Régiónk legmenőbb cégei



Nemrégiben a Trend gazdasági hetilap közölt egy összeállítást, amelyben a tavalyi éves bevétel alapján listázta a szlovákiai vállalatokat egyes ipari ágazatokra lebontva. Régiónkból a komáromi Rieker cipőgyár, az ógyallai Heineken sörgyár az élen végzett saját kategóriájában, de például a K.T. – Komáromi Nyomda is előkelő helyen áll.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Iparágak szerinti bontásban listázta a szlovákiai cégeket a gazdasági lap, a vállalatok sorrendjét a tavalyi éves árbevételük alapján állapítva meg. Több olyan társaság is van térségünkben, amelyik kifejezetten előkelő helyen zárt.

A gépiparban például a három már működő autógyár végzett dobogón, közülük a pozsonyi Volkswagen lett az első, 7,2 milliárd eurós árbevétellel. A komáromi térségből a nagymegyeri Webasto – Edscha Cabrio Slovakia került a legelőkelőbb helyre, 66,2 millió eurós árbevétellel az 57. legnagyobb cég a gépiparban. A pozsonyi székhelyű, Komáromban tevékenykedő SAM – Shipbuilding and Machinery társaság, vagyis a hajógyár a 73. a listán, tavalyi árbevétele 50,2 millió euró volt. A gútai Kromberg & Schubert kábelgyár a 84. helyezett, 40,5 milliós bevétellel.

Az elektronikai iparágban a galántai Samsung magasan a legnagyobb vállalat, évi 2,7 milliárd eurós bevétellel. A rézhuzalokat gyártó, nagykeszi Vicente Torns Slovakia 64,1 millió eurós árbevétellel a lista 25. helyén, az ógyallai Nuritech SK pedig 40,5 millió euróval a 33. pozícióban végzett.

A hálózati ágazatok (víz-, gáz-, hő-, villanyszolgáltatók) kategóriában a Slovenské elektrárne részvénytársaság a listavezető, 2,36 milliárd eurós bevétellel. Komárom hőszolgáltató társasága, a pozsonyi székhelyű COM-therm a lista 72. helyére került több mint 8,28 millió eurós árbevétellel.

A nyomdaiparban a pozsonyi székhelyű Slovenská Grafia a legnagyobb árbevételű társaság 79,31 millió euróval, a K.T. – Komáromi Nyomda pedig az előkelő 4. helyen végzett 12,84 millió eurós árbevétellel.

A fafeldolgozó és bútoriparban a rózsahegyi Mondi SCP társaság 505,78 millió eurós árbevétellel zárt tavaly, ezzel magasan a legnagyobb ebben az ágazatban. Az őrsújfalusi KOM Polster bútorgyár 28,78 millió eurós bevétellel a lista 16. helyére került.

A textil- és bőripar kategóriában pedig egy komáromi vállalat áll a lista élén: a Rieker Obuv 2015-ben 178,88 millió eurós árbevételt könyvelt el. Az Euroobuv Kft., mely ugyancsak a komáromi cipőgyárhoz köthető, a lista 24. helyén végzett, 8,93 millió eurós bevétellel.

Végül az élelmiszeripar legnagyobb cége az ógyallai székhelyű Heineken Slovensko, vagyis a sörgyár lett, több mint 214 millió eurós bevétellel. Ezen a listán a Mlyn Kolárovo a.s. (Gútai Malom) társaság 21,8 milliós bevétellel a 38. helyen, a nagymegyeri Euromilk tejipari vállalat pedig az 53.-on, 13,6 millióval.

(d)

Top