Senki nem marad áram és gáz nélkül

Az elmúlt hetekben hosszú órákat álltak sorban új szerződésért a megszűnt Slovakia Energy volt ügyfelei a gázművek – SPP – komáromi központjánál és a ZSE Energia áramszolgáltató régiós irodája előtt is sokat kellett várakozni. Hetekig ellentmondásos információk láttak napvilágot, ami csak növelte a pánikot a közelgő tél előtt. Mostanra kiderült, nincs ok a sietségre, senki sem marad gáz és áram nélkül, sőt, alapesetben többet sem kell fizetnie.

Szeptember utolsó napján a Slovakia Energy társaság, az ország legnagyobb alternatív energiaszolgáltatója bejelentette, kivonul a szlovák piacról, befejezi az áram- és gázszolgáltatást. Az egekbe szökő energiaárakkal és az állami árszabályozással indokolták döntésüket, utalva arra, hogy az Árszabályozási Hivatal nem engedi, hogy a magas világpiaci árakra reagálva emelhessék szolgáltatói áraikat. A lépést sokan bírálták, mondván, amíg alacsonyak voltak az árak, a Slovakia Energy természetesen működött, amikor viszont emelkedtek, azonnal bedobták a törülközőt. Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter kijelentette, az alternatív szolgáltató eljárása nemcsak inkorrekt és etikátlan, hanem törvényellenes is, ezért feljelenti a Slovakia Energy vezetőit.

Október 8-tól a Szlovák Gázművek (SPP) biztosítja a gázellátást a Slovakia Energy hoppon maradt ügyfeleinek, míg október 9-től – Nyugat-Szlovákiában – a ZSE Energia társaság szolgáltatja az áramot az érintetteknek. Erről az árszabályozási hivatal döntött, a két nagy energiavállalat három hónapon át automatikusan szolgáltatja a gázt, illetve az áramot, mint átmeneti szolgáltató – sőt, ezt követően is, de erről bővebben később.

Pánik, káosz, ötórás sorban állás

Október első felében több ellentmondásos és félrevezető nyilatkozat, újságcikk jelent meg. Például olyan információk, hogy az átmeneti időszakban, amíg az ügyfelek nem szerződnek le az új szolgáltatóval, addig a jóval magasabb, legalább háromszoros piaci árat lesznek kénytelenek fizetni az energiáért, sőt, azt is olvashattuk, hogy ha egy volt Slovakia Energy ügyfél három hónapig nem vált új szolgáltatóra, akár a gázt is kikapcsolják háztartásában.

A kaotikus információk hatására pánikhangulat lett úrrá az érintetteken – országszerte nagyjából 300 ezer háztartásnak szolgáltatott a Slovakia Energy. Komáromban például napokig – még múlt pénteken is – sorok kígyóztak a „gázgyár” előtt, sokszor 4-5 órát is eltöltöttek az emberek arra várva, hogy végre sorra kerüljenek, és megköthessék új szerződésüket a gázszolgáltatóval (az SPP esetében akár az áramszolgáltatásról is). Régiónk nagy áramszolgáltatója, a ZSE Energia közelmúltban megnyílt, Vásárcsarnokban található irodája előtt is sokan várakoztak.

Az ügyfelek bosszankodtak és panaszkodtak, elsősorban természetesen a Slovakia Energy társaságot tették felelőssé a kialakult helyzetért. „Annak idején agresszíven házaltak, olcsóbb energiaárakat és fűt-fát ígértek, ha átmegyünk hozzájuk. Most pedig, a közelgő tél előtt egyszerűen lelépnek és cserben hagynak minket” – nyilatkozta lapunknak az egyik sorban álló idősebb hölgy. Egy középkorú nemesócsai férfi viszont azt hangsúlyozta, hogy a Slovakia Energy igenis jó szolgáltató volt, elégedett volt velük, 10 évig olcsóbban kapta az áramot tőlük. Bár a sorban állóknak jeleztük, a legújabb információk szerint nem szükséges a gyors szerződéskötés, ám ők erre azt felelték, nem hisznek az újabb nyilatkozatoknak, hiszen korábban például Richard Sulík gazdasági miniszter is mást mondott.

Nem kell sorban állni, nem kell sietni

Múlt héten lapunk is utánajárt, mi az igazság az átmeneti szolgáltatással, a kényszerű szolgáltatóváltással kapcsolatban. A kezdeti káosz és információhiány után világos válaszokat kaptunk, melyeknek lényege, hogy nincs ok a pánikra: nem kell sietni az új szerződés megkötésével, nem szükséges órákig sorban állni, senki nem marad áram és gáz nélkül a téli időszakban. Sőt, alapesetben többet sem kell fizetni az átmeneti időszakért.

„A Slovakia Energy volt ügyfeleinek semmi tennivalójuk nincs – mondta el kérdésünkre Michaela Dobošová, a ZSE Energia szóvivője. – Az átmeneti áramszolgáltatás automatikusan biztosítva van, a fogyasztóknak semmit nem kell bejelenteniük. Nem szükséges az ügyfélszolgálati számra sem telefonálniuk, sem pedig a helyi irodánkat felkeresni. Három hónapnyi átmeneti áramszolgáltatás után az érintettek automatikusan a ZSE Energy ügyfeleivé válnak.” Hozzátette, ha valaki ragaszkodik a mihamarabbi szerződéskötéshez, akkor először a weboldalukon elérhető online űrlap kitöltését ajánlják (www.zse.sk/se). Ezt követően, nagyjából két hét múlva postán kapják meg a szerződést. „Hangsúlyozom, a szerződés feltételei, az árak teljesen azonosak lesznek akkor is, ha hamarabb írják alá a szerződést, vagy ha automatikusan válnak az ügyfeleinkké 3 hónap eltelte után” – mutatott rá a ZSE Energy szóvivője.

„Az SPP átmeneti gázszolgáltatóként a Slovakia Energy összes volt ügyfelének biztosítja a gázellátást, egyetlen háztartásnak sem kell tartania a szolgáltatás felfüggesztésétől – felelte megkeresésünkre Ondrej Šebesta, a Szlovák Gázművek kommunikációs igazgatója. – Lehetőség van új szerződések kötésére, ugyanolyan feltételekkel és áron, ahogy a meglévő ügyfeleink is szerződtek. Az új klienseknek semmit nem kell tenniük annak érdekében, hogy az SPP ügyfeleivé váljanak. Társaságunk fogja megkeresni őket, és megegyezünk, hogy a legelőnyösebb módon történjen az átállás a standard gázszolgáltatási rezsimre.“

Nem lesz drágább az átmeneti időszak

A vonatkozó szabályok szerint egyébként mindkét átmeneti szolgáltató megtehetné, hogy az átmeneti időszakban a világpiaci árak alapján számláz a hozzájuk került háztartásoknak. De nem fognak.

Mind az SPP, mind a ZSE szóvivőjének külön is feltettük a kérdést: azoknak, akik nem kötnek gyorsan új szerződést, az átmeneti három hónap alatt sem kell magasabb, piaci árat fizetniük az energiáért? Mindketten egyértelműen válaszoltak, ezek az emberek nem fognak többet fizetni az átmeneti időszakban sem, hanem pontosan annyit, mint bármelyik más ügyfelük, legyen szó régi vagy új kliensről.

Ez alól előreláthatólag egyetlen eset lesz kivétel. Azoknak a volt Slovakia Energy ügyfeleknek, akik bármilyen okból kifolyólag nem maradnak az átmeneti szolgáltatóknál, tehát áram esetén a ZSE-t, gáz esetén az SPP-t „hagyják ott”, és más szolgáltatóval kötnek új szerződést, utólag a magasabb, világpiaci árat számlázzák ki az átmeneti szolgáltatás idejére. Ez vonatkozhat azokra, akik például az SPP-vel nemcsak a gázszolgáltatásról kötnek új szerződést, hanem úgy döntenek, az áramot is a gázművektől vételezik. Vagyis, valóban nem kifizetődő túl aktívan fellépni az átállás ügyében, érdemes megvárni, amíg a szolgáltatók megkeresése nyomán „magától” rendeződnek a dolgok. Ha viszont valaki már az elmúlt néhány hétben búcsút intett a kijelölt átmeneti szolgáltatónak, az csak erre a rövid időre fog magasabb árat fizetni.

Senki nem marad tehát gáz és villany nélkül, akkor sem, ha saját kezdeményezésből semmit nem tesz az új szerződés megkötéséért és megvárja a szolgáltatók jelentkezését.

Az pedig már egy másik történet, hogy az energia világpiaci ára elszabadult: elsősorban a gáz drágulása emeli a többi energiahordozó árát. Bár a szlovákiai gáztartalék kevesebb a megszokottnál, Richard Sulík gazdasági miniszter állítja, a téli szezonra így is elegendő lesz, biztosított a villanyszolgáltatás, a fűtés.

Csaba Ádám

Top