Rendkívüli segély Komáromban

A város kész rendkívüli segélyt folyósítani azoknak, akik a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek.

illusztracio_00133-1024x576-e1568974852547

Keszegh Béla polgármester saját hatáskörében 10 ezer eurós keretösszeget csoportosított át a városi költségvetésből erre a célra. A támogatással olyan személyeknek, illetve esetekben szeretnének segíteni, akikre/amelyekre nem vonatkozik az államilag meghatározott támogatás. Az egyszeri támogatás a létminimum összegének kétszereséig terjedhet, a kérvényeket – az átláthatóság érdekében – egy bizottság bírálja majd el, amelyben helyet kapnak a városi képviselők is. Bővebb tájékoztatást a hivatal szociális osztályán kaphatnak az érdeklődők, a saso@komarno.sk e-mail címen, illetve a 035/28 51 305, 035/28 51 344, 0948 274 456 telefonszámokon. Az egyszeri, rendkívüli segély kérvényezésére vonatkozó nyomtatvány a város honlapjáról tölthető le. Katt ide!

(d)

Top