülnek megszervezésre).

 

NASZVAD. – A helyi szabadidőközpont szervezésében több tábor is megvalósul a községben. Július 13-17.- I. Aktív tábor, július 20 – 24. II. Aktív tábor, július 30 – augusztus 2 Halásztábor.

Balatoni tábor – A gútai szabadidőközponttal karöltve szervezik július 3-9 között Balatonbogláron. Részvételi díj: 40 700 Ft és 25 euró 18 év alatt, 42 860 Ft és 25 euró 18 év felett.

Top