Szavazzunk a gútai tájházra!

Közösen Kukkóniáért elnevezéssel hirdetett pályázatot Csallóköz történelmi és természeti kincseinek megőrzése céljából a Kukkónia Polgári Társulás. A szervezőbizottság által három legjobbnak ítélt projekt között van a gútai tájház is. A három pályázatból végül az kapja majd a pénzügyi támogatást, amelyre az internetes szavazás során a legtöbb voks érkezik.

gutai_tajhaz2

„A tájház egy több mint 100 éves épület, amelynek első felét különböző pályázati forrásból és a városi költségvetésből származó pénzből már sikerült felújítani, ám az épült hátsó traktusai még nagyon rossz állapotban vannak – tájékoztatta lapunkat Németh Iveta, a Magyar Asszonyok Ligájának elnöke. – Elsősorban a tetőszerkezetet kellene helyreállítani, de szükség van az épületrész külső és belső rendbetételére is. A felújítás után szeretnénk itt egy állandó tárlatot berendezni a már korábban összegyűjtött régi szerszámokból, gépekből.” A felújítás költsége 13 ezer euró, a Kukkónia által nyújtott támogatás nagysága 8000 euró lenne, ha ez a pályázat kapná a legtöbb szavazatot. A fennmaradó összeget további pályázatokból, illetve a város által nyújtandó támogatásból fedeznék. Az épület és a telek ugyanis városi tulajdonban van, a Magyar Asszonyok Ligája hosszú távú bérbe kapta meg. A tájház már felújított helyiségeiben és udvarán a Magyar Asszonyok Ligáján kívül a Gúta és Vidéke Polgári Társulás, a Kikelet Polgári Társulás és a református egyház szervez rendszeresen kulturális rendezvényeket, könyvbemutatókat, hagyományőrző programokat, író-olvasó találkozókat, nyári alkotótáborokat, háromgenerációs találkozókat. Idén télen is folytatódik a Tájházi esték rendezvénysorozat, ahová neves előadókat hívnak meg. Pályázati pénzből és a város segítségével sikerült már rendbe tenniük az egykori magházat is, ahol tavaly háztartási eszközökből rendeztek be állandó tárlatot.

A csallóközi népi kultúra jelképének számító gútai tájház mellett a várkonyi római katolikus templom felújítására, valamint a pódafai erdő kitisztítására és egy pihenőövezet kialakítására lehet szavazni, mégpedig 2019. november 7-én 15 óráig a www.kukkonia.sk weboldalon, a Közösen Kukkóniáért menüpont alatt. Az egyes pályázatok felújítási költségeire egyéni adományozást is indítottak, a számlaszámot, ahogyan a szavazás feltételeit, szintén a honlapon találják érdeklődők.

(vkm)

Top